2017. szeptember 5., kedd

DÉLELŐTT | 
Ászának Isten a legfontosabb

Igehely: 2Krón 15:9-19 Kulcsige: 2Krón 15:16 „Ászá király még anyját, Maakát is eltávolította anyakirálynői méltóságából, mert egy undorító bálványt csináltatott Aséra tiszteletére. Ászá azonban összetörette ezt az undorító bálványt, darabokra zúzatta, majd elégettette a Kidrón-pataknál.”

Az Úr Ászával volt (9.v.). Vajon ezt mások is észlelték, vagy csak szubjektív megállapítás, esetleg önbecsapás? A történetben úgy olvastuk, hogy sok izraeli polgár azért települt át Júdába, mert kézzelfogható nyomai voltak ott Isten jelenlétének. Az Ige már eddig is, és most ismét kiemel egy fontos igazságot: a király Istent keresi (12.v.). Ez a magatartás előzi meg egyfelől Isten jelenlétének bizonyosságát, másfelől pedig következménye is lesz, hisz ha tudatosul bennünk Isten jelenléte, azonnal keresésébe, magasztalásába és szolgálatába kezdünk. A teljes szívvel való keresés (12.v.) lelkesedést, elszántságot, bizalmat és főleg hűséget jelentett. Aki ezt nem vállalta, annak jobb volt meghalnia (!). Isten keresése ma is halálosan komoly dolog. Akarod-e, hogy Isten veled legyen ma is? Kérdd most Őt erre, viszont ne felejtsd el, hogy mi ennek a feltétele és következménye! Komolyan gondolt ígéret alapján, mondd el Istennek imádságban, hogy kész vagy Őt egész lényeddel szolgálni.

Boros Róbert

DÉLUTÁN | 

Szádba adom igéimet!

Igehely: Jer 1:4-10 „Így szólt hozzám az Úr igéje: Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek. Ézs 42,1 ; 49,1 ; Gal 1,15 De én ezt válaszoltam: Ó, Uram, Uram! Hiszen nem értek én a beszédhez, mert fiatal vagyok!2Móz 4,10 Az Úr azonban ezt mondta nekem: Ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok! Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek! – így szólt az Úr. Jer 15,20 ; 30,10-11 ; ApCsel 18,9 Azután kinyújtotta kezét az Úr, megérintette a számat, és ezt mondta nekem az Úr: Én most a szádba adom igéimet! 2Móz 4,12 ; 5Móz 18,18 ; Ézs 6,6-7 Lásd, én a mai napon népek és országok fölé rendellek, hogy gyomlálj és irts, pusztíts és rombolj, építs és plántálj!”

Isten sosem hagyja elhívás nélkül követőit. Az elhívás földi perspektívából gyakran teljesíthetetlennek tűnik. Jeremiás is alkalmatlanságára hivatkozik, holott azzal az Istennel beszél, aki már akkor ismerte, mikor még meg sem volt születve, mikor még tudat nélküli volt. Isten mégsem dorgálóan válaszol, hanem atyai szeretettel: ne félj, veled leszek, megmentelek. A Teremtő nem várja, hogy magunktól, önerőből alkalmassá váljunk a feladatra. Csak azt kéri, hogy menjünk, és bízzunk abban, hogy Ő, aki megalkotott, jobban ismer bennünket, mint mi magunkat. Mózes, Dávid, Mária és más hithősök sem érezték felkészültnek magukat, Isten mégis használni tudta őket, mert el mertek indulni, engedték, hogy Isten megszentelje őket. Az elhíváskor kapott ígéretek Jeremiás küldetésében is beteljesedtek: Isten bátorította, amikor félt, vele volt, amikor mindenki elfordult tőle, megmentette a szorult helyzetekből. Nem az a kérdés, hogy alkalmasnak érzem-e magam, hanem az, hogy elég csendben vagyok-e, hogy meghalljam az Ő hangját; elég közel, hogy megérinthessen; elég bátor, hogy elinduljak?

Mezei Ödön

 Napi áhítat

Igehely: Lk 2:1–7; Kulcsige: Lk 2:7 „És megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.”

Karácsonykor eszünkbe jutnak szeretteink, ismerőseink. Isten is gondolt reánk, és elküldte Fiát a mi világunkba: „hála legyen az Istennek kimondhatatlan ajándékáért” (1Kor 9:15). Isten jóságáról, szeretetéről tanúskodik: „Leszállott a mennyei fényből, elhagyta a dicső hazát, hogy széttörhesse rabbilincsünk, hogy hintsen az éjbe sugárt” (ÚHH 499).