2017. március 19., vasárnap

DÉLELŐTT | 
Nem szégyellem az evangéliumot

– Róm 1:8-17

Ha olyan szakembereket kérdezünk, akik az emberiség jövőjével kapcsolatos kutatásokat végeznek, többnyire rossz hírekről számolnak be. A globális felmelegedés következményei, a Föld lakosságának elszaporodása miatti élelemhiány, egy harmadik világháború veszélye, újabb gyógyíthatatlan betegségek megjelenése csak néhány azok közül az elrettentő rossz hírek közül, amelyeket hallunk az eljövendő időszakkal kapcsolatosan. De Istennek van jó híre az emberiség felé, ami kihatással van nemcsak a földi életünkre, de az örökkévalóságra is. Ez a jó hír az evangélium, amit Isten minden emberrel közölni akar.
Az evangéliumot az Úrhoz méltó élettel kell hirdetni. Pál apostol tudta, hogy a gyülekezetekben a hamis tanítók is megjelennek. Amikor a római gyülekezetbe akart menni, biztosította a testvéreket arról, hogy ő olyan hirdetője az evangéliumnak, aki mellett az Úr Isten bizonyít. De az Úr azokat igazolja, akiknek az életvitele hozzá méltó. Méltatlan élettel a sok bizonyságtevés is eredménytelen lehet, de az Úrhoz méltó életvitellel „szavak nélkül is” meg lehet nyerni az embereket, az Úr számára (1Pét 3:1).
Az evangéliumot hitből fakadó reménységgel kell továbbadni. Pál apostol Rómába nem egy turisztikai látogatásra készült, és nem is egy jó ismerkedési társalgást kezdeményezett, ahol baráti kapcsolatokat épített volna ki. Pál apostol szívében reménység volt, hogy a római emberek között is hirdetni tudja majd az evangéliumot, mégpedig úgy, hogy az a munka majd gyümölcsöt hoz, ahogy a többi népek között is volt (13. v.). Reménységében nem csalódott, hisz a Rómában megalakult gyülekezet hitéről még mi is tudunk.
Pál apostol azt vallotta, hogy az evangéliumot minden emberhez el kell juttatni. Ő szégyenkezés nélkül hirdette azt nemcsak a zsidóknak, hanem a pogányoknak is. Az Úr Jézus ezt még jobban fokozta. Tanítványainak azt mondta, hogy mielőtt eljönne a vég, minden nép között hirdettetnie kell az evangéliumnak (Mk 13:10). Számunkra ez most azt jelenti, hogy a magyar hívő ember ne csak a magyaroknak hirdesse az evangéliumot, hanem a románoknak, cigányoknak, muzulmánoknak és ateistáknak is, mert Isten előtt nincs személyválogatás, ő azt akarja, hogy minden ember megtérjen és üdvözüljön.
Hiszed, hogy az evangéliumnak ma is megvan az ereje? Mit teszel annak érdekében, hogy a „jó hír” terjedjen?

Bálint Pál

DÉLUTÁN | 

Bölcs sáfár a szükség idején

–1Móz 47:1-12

A sáfár szó napjainkban már nem annyira ismert. Fontos, hogy a Biblia alapján meghatározzuk annak jelentését. Isten javainak (élet, emberek, idő, lehetőségek, anyagi, szellemi, lelki javak) az adminisztrálásával, intézésével megbízott szolga, akinek amúgy semmije sincs, de megkérték, hogy egy ideig felügyelje és rendezze Urának dolgait. Ezt nem végezheti saját elképzelése szerint, hanem pontos utasítást kap a feladatokhoz. Mivel egy idő után el kell számolnia a rábízottakkal, felelősségteljesen kell élnie és végeznie a munkáját. A sáfártól elvárták, hogy hűséges legyen, és ne a saját érdekeit keresse, hanem mindenben az ő Uráét (1Kor 4:2). A Biblia példaként állít elénk olyan személyeket, akik hűséges és bölcs sáfároknak bizonyultak. Vannak viszont negatív és elrettentő példák is Isten igéjében, akiket nem szabad követnünk. Az olvasott igeszakaszban egy bölcs sáfár áll ellőttünk József személyében, akitől nagyon sokat tanulhatunk. Milyen, és hogyan viselkedik egy bölcs sáfár? A Jak 3:17 elmondja, milyen a felülről való bölcsesség. A jó sáfárnak ezzel kell rendelkeznie. Ez először is tiszta. Józsefről elmondhatjuk, hogy megőrizte tisztaságát úgy a testvérei előtt, mint Egyiptomban. A hatalom, a gazdagság, testi kívánság és végül a bosszúállás nem tudta meghódítani József szívét. Hűséges maradt Istenéhez minden körülmények között. Másodsorban a bölcs sáfár békeszerető. József megbocsátott szívből testvéreinek, és kibékült velük. Isten az ő sáfáraira ezen a földön a békéltetés szolgálatát bízta (2Kor 5:19-20), hiszen Krisztusban megbékéltette a világot önmagával. A bölcs sáfár tehát Krisztusért jár követségben és békességet hirdet a megalázkodó, megtérni vágyó bűnösnek. Aztán a sáfár méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes kell legyen. Józsefről mindezek elmondhatók, hiszen irgalmat gyakorolt testvéreivel szemben, és büntetés, megtorlás helyett segít és jövőt biztosít számukra. Közbenjárt érettük a fáraónál. Gondoskodik anyagi jólétükről, és hűségéért a legjobb földterületet kapja meg számukra. József magatartása Krisztusra mutat, aki közbenjár érettünk, felvállalja ügyünket az Atyánál, és mennyei örökséget ad nekünk. Bárcsak lennénk mi is bölcs és hűséges sáfárok, mint József!

Kis Ottó Károly

 Napi áhítat

Igehely: 1Móz 8:6–14; Kulcsige: 1Móz 8:11 „Estére megjött hozzá a galamb, és ekkor már egy leszakított olajfalevél volt a csőrében. Ebből tudta meg Nóé, hogy a víz leapadt a földről.”

Legtöbbünk előtt a galamb csőrében egy olajág képe jelenik meg, holott a legtöbb bibliafordításban csupán egy olajfalevél van megemlítve. A különbség most lényegtelen, semmiben nem zavarja az ige helyes értelmezését. Valószínűleg egy frissen kicsírázott olajfa hajtásának egy darabjáról van szó, mivel a nagy fákat elpusztította a vízözön. Az olajfaág már régóta az emberek közötti béke szimbóluma, így terjedt el a ma használatos ,,békegalamb” kifejezés is, holott az az Isten és ember megbékélését ábrázolja ki, és mint ilyen, Jézus Krisztus előképe.