2018. augusztus 4., szombat

DÉLELŐTT | 
„Én vagyok, ne féljetek!”

Igehely: Jn 6:16-21; Kulcsige: Jn 6:20 „De ő így szólt hozzájuk: Én vagyok, ne féljetek!”

Mennyire nagy áldás Jézust látni az élet viharaiban. Tanítványaiként olyan hétköznapi tevékenységeink vannak, amelyek elvégzésre várnak. Ilyenkor előfordul, hogy problémákba, nehézségekbe ütközünk. Kihívás megharcolni, hogy a vihar erősségére figyelünk, vagy meglátjuk Jézust, amint a tengeren járva közeledik életünk hajójához. Sokszor elfelejtjük azt, hogy Ő harcol értünk. Olykor a magunk erejéből próbálunk megoldást találni a problémákra, máskor pedig megijedünk a próba méretétől. Ezért szükséges, hogy Ő emlékeztessen bennünket arra, hogy: „én vagyok, ne féljetek!” Ha a mai napon elfelejtettük volna, hogy abban a viharban, amelyben éppen benne vagyunk, ott van Jézus, - „ha úgy tűnik, túl nagy a próba, erőnk nem futja, s a cél még messze van, ha álmaink árnyék borítja, s a szívünk mélyén a kétség fojtogat”, emlékeztessük magunkat erre az egy ígéretre: én vagyok, ne félj! Isten azt akarja, hogy bízzunk Benne a körülményeink ellenére is. Legyen igaz ránk nézve a mai napon: Jézust látjuk életünk viharaiban.

Szűcs Dániel

DÉLUTÁN | 

„Felkarolja a megalázottat”

Igehely: Lk 1:46-55

Mária énekében látjuk, hogy mindabban, ami vele történik, Isten hatalmas tetteit ismeri fel. 

Angyal jelenik meg neki, és bejelenti, hogy Isten kiválasztotta egy nemes feladatra. Ez a kiválasztás nem azzal jár, hogy rendkívüli képességek birtokában lesz, hanem egészen meglepő módon: gyermeket vár! Abban a korban nagy szégyen volt, ha egy leány házasságon kívül teherbe esett. Megvetették és mindenki elfordult tőle. Ezért döntött József úgy, hogy csendben, feltűnés nélkül felbontja a jegyességet, mert nem akarja nyilvánosan megszégyeníteni Máriát. Isten beavatkozása téríti el Józsefet szándékától. Mária ebben a megalázott állapotban felismeri Isten útját, és magasztalja Őt mindazért, amit vele tett. Mária nem az útra, hanem a célra néz. Vajon mi felismerjük életünk nehéz eseményei mögött Isten tervét életünkre nézve? Tudunk-e megalázó, vagy szenvedéseken át vezető utakért, eseményekért hálát adni, és magasztalni értük Istent? Eseményekre visszanézve, tudjuk-e mondani Máriával együtt: „Hatalmas dolgokat cselekedett velem az Úr!?” Ez azért van, mert Isten felkarolja a megalázottat.

Szűcs Dániel

 Napi áhítat

Igehely: Zsolt 40:1-6 Kulcsige: Zsolt 40:5 „Boldog ember az, aki az Úrba veti bizodalmát, nem igazodik a kevélyekhez és az elvetemült hazugokhoz.”

Megragadóan, sok költői kifejezéssel írja le Dávid egyik felejthetetlen, de kemény élményét. Hogy mi lehetett a pusztulás gödre és a sáros fertő, nem tudjuk. Talán betegség vagy kilátástalan harci körülmény, netalán egy újabb családi perpatvar? Viszont figyelemre méltó ebben a helyzetben Dávid magatartása. Jogosan állíthatjuk, hogy az egész folyamat alapja az őszinte baráti bizalom Isten személyében. Dávidnak zsenge korától kezdve az Úr volt a bizodalma, ezért fordul most is hozzá, és nem a kevélyekhez, akikben már csalódott (5.v.).