2019. december 31., kedd

DÉLELŐTT | 
Bölcs és józan élet

Igehely: 1Pt 4:1-11; Kulcsige: 4:7 „Mindennek a vége pedig már közel van: legyetek tehát bölcsek és józanok, hogy imádkozhassatok.”

Aki készen áll a szenvedésre arról tesz bizonyságot, hogy erős alapelvei vannak. Jézus kész volt szenvedni, ezáltal jelezve, hogy ellenáll a bűnös életvitelnek és nem alkuszik meg. Mint az Ő követői, példája szerint kell cselekednünk, ellenállva a kísértéseknek, hogy megszűnjünk vétkezni. Inkább vállaljuk a szenvedést, mintsem hogy visszatérjünk régi szokásainkhoz.

Két fajta életvitel létezik. Az egyik, ami ellentétben áll a keresztyén természettel, a kívánságok szerint való életvitel. Ezek a kívánságok, pogány szokások, Krisztus követőit is uralták a múltban, de mindenki, aki ízlelte a Krisztussal való új élet ízét, elmondhatja az apostollal együtt, hogy azokból elég volt. A másik, az Isten akarata szerint való életvitel. Isten akarata az, hogy az egyre közelgő vég szemszögében éljük életünket. Legyünk bölcsek és józanok, éberek és készek az imára. Legyünk készek az áldozatot hozó szeretetre, a vendégszeretetre, a szolgálatra is. Szolgáljunk, akár beszélő, akár cselekvő lelki ajándékaink vannak. Célunk és motivációnk mindenkor az legyen, hogy Istené legyen a dicsőség!

Mennyire vagy elkötelezett Krisztus követésére?

Kész vagy-e szolgálni azzal, amid van Isten dicsőségére?

Borzási Csaba

DÉLUTÁN | 

Tanítás a múltból

Igehely: 1Korintus 10:1-12

Izráel népe életében bizonyos események példává lettek számunkra, keresztyének számára. Ebben az esetben azt, hogy ne kívánjunk gonosz dolgokat (6. v.), vagyis legyünk önmegtartóztatók (1Kor 9:24-27). A bűnre csábító körülmények minden korban lényegében ugyanazok, de soha nem szabad bedőljünk azoknak, mert mindig volt, van és lesz kiút azokból.

A dolgok lényege, hogy bizonyos élmények, tapasztalatok vagy átélések, esetleg gyakorlatokban való részvétel nem mentesít senkit a lelki bukástól. Úgyszintén semmilyen vallásos gyakorlat nem közvetít üdvösséget önmagában senki számára. Sem az úrvacsorával való élés, sem a bemerítés, sem kéz felemelés döntésre híváskor, sem pedig a megtérő imája; semmilyen áldás nem mentesít a bukástól. Vigyázzunk nehogy elbukjunk! Ne bizakodjunk el, hogy velünk nem fordulhat elő! Vizsgáljuk meg életünket, hogy minden a helyén van-e? Óvakodjunk a rutinszerűségtől! Törekedjünk őszinteségre és természetességre! Mások negatív példája legyen számunkra óvó figyelmeztetés! Ne azzal próbálkozzunk, kísértve az Urat, hogy mennyire távolról követhetjük őt, hanem igyekezzünk minél szorosabb közelségben lenni vele!

Borzási Csaba

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
1 + 0 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Mk 1:9–11 (vízkereszt ünnepe) „Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban.  És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb; a mennyből pedig hang hallatszott: «Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.»”

A Biblia világosan tanítja, hogy akik Jézus tanítványai és követői akarnak lenni, azok először megtérnek, majd alá is kell, hogy merítkezzenek (Mt 28:19). A keresztyén gyülekezetekben nem az a kérdés, hogy be kell-e merítkezni, hanem az a vitatott, hogy mikor és milyen formában kell ezt tenni. Bibliai példák sora bizonyítja, hogy amikor valaki megtért, azután alá is merítkezett. Az Úr Jézus, a Megváltónk is példát mutatott ebben. Számára a bemerítkezés szimbolikus cselekmény, ami a halálba való bemerítkezését ábrázolta ki, ami a Golgotán történt, valamint a feltámadását a halálból.