2018. november 1., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Új kezdet –napról napra

Igehely: 2 Kor 4:16-18; Kulcsige 2Kor 4:16

A hívő ember az ellentétek világában él. Szemmel látható fizikai világban él, de lelki szemével a láthatatlanra, az örökkévalóra összpontosít. Hús-vér testben él, de halhatatlan lelke van. Egykor az óembere és a bűn uralma alatt volt, de Krisztusban új életet nyert, és Őbenne új teremtés lett. Most a Krisztus uralma alatt éli az életét. A test és a lélek között állandó harc van. Isten Lelkének segítsége által azonban van napról napra való megújulás és győzelem a bűn, kísértés és a világ fölött. A napról napra való, folyamatos megújulást Isten Lelke valósítja meg bennünk: „Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre”(2 Kor 3:18). A napról napra való megújulás érdekében elmaradhatatlan Isten Igéjének az olvasása, hallgatása, tanulmányozása és főképpen annak megtartása. „Ha nem törvényed gyönyörködtetne, elpusztulnék nyomorúságomban” (Zsolt 119:92).

Szekrényes Pál

DÉLUTÁN | 

Lekerül igája nyakadról

Igehely: Ézs 10:20-27

Ebben az igeszakaszban ígéret van Izráelnek, hogy a maradék megtér, és Asszíria igája nem fog már sokáig tartani. Isten szabadulást fog hozni népének. Az asszír iga, a bűn és engedetlenség következménye volt. Izráel elpártolt Istentől, hátat fordított neki. A büntetés utolérte, de Isten ígéretet tett a szabadulásra, ami később be is következett.

Számunkra, a legnagyobb ellenség a Sátán, aki azon van, hogy öljön, pusztítson és raboljon (Jn 10:10). A hívő embert is érik kísértések. Öltözzük hát fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassunk az ördögnek. Mivel az ördög e világ fejedelme, ezért a világból érnek kísértések, támadások.

A megtért, újjászületett embernek a szabadulás Jézus Krisztusban van és az Ő váltsághalálában. Aki naponta szoros kapcsolatban van az Úr Jézussal, az védelmet és segítséget tapasztal a kísértések idején. Az ilyen ember nincs a bűn hatalma alatt. Ígérete és reménye van a győzelemre.

Mi segíti elő, és mi akadályozza meg a kísértések fölötti győzelmedet? Hogyan éled meg naponta, hogy Krisztus megszabadított?

Kelemen Szabolcs

 Napi áhítat

Igehely: Ézs 2:1–11; Kulcsige: Ézs 2:5 „Jákób háza, jöjjetek, járjunk az Úr világosságában!”

Egy olyan kép tárul elénk, amelyre vágyhat minden hívő ember. Az utolsó napokban – úgy látja a próféta – az Úr házának hegye minden többi hegy fölé nő, a figyelem központjába kerül. Vonzó lesz a népek között, és vágyják a népek megismerni az Úr törvényét, tanítását. Isten igazságot szolgáltat a nemzetek között, biztonságot teremt, az emberek a fegyverekből szerszámokat készítenek, a nép az Úr világosságában fog járni.