2018. július 26., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Gyülekezeti kórkép: Az alvó gyülekezet

Igehely: Jel 3:1-6; Kulcsige: Jel 3:3 „Emlékezzél tehát vissza, hogyan kaptad és hallottad: tartsd meg azt, és térj meg! Ha tehát nem ébredsz fel, eljövök, mint a tolvaj, és nem tudod, melyik órában jövök el hozzád.”

Aludt Jónás a Tarsísba haladó hajó mélyén, miközben Isten parancsa elől menekült (Jón 1:3.5). Aludtak a tanítványok a megdicsőülés hegyén, miközben Mózes és Illés Mesterük szenvedéseiről beszélt (Lk 9:30-32). Aludtak az imádkozók a Gecsemánéban, miközben Jézus vért izzadva haláltusáját vívta (Mt 26:36-45). Nyugodtan aludtak a jézusi példázat bolond szüzei, miközben nem volt elegendő olaj a lámpásaikban (Mt 25:1-13). Aludt Eutikhosz a harmadik emelet ablakának párkányán, miközben Pál apostol búcsúzásul szánt tanítását prédikálta (ApCsel 20:9). Elálmosodtak a Rómában élő szentek, miközben közeledett hozzájuk az üdvösség (Róma 13:11). A szárdiszi gyülekezet hívőinek többsége is aludt. Csupán a felszíni látszat mutatott életjeleket, de a valóság a halál szagát árasztotta. Cselekedeteik Isten előtt hiányosnak mutatkoztak. Krisztus-követésük lelkesedése a múlt árnyékába veszett. A lelki alvás veszélyes. Ha nem halljuk a Lélek hangját és a menny nem hallja a mi hangunkat, váratlanul fog érni Jézus eljövetele. Ébren vagyunk vagy szunnyadozunk? Élünk vagy haldoklunk? Erősítünk vagy gyengélkedünk?

Szabó László

DÉLUTÁN | 

Igazad van-e, amikor haragszol?

Igehely: Jónás 4:9-11

Jónás haragudott, mert Isten kegyelmet gyakorolt Ninivén. Visszavonta róluk az eltervezett halálos ítéletet. Lelohadt haragja és megszánta az ott lakó embereket és állatokat. Könyörületre indult atyai szíve, amikor látta a város lakóinak őszinte megtérését (Jón 3:10), akik hitelt adtak Jónás szavainak. Komolyan vették Isten ítéletét. Böjtölt a lakosság apraja-nagyja. Az állatok sem kaptak enni, sem inni. Még a király is leszállt trónjáról, zsákruhába öltözött és hamuba ült. Teljes odaszánással tértek meg ezek az emberek Istenhez. Gonosz útjaikat elhagyták. Erőszakos cselekedeteiket megbánták. Mindezt a megmenekülés reményében (Jón 3:9). „Ki tudja, talán…” gondolták magukban, Isten mégsem pusztítja el őket. Jól számoltak azzal, amit Jónás már odahaza is jól tudott: „Gondoltam én ezt már akkor, amikor még hazámban voltam” (Jón 4:1). Isten irgalmassága Jónást haragra ingerelte. Zokon vette, hogy Isten új esélyt adott a vérontó városnak. Tudsz-e örülni annak, amikor Isten kegyelmet gyakorol a bűnösökön? Tudsz-e együtt örülni „az utolsókkal, akik csak egyetlen óráig munkálkodtak”, de ugyanannak a jutalomnak örvendezhetnek, ami téged illetne meg (Mt 20:1-16)?

Szabó László

 Napi áhítat

Igehely: 1Móz 35:1–15; Kulcsige: 1Móz 35:15 „Jákób Bételnek nevezte el azt a helyet, ahol Isten beszélt vele.”

Jákób az Úrral való találkozásra készült Bételben. Isten újra szólni akart hozzá ott, ahol menekülése idején megjelent neki. Meg akarta mutatni akaratát, közösséget akart vállalni vele és megújítani szövetségét. Jákób átérezte ennek a jelentőségét, és egész háza népétől az idegen istenek összegyűjtését, tisztálkodást és ruhacserét kért. A bálványszobrokat elásta.