2018. március 22., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Nem fog mindenki a mennybe jutni

Igehely: Lk 13:22-30; Kulcsige: Lk 13:30 „És íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.”

Valaki teológiai kérdésre szeretne Jézustól választ kapni. A kérdés ez volt: „Uram, kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?” Az Úr Jézus a kérdezővel és a jelenlevőkkel kívánja megérttetni azt, hogy nem az a fontos, hogy megtudják, sokan, avagy kevesen üdvözülnek-e, hanem hogy ki-ki személyesen legyen majd az üdvözültek között. Sajnos, nem fog mindenki a mennybe jutni. Az Üdvözítő sürgeti hallgatóit, hogy „igyekezzenek bemenni a szoros kapun”. A szoros kapun való bemenetel és a keskeny úton való járás feltétele a mennybe jutásnak. Ez megtérést és Isten Fiában való hitet jelent. Az Úr szavaiból kiérthető, hogy a hivatalosak közül is sokan halogatják a megtérést, ami miatt ők is kimaradhatnak Isten országából. Amikor a gazda már bezárja az ajtót, a kívül állók hiába hivatkoznak érdemeikre, vélt jóságukra, vagy erényeikre. Ez rajtuk akkor már nem segít. A bentről jövő „távozzatok” felszólítás a külső sötétséget, a kárhozatot jelenti. Azok, akik a kegyelmi időben bementek az „Ajtón” a szoros kapun, még ha utolsók vagy pogány származásúak is, letelepedhetnek Ábrahámmal és a többi prófétával együtt Isten országában. Kedves olvasó, ugye te is ott leszel?

Gergely Pál

DÉLUTÁN | 

Helyesen alkalmazott bölcsesség

Igehely: Préd 10:8-12

A Biblia tanítása szerint van Istentől kapott bölcsesség és van földi bölcsesség. A bölcset a beszédéből is meg lehet különböztetni az ostobától. A bölcset kedves, építő szavai teszik kedvessé. A Szentlélek a bölcsesség Lelke, és az Igazság beszédét alkalmazza a gyakorlati életben. Erre kaptunk ma figyelmeztetést, hogy ne csak ismerjük az igazságot, hanem járjunk is abban. A bölcs felismeri és megragadja az alkalmas időt: a megtérésre, és a rombolásra (saját életében a bálványokat, a régi természet megnyilvánulásait). Ismeretét és tehetségét hídépítésre (kapcsolatok gyógyítására) használja. Megtalálja hívatását, a fizikai munkától se riad vissza. Isteni vezetés alatt tervez, épít: követ fejt, fát hasogat. Az Úr áldása kíséri. A maga idejében családot alapít. Értelmesen végzi dolgát. Tudatában van annak, hogy ráutalt Isten őrző kegyelmére (Zsolt 127:1-29). Karban tartja szerszámait: van ideje kiköszörülni a csorbát. Az Úrral való közösségben megtisztul, megújul. Kész tanulni, fejleszti és alkalmazza ismeretét, hiszen a „helyesen alkalmazott” bölcsesség hasznos. Kérjük Urunk kegyelmét, hogy örömöt szerző fiak lehessünk (Péld 10:1).

Péter István

 Napi áhítat

Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”

Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.