2018. december 29., szombat

DÉLELŐTT | 
Kérdezőknek világos válaszok

Igehely: Jn 1:19-28; Kulcsige: Jn 1:26 „János így válaszolt nekik: Én vízzel keresztelek. De közöttetek áll az, akit ti nem ismertek.”

Keresztelő János a kérdezőknek úgy mondja, hogy a Bárány elveszi a világ bűneit. Ez a fő oka annak, hogy Jézus Krisztus e világra született. Igaz, hogy a legnagyobb és legjobb tanító, próféta, vezető, példa is, aki valaha élt. De a legnagyobb és leglényegesebb munkája ez volt, hogy elvegye a világ bűneit. Hogy megváltson minket. És mi nagyon hálásak lehetünk, hogy Ő azért jött, hogy bűneinket elvegye. Mert a bűn az, ami tönkre teszi az embert már ezen a világon, és kárhoztatja is az embert az elkövetkezendő világban. János a megtérést prédikálta, hogy az emberek ráébredjenek arra, hogy bűnösök. De az emberek többsége nem érezte, hogy ez lenne a legnagyobb szükségük. Ma sem változtak az emberek ebben. Jézus Krisztus, mint tanító, példa, vagy vezető, sokkal népszerűbb az emberek között, mint az a Krisztus, aki elveszi a világ bűneit. De hiába tanulunk, hiába van meg mindenünk ebben a világban, a bűnök terhe alatt az emberek akkor is nyögni és szenvedni fognak. Engedted-e már, hogy ez a Bárány tisztítson, gyógyítson, megmentsen téged is?

Pardi Félix

DÉLUTÁN | 

Boldog hazaérkezők

Igehely: Jel 22:14-21

Amikor Isten népe végre megérkezik a mennyei honba, az valóban egy boldog hazaérkezés lesz. Vágyunk-e abba a honba? Vizsgáljuk meg magunkat, hogy Isten Lelke valóban mondja-e mibennünk ezt, hogy: jövel Uram Jézus! Hogyan tudjuk magunkat megvizsgálni, leellenőrizni? Ha van hasznunk az Úr Jézus első eljöveteléből, akkor ott lesz a szívben egy vágy az ő második eljövetele után is! Akkor várni fogjuk azt, hogy boldogan hazaérkezhessünk! De az érme másik oldala is igaz. Az az ember, akinek nincs haszna Krisztus első eljöveteléből, az nem tudja szívből mondani: jövel Uram Jézus! Azért mert Krisztus második eljövetele tökéletesíti azt, amit első eljövetele véghez vitt. Krisztus első eljövetele azt eredményezte, hogy megváltotta lelkünket! Második eljövetele azt eredményezi majd, hogy megváltja testünket! De ha lelkünk nincs megváltva, ne várjuk, hogy Krisztus megváltja majd testünket! Nem várhatjuk, hogy vele együtt uralkodjunk, ha nem adjuk át neki az életünk feletti teljes uralmat most! Valahová mindannyian megérkezünk majd!

A te megérkezésed milyen lesz? Boldog, vagy boldogtalan?

Pardi Félix

 Napi áhítat

Igehely: Zsid 5:11–14 Kulcsige: Zsid 5:12 „Mert mostanra már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy Isten beszédeinek alapelemeire tanítsanak titeket, és olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre.”

Istennek sok mély és drága igazsága van, de a rest fülek tompák befogadni ezeket. A zsidókeresztyének már rég tanítók lehetnének, de ők még mindig az alapoknál, az ABC-nél voltak. Megrekedtek a lelki kiskorúságban, nem tértek át a „szilárd eledelre”, ami satnya növekedést eredményezett (1Kor 3:1–3). Mivel megmaradtak ebben az állapotban, az igazság mélyebb értelmét nem tudták felfogni, így könnyen befolyásolhatók voltak mindenféle tanítástól (Ef 4:11–14). Ilyen állapotban voltak a tanítványok is, amiért az Úr komolyan figyelmeztette őket (Jn 16:12).