2018. szeptember 26., szerda

DÉLELŐTT | 
Lopás-hatás: másoktól elvonás

Igehely: Jn 12:1-8; Kulcsige: Jn 12:6 „De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála levő erszényből elszedegette, amit beletettek.”

És ez a MÁS néha maga az ÚR. Ugyanis ebben az Igében arról van szó, hogy a szegények behozatala a képbe csak ürügy. Az igazi cél itt nem a szegények megsegítése, hanem inkább amiatti felháborodás, hogy az a drága kenet miért volt JÉZUS-ra pazarolva.

– A szegényekről Jézus maga sem feledkezik meg, hanem úgy tárja a tanítványok elé, mint egy mindenkori lehetőséget a szeretet tettleges gyakorlására. Ezt a nézetet képviselték a jeruzsálemi apostolok, amikor a pogányok között missziózó Pál szívére csak egy dolgot kötöttek: a szegényekről ne feledkezzen meg (Gal 2:10).

– Viszont van olyan alkalom, amikor Jézus „teste” a fontos. Ott maga a test, az emberi létezés egyik alkotó eleme, amikor elő van készítve a temetésre. Itt pedig a Gyülekezet, amit támogatni kell szükségeiben: a) alkalmas épület; b) lelkipásztor anyagi támogatása; c) evangelizáció megszervezésére; d) lelki munkások, tanítványok továbbképzését megcélzó bibliaiskolák fenntartása.

A lényeg – nem elhanyagolni a szegényeket, akik mindenkor velünk vannak, ugyanakkor felismerni azokat a pillanatokat, amikor a Krisztus-Test szorul támogatásra.

Ferenczi Lajos

DÉLUTÁN | 

Gyermekvállalás nehéz időkben

Igehely: 2Móz 1:6-22

Egyiptom új uralkodója abban látja az ország biztonságát, ha a nem-egyiptomi népekre olyan igát rak, ami meggátolja a szaporodásukat, és csökkenti az erejüket. Amikor az első terv nem vált be, egy még embertelenebbet eszelt ki: a bábákat kötelezte, hogy minden fiúgyermeket megöljenek. A bábák azonban félték Istent, és nem tették meg.

A következőket láthatjuk ebből Isten gyerekek felőli gondolatait illetően:

1. A gyerek mindig Isten áldása, s ha istenfélő szülőként vállalod, akkor neked és gyerekeidnek szól az Ige: „Gyermek voltam, meg is öregedtem, de nem láttam, hogy elhagyatottá lett az igaz, sem azt, hogy gyermeke koldussá vált.” (Zsolt 37:25)

2. Bár hívő körökben ez nem fordul elő, mégis, mint igazságot, jó kimondani: az abortusz „Egyiptom politikája,” ami mögött az embergyilkos, az ördög áll. Hirdesd ezt annak, aki nem tudja, és bátorítsd őt az előző igazsággal.

3) Legyen a gyülekezet az a hely, ahova a világ Egyiptomából be tudnak jönni az emberek, és megváltozik a gondolkozásuk a gyerekvállalást illetően is. Imádkozz ezért, és tedd meg azt, amit Isten rád bízott.

Ferenczi Lajos

 Napi áhítat

Igehely: Mk 1:9–11 (vízkereszt ünnepe) „Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban.  És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb; a mennyből pedig hang hallatszott: «Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.»”

A Biblia világosan tanítja, hogy akik Jézus tanítványai és követői akarnak lenni, azok először megtérnek, majd alá is kell, hogy merítkezzenek (Mt 28:19). A keresztyén gyülekezetekben nem az a kérdés, hogy be kell-e merítkezni, hanem az a vitatott, hogy mikor és milyen formában kell ezt tenni. Bibliai példák sora bizonyítja, hogy amikor valaki megtért, azután alá is merítkezett. Az Úr Jézus, a Megváltónk is példát mutatott ebben. Számára a bemerítkezés szimbolikus cselekmény, ami a halálba való bemerítkezését ábrázolta ki, ami a Golgotán történt, valamint a feltámadását a halálból.