2019. február 16., szombat

DÉLELŐTT | 
Házasság: együtt növekedni

Igehely: Hós 10:1-15; Kulcsige: 10:12 „Vessetek magatoknak igazságot, akkor hűséget arathattok! Törjetek föl új szántóföldet, mert ideje, hogy keressétek az Urat, míg majd eljön, és hullatja rátok az igazság esőjét.”

Hóseás volt az a próféta, akinek a házassága is prédikáció volt. Egy parázna nőt kellett feleségül vennie és vele kellett élnie azután is, hogy felesége házasságtörő lett. Házasságában kellett megtapasztalnia mindazt, amit az Úr élt át népével kötött szövetségében. Ő hűséges volt, de a nép hűtlen. Visszaélt az Úr jóságával, aminek egyenes következménye volt a bűnhődés. Az Úr most mégis lehetőséget akar adni az újrakezdéshez. A megújult kapcsolat viszont hűséges kapcsolat kell legyen. A hűség pedig csak ott terem meg, ahol kiszántják a bűnt és elvetik az igazságot. A házasságban az egyik legnagyobb érték a hűség. Annál gazdagabb és erősebb a házastársak között a kapcsolat, minél hűségesebbek egymáshoz az élet minden területén. Lássuk be, igazán hűségesek csak úgy lehetünk egymáshoz, ha kivetjük magunkból a bűnt és befogadjuk az igazságot, mint föld az esőt. Isten igéje igazság! Akarsz férjeddel, feleségeddel többre jutni, áldásokban együtt bővölködni? Gyűlöljétek a bűnt, ne tűrjetek meg semmi gonoszságot magatokban, ragaszkodjatok az igazsághoz és meglátjátok, bőséges lesz az aratás!

Veress Efraim

DÉLUTÁN | 

Az utolsó ítélet

Igehely: Jel 20:11-15

János arról tesz bizonyságot, hogy amikor meglátta a nagy fehér trónt és a benne ülőt, addigra eltűnt az ég és a föld. Tehát az utolsó nagy ítélet az egész emberiség ítélete lesz. Azt is megérthetjük az olvasott igékből, hogy az ítélet minden ember számára személyes lesz. Nem csak úgy általánosságban lesznek megítélve az emberek, hanem könyvek nyittatnak meg, melyekben minden ember, minden cselekedete fel van jegyezve. Ez utolsó időkben a digitális világban tapasztaljuk, hogy a személyes adatok védelme annyira fontos lett, hogy törvényekkel biztosítják. Nem szabad senkinek személyes adatokat gyűjteni, őrizni az illető hozzájárulása nélkül. Ezen törvények azonban nem fogják védeni az embert az utolsó napon, amikor minden cselekedete nyilvánosságra lesz hozva, és annak alapján lesz az ítélete kihirdetve. Egyedül azok kerülik el a tűznek tavát, akiknek neve be lesz írva az Életnek könyvébe.

Kedves Olvasó! A te neved be van már írva az Életnek könyvébe? Ha még nincs, ne habozz! Most azonnal kérd meg Jézust, hogy bocsássa meg bűneidet! Fogadd be őt a szívedbe és hidd el, hogy Ő megteszi, amit kérsz tőle!

Veress Efraim

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
10 + 0 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 1Thessz 3:1–13; Kulcsige: 1Thessz 3:3 „Hogy senki meg ne tántorodjék a mostani megpróbáltatásokban. Hiszen ti is tudjátok, hogy erre vagyunk rendelve.”

Pálnak az a nyugtalansága van most előttünk, amit mi is érzünk akkor, ha nem érünk el valakit, pedig tudjuk jól: még jó lenne ott lenni mellette, bátorítani, látni lépéseit, életét. Egyfajta szülői felelősség ez, amit Pál most lelki atyaként él meg. Azon töpreng az apostol: vajon elég erős-e a fiatal gyülekezet hite? Kézzel-lábbal törekszik, hogy ott legyen mellettük, de nem sikerül. Végül Timóteust küldi el hozzájuk maga helyett. Meg a leveleit.