2017. szeptember 18., hétfő

DÉLELŐTT | 
Segítés helyett nagy fontolgatások

Igehely: Bír 5:12-19; Kulcsige: Bír 5:17 „Gileád a Jordánon túl tanyázik. És Dán miért időzik a hajóknál? Ásér ülve maradt a tenger partján, ott tanyázik öbleinél.”

Mindenki ismeri az olyan helyzetet, amikor segítséget vagy szolgáltatást kérünk, és azt a választ kapjuk, hogy: „Majd még beszélünk!” „Még meggondolom.” „Meglátjuk, mit lehet tenni.” Az ilyen fontolgatások néha őszinte lélekből fakadnak, de nagyon gyakran lepleznek bizonytalanságot, vagy illedelmes elhárítást. Szó, ami szó, ezek nagyon ritkán válnak valóra. Amikor Bárák és Debóra húsz év kegyetlen elnyomás után legyőzte Siserát, a kánaáni hadseregparancsnokot, a harcban való részvétel a szokásos emberi forgatókönyv szerint alakult. Voltak olyanok, akik azonnal, bátran indultak a harcba, voltak, akik találtak valamilyen kifogást, hogy ne kelljen menniük, vagy örültek, hogy őket nem hívták; és a kettő között olyanok, akik mérlegelték, hogy jó lenne elmenni, de végül nem lett belőle semmi. Debóra, énekében megemlít pár törzset, ahol „nagy fontolgatások” (Károli: „nagy elhatározások”) voltak, de ez, sajnos, nem sokat segített a harcoló népnek. Van-e benned tétovázás, amit ma reggel megítél benned Isten Lelke?

Sallai Jakab

DÉLUTÁN | 

Vajha eljönne Sionnak a szabadítás!

Igehely: Zsolt 14:1-7 „A karmesternek: Dávidé. Azt gondolja magában a bolond, hogy nincs Isten! Romlottak és utálatosak tetteik, senki sem tesz jót. Zsolt 10,4 Az Úr letekint a mennyből az emberekre, hogy lássa, van-e köztük értelmes, aki keresi az Istent. Mindnyájan elfordultak tőle, egyaránt megromlottak. Senki sem tesz jót, egyetlen ember sem. 1Móz 6,12 ; Róm 3,12 Nem tudja a sok gonosztevő, akik úgy eszik népemet, ahogy a kenyeret eszik – de az Úrhoz nem kiáltanak –, Mik 3,3 hogy majd egyszer nagyon megrettennek, mert Isten az igaz nemzedékkel van! A nincstelen tervét csúffá tennétek, de az Úr az ő oltalma! Bárcsak eljönne a Sionról Izráel szabadulása! Amikor az Úr jóra fordítja népe sorsát, ujjong majd Jákób, és örül Izráel. Zsolt 126,1-2

Egyre inkább tapasztaljuk, hogy ateista világ vesz körül minket. De nemcsak az ateista, aki nyíltan tagadja Isten létezését, hanem az is, aki hiszi, hogy ő létezik, mégis úgy él, mintha nem lenne Isten, nem lenne számonkérés, mintha az ember lenne a legnagyobb úr. Sajnos, ezzel az ateizmussal a gyülekezetben is találkozom. A hívők tudnak Isten nélkül élni, sőt még szolgálni is Isten nélkül, rutinszerűen. Vajha eljönne Sionnak a szabadítás! Miért van egy gyülekezetnek szüksége szabadulásra? Mert megkötözi az ateista gondolkodás (Istent vallva és hirdetve, Isten nélkül), vagy más bűnök, konfliktusok, keserűség. Így nem tud Isten jelenléte áradni, és nem bontakozik ki a lelki élet. Az Úr Jézus a mi szabadítónk! Azt akarja, hogy mi is lássuk azt, ami megkötöz, és akarjunk megszabadulni. Vajha eljönne Sionnak a szabadítás! Ha Sion fiai megszabadulnak, Sion is szabad lesz. A gyülekezetet emberek alkotják. Ha ezek az emberek szabad életet élnek, a gyülekezet is szabad, dinamikus, élettel teli közösség lesz. Van, amiből változni kell, de van, amiből nem lehet változni – szabadulni kell –, és erre csak Isten képes. Krisztus a mi Szabadítónk!

Józsa Zsolt

 Napi áhítat

Igehely: 2Kir 2:1–18; Kulcsige: 2Kir 2:11 „Amikor azután tovább mentek, és beszélgettek, hirtelen egy tüzes harci kocsi jelent meg tüzes lovakkal, és elválasztotta őket egymástól. Így ment föl Illés forgószélben az égbe.”

Erre a történetre gyakran úgy szoktunk hivatkozni, mint amikor Illés tüzes szekéren ragadtatik el az Úrhoz. Az ige viszont csak annyit említ, hogy ,,Hirtelen egy tüzes harci kocsi jelent meg tüzes lovakkal, és elválasztotta őket egymástól. Így ment föl Illés forgószélben az égbe.” De valóban a tüzes szekér is jelen volt. Elizeus szempontjából jelentős, hogy élete következő nagy krízisében lát újra tüzes szekereket (2Kir 6:17). A tűz jellemzően Isten ítéleteként jelenik meg, az Édenből való kiűzetés óta (tüzes pallos).