2018. augusztus 1., szerda

DÉLELŐTT | 
„Én vagyok!

Igehely: Jn 8:21-29; Kulcsige: Jn 8:28 „Jézus tehát ezt mondta: Amikor felemelitek az Emberfiát, akkor tudjátok meg, hogy én vagyok, és önmagamtól nem teszek semmit, hanem azt mondom, amire az Atya tanított engem.”

Isten az az Isten, aki mind a mai napig nem változott. Ő ugyanaz, mint akinek eleitől fogva mondta magát. (25) Különböző élethelyzetek különbözőképpen erősítik hitünket. Minden bizonnyal vannak olyan múltbeli győzelmek, melyeken Isten vitt át bennünket, azonban lehet, hogy most egy olyan élethelyzet van előttünk, amelyből nem látjuk a kiutat. Jussanak eszünkbe ilyenkor azok az emlékoszlopok, amelyeket állítottunk egy-egy győzelem után. Ne a kudarcokra tekintsünk, hanem álljunk rá Isten hatalmas ígéreteire, ami személyes életünket illeti. Ezáltal nem a félelmet, hanem a hitet erősítjük magunkban. Dávidnak, mielőtt megküzdött volna a nagy Góliáttal, sok kicsivel kellett megküzdenie. Azonban így erősítette magát: „Az Úr, aki megmentett engem az oroszlán és a medve karmától, meg fog menteni ennek a filiszteusnak a kezéből is.” (1Sám 17:37) Amikor úgy látjuk, nincs kiút az előttünk álló próbából, jusson eszünkbe, hogy Isten ma is azt mondja nekünk: „gyermekem, nem változtam. Ugyanaz vagyok, aki a múltban. Ne félj!” „Én vagyok!” (Jn 8:28)

Szűcs Dániel

DÉLUTÁN | 

„A szenvedés után megszilárdít”

Igehely: 1Pt 5:10-11

A mindennapi harcban, szenvedésben, próbában, kísértésben jusson eszünkbe mindenekelőtt az, hogy Isten - „a minden kegyelem Istene”. Ez a megnevezés, amit Péter használ, hadd emlékeztessen bennünket arra, hogy Isten velünk való bánásmódja nem azon alapszik, amit megérdemlünk, hanem az Ő határtalan szeretetén. Ez akkor is érvényes, amikor rövid szenvedés ér bennünket, hisz Ő „elhívott bennünket Krisztusban az ő örök dicsőségére”. A szenvedésnek meghatározott célja van, hogy neveljen bennünket, megszilárdítson és formálja jellemünket, hogy lelkileg éretté tegyen, hogy jó hitvallást tanúsítsunk a mindennapi életben. A gonosz a szenvedést arra akarja felhasználni, hogy legyengítse a hívőt, Isten azonban áldássá változtatja. Megerősít a tűrésre, és felkészít bennünket az örök életre. Ebben a szakaszban Péter a „megalapozni” kifejezést is használja, amivel kifejezi, hogy az Isten akarata az, hogy minden hívő az Ő Fiában és Igéjében legyen megalapozva. Isten csodálatos módon a szenvedést az Ő dicsőségére és a mi javunkra fordítja. Hát nem csodálatos Ő?

Szűcs Dániel

 Napi áhítat

Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”

Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.