Igehely: 2Krón 20:1-34; Kulcsige 2Krón 20:18 „Ekkor Jósáfát arccal a földig hajolt, és Júda meg Jeruzsálem lakói mindnyájan leborultak az Úr színe előtt, és imádták az Urat.”
Ez a történet egyszerűen magával ragadó. Először a király belső félelmeiről hallunk, amit imában Isten elé tár. A válaszul érkező isteni felelet után, amit Jahaziél próféta tolmácsol, Jósáfát megtudja, hogy mit kell neki és nemzetének tennie: Higgyetek Istenben, és megmaradtok! Higgyetek prófétáinak, és boldogultok! (20-21.v.) Az egész eseménysorozat olyan hatással volt a királyra és népére, hogy évszázadok után is maradt érzékelhető nyoma az országban. Az áldás-völgy története ugyanis apáról fiúra szállt (26.v.), és motiváló jellege máig megmaradt Isten népe között. Miről beszél ma az áldás völgye? Arról, hogy Isten komolyan veszi ígéreteit: „…akik engem dicsőítenek, azoknak dicsőséget szerzek.” (1Sám 2:30). Arról, hogy Isten aktív résztvevője az eseményeknek, mert a történelem az ő története. Hol van Isten, amikor gyermeke szenved? Biztos lehetsz benne, hogy ott van szenvedő gyermekével. Isten az áldás Istene, és nem az átoké, vagy a kudarcé! Hiszel Istenben? Hiszel az írott igének? (ApCsel 26:27) Kiborulás, vagy leborulás jellemez inkább? Mi a legfrissebb imameghallgatási élményed?
Boros Róbert
„Nem tanácskoztam testtel és vérrel”
Igehely: Gal 1:13-16 „Mert hallottátok, hogyan éltem egykor a zsidóság körében, hogy féktelenül üldöztem az Isten egyházát, és pusztítottam azt. ApCsel 8,3 ; 22,4-5 ; 26,9-11 ; 1Tim 1,13 És a zsidó hithűségben sok kortársamat felülmúltam népem körében, minthogy fölöttébb buzgó rajongója voltam atyáim hagyományainak. De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott és kegyelme által elhívott, Ézs 49,1 ; Jer 1,5 ; ApCsel 9,3-6 ;22,6-10 ; 26,13-18 hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a népek között, nem tanácskoztam testtel és vérrel.”
Milyen nagy különbség van a között, hogy emberek, vagy Isten kedvében akarunk járni! Pál megtérése előtt a vallási hagyomány legfőbb megőrzője volt. Arra törekedett, hogy kortársait fölülmúlva első legyen abban a hithűségben, ami már régen nem az Isten beszédének pillérein állt. Az embereknek való tetszés vérontásig is fajulhat, mert annyira elvakít, hogy elveszi a jó és rossz közti különbségtétel képességét, ahogy ez Pál életében is megtörtént. De akiket Isten elhívott, azoknak megnyitja szemeit, hogy lássanak. Ezzel elkezdődik egy olyan értékrend-váltás, amelyik már nem az emberi mércék szerint építkezik, hanem az isteni értékek szerint. Nem a bosszú, hanem a kegyelem, nem a mértéktelenség, hanem a megelégedés, nem a test, hanem a lélek kerül előtérbe. Mikor Isten kinyilatkoztatta Fiát Pál apostolban, teljesen irányt váltott az élete: üldözőből üldözött lett, hogy ne test és vér ellen hadakozzon, hanem azért az igaz beszédért küzdjön, amelyik a pogányoknak is kegyelmet hirdet. Bennünk megtörtént-e a páli fordulat? Elfordultunk-e testtől és vértől, hogy Isten bennünk is kinyilatkoztathassa az Ő Fiát?
Mezei Ödön
