Igehely: 2Krón 13:23-14:14; Kulcsige: 2Krón 14:4 „Eltávolította Júda összes városából az áldozóhalmokat és a tömjénező oltárokat, és uralkodása alatt béke volt az országban.”
Ászá királyra (is) érvényes volt a megkülönböztető megállapítás: azt tette, amit jónak és helyesnek tartott Istene, az Úr (1. v.). Nézzük meg, miben nyilvánult ez meg. Ászá az Urat kereste, és ugyanezt elvárta népétől is. A 3. vers nem azt sugallja, hogy a király olyat követelt embereitől, amit ő maga nem gyakorolt. A 6. vers igazolja, hogy ő a néppel együtt kereste az Urat. Ha egy király, vezető, vagy lelkipásztor Istent keresi, akkor a szívében levő ige tekintélyt kölcsönöz szavainak is, amelyek így erkölcsi súllyal nehezednek az emberekre. Istennek keresése egy olyan tudatos szívbeli magatartást jelent, amikor egész lényünkkel Isten jelenlétében állunk. Gondolataink körülötte forognak, vágyaink pedig benne találnak megelégítésre. Beszédét, a Biblia igéit magunkba szívjuk, és elhatározzuk, hogy követjük tanácsait. Ászá így kezdte uralkodását, és ez hosszútávon áldást hozott rá és országára. Mi lett Isten keresésének egészséges mellékterméke? A király felismerte, hogy az ember engedetlensége összeférhetetlen Isten személyével. Könnyen elképzelhető, hogy miközben imádságban Isten jelenlétében állt, lelkében megalázkodva, értelmét átadva, az Úr megmutatta neki, hogy az országban elterjedt istentiszteleti szokások utálatosak előtte, mert okkult eredetűek. Ezért a király megkezdte a tisztogatás nehéz és ellenállásba ütköző munkáját. (2. és 4. v.) A címben megfogalmazott mondatnak valóban van jogosultsága, hiszen 10 éven át politikailag béke volt az országban. Viszont téves lenne azt állítani, hogy Isten keresése mindig és minden helyen békességgel járna, és nyugalmat eredményezne. Vajon Ászá kísérlete, hogy kikergesse a férfiparáznákat az országból, és anyját megfossza anyakirálynői méltóságától harcmentesen zajlott (1Kir 15:11-13)? Kétlem. Gondoljunk csak bele, ma milyen ellenállást váltana ez ki sokakban? Számtalanszor beigazolódott már Jézus kijelentése: „…nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot….az embernek ellensége lesz a háza népe” (Mt 10:34-36). Végül Ászát az ige egy konkrét élethelyzetben is bemutatja (8-10v.), amint ismét bölcs dolgot tesz. Meglepődünk ezen? Nem, hisz ismét csak azt teszi, ami uralkodása első napjától rá jellemző volt: Istent keresi (10.v.). Ő tehát nem követi el azt a hibát, amit sokan, hogy csak akkor keresik Istent, amikor már nagy a baj. Nála ez természetes, mindennapos életszükséglet volt. Te keresed rendszeresen az Istennel való közösség lehetőségét? (BR)
Boros Róbert
Imádkozzunk Teológiánkért és bibliaiskoláinkért! – Péld 22:17-19
Csak Istenben bízz! – 1Sám 7:1-14 (Aranymondás: Zsolt 56:4)
A szolgálatra való elhívás bizonyossága
igehely: Ám 7:1-17
Ámósz prófétai munkálkodásának idején (i.e. 760 körül) az északi királyság gazdasági növekedésben, de lelki hanyatlásban volt. Az Úrról megfeledkeztek, de Isten nem feledkezett meg róluk. Szólt hozzájuk prófétái által, kiknek jelenre és jövőre vonatkozó látomásaik, szavaik és életpéldájuk mind megtérésre indíthatták volna a felelőtlen, bűnben élő népet. Nem minden szolgálattevő, pap volt azonban hivatása magaslatán. Bételben, az északi országrész vallási központjában volt Amacjá, ki papi szolgálatban állt ugyan, de hivatását nem töltötte be. A közbenjárás lett volna feladata Isten és ember között, de ő nem hallotta meg az Úr üzenetét, nem ismerte fel azt akkor sem, amikor Ámósz hirdette. Emberek között kellett volna szolgálnia, mint az igazságos isteni döntések képviselője, de ő emberek közé állt, viszályt szítva. A felkent pap így nem közbenjáró volt, hanem akadállyá, útban-állóvá lett. Ámósz viszont, aki nem volt a hatalmasságok által felkent próféta, de még próféta tanítvány sem, hivatását betöltő istenfélő embernek, hasznos szolgának bizonyult. Egyszerű pásztor emberként megértette az Úr szavát: ezt mondta nekem az Úr – hangoztatta, amikor prédikált. Értette azt is, hogy Isten hívja őt, de általa az ítélet és a kegyelem igéit akarja megértetni Izráel népével. Ámósz kész volt engedelmeskedni. Elhagyni tekóai otthonát, munkáját és az Úrtól kapott parancs szerint hirdetni az Istentől jövő üzenet szavát idegen földön is. Vajon a mai jólétben milyen irányba halad az emberiség, népünk, környezetünk lelki élete? Szükség van rá ma is, hogy Isten emberei hivatásuk (1Pét 2:9) magaslatán legyenek. Ha meghallom, meglátom az Úr szavát, mely igaz ítéletet és kegyelmet hirdet, előbb magamra kell alkalmaznom a megtérés, megszentelődés által. Késznek kell lennem elfoglaltságaim ellenére hirdetni másnak is az Úrtól kapott éltető üzenetet. Bárcsak megmenekülnének minél előbb, minél többen a gonosz sokféle fogságából, a pusztító élettől, a pusztulástól. A nehézségek alól a próféta sem mentesült, és nem tapasztalt olyan jellegű közösségi megtérést, amilyen Ninivében volt Jónás prédikálása nyomán, de ő hitt, engedelmeskedett, szolgált. Minden bizonnyal élete végén ő is hallotta: Jól van jó és hű szolgám! (Mt 25:23)
Mezei Ödön
