2017. március 12., vasárnap

DÉLELŐTT | 
Az időpont kutatása nem vezet eredményre

– Mk 13:21-37

Isten egyik jellemzője, amivel az ember nem rendelkezik: a mindentudás. Az ember ősbűne onnan eredt, hogy olyan szeretett volna lenni, mint az Isten. A sátán, kígyó formájában ezzel ejtette bűnbe az első emberpárt. Azt mondta, hogy ha esznek a tiltott gyümölcsből, olyanok lesznek, mint Isten: mindentudók. Korunk embere is szeretné tudni a jövőbeli események sorrendjét és idejét. Az Úr Jézus visszajövetelének ideje évszázadok, sőt évezredek óta központi téma volt, és az emberi találgatások sok félrevezetést és csalódást okoztak a kíváncsiskodók között.
Az időpont kutatása sebezhetővé tesz a kísértővel szemben. Egy megváltott ember életében nincs a jövővel kapcsolatosan nagyobb és kívánatosabb vágy, mint hogy szemtől szembe lássa meg az Úr Jézust a nagy találkozáskor, amikor ő visszajön. Minden kortárs hívő részese szeretne lenni az elragadtatásnak. Ez egy nemes vágy. A kísértő is tudja ezt. Az Úr Jézus figyelmezteti a tanítványokat, hogy az ő visszajövetele előtt megjelennek a hamis próféták, akik Krisztusnak vallják magukat. Ők rendkívüli jeleket és csodákat tesznek. Ezek által a kísértő becsaphat némelyeket még a választottak közül is, akiknél túltengésben van a jövő kutatása, és nem a hívő jellemük formálása az elsődleges célkitűzésük.
Az időpont kutatása bizalmatlanságot jelent az Istennel szemben. Az Úr Jézus elmondta a tanítványainak, hogy az ő visszajövetelének időpontja az Atya hatáskörébe tartozik. A hívő embernek ezt teljes megnyugvással el kell fogadnia, kell bíznia abban, hogy ez Isten bölcs végzése. Aki felettébb ráhajt a jövő kutatására, az bizalmatlan Istennel szemben. Az a vágya, hogy többet tudjon meg, mint amennyit az Úr Jézus kijelentett, de óhaja nem fog beteljesülni, sőt csalódás fogja érni.
Az időpont kutatása eltereli figyelmünket a jelenkori tennivalónktól. Az Úr Jézus egyik utolsó figyelmeztetése a tanítványok felé az volt, hogy vigyázzanak, és készenlétben várják érkező Urukat. A vigyázás arra utal, hogy bölcsen éljük a mindennapjainkat, és azt tegyük, ami kedves az Úrnak. Cselekedeteink hátterében bölcs megfontolás legyen. A készenlét azt jelenti, hogy a ránk bízott feladatokat végezzük el, és legyünk készen a számadásra az Úr előtt.
Számodra mi a legfontosabb, amikor az Úr Jézus visszajövetelére gondolsz?

Bálint Pál

DÉLUTÁN | 

Találkozás az elveszett fiúval

– 1Móz 46:1-7, 26-34

Isten kezéből sokféle áldást elvehetünk. Vannak fizikai áldások, amelyeket Isten a földi élet szükségleteinkre ad. Ezek az anyagi jellegű áldások múlandók. Vannak mások, amelyek túlmutatnak a földi léten. Ezek a lelki áldások, lelki kincsek, örökre megmaradnak. Az Úr Jézus arra tanít minket, hogy erre kell törekednünk, és a többi mind megadatik nékünk.
Jákóbot Isten megáldotta, mégis úgy érezte, hogy még valami hiányzik az életéből. Elveszettnek hitt fia, nagy űrt hagyott a szívében. Utolsó emléke Józsefről az volt, amikor elindult testvéreit meglátogatni, és a József halálára utaló véres ruha. Elveszettnek hitt fiával találkozni minden reményén túlmutatott. A találkozáskor hullatott könnyeikben minden benne volt, keserűség, bánat, öröm és hála. „Immár örömest meghalok, minekutána láttam a te orcádat, hogy még élsz ” – mondta Jákób Józsefnek.
Aki mulandó kincseket gyűjt, az nem akar meghalni, élvezni akarja, sajnálja, hogy itt kell hagynia. Aki igazi kincsre talált, az vágyik oda, ahonnan kapta: a mennybe. A Józseffel való találkozás után is Jákób úgy érezte, hogy Isten minden áldást megadott neki, amit megígért. Ez tette késszé, hogy elköltözzön a földi életből. Az Ó- és Újszövetség határán élő Simeon, egész életében a Messiást várta. Egy vágya volt, hogy találkozzon vele, mielőtt meghal. Amikor idős korában végre a karjaiba foghatta, úgy érezte, minden vágya teljesült. Békességgel a szívében gondolt az elköltözésre. A földi kincsekkel nem lehet betelni. Minél több van belőle, annál több kell. De ha az egész világot megnyerné is valaki, ám a lelkében kárt vall, üresen, félelemmel a szívében távozik az élők sorából. Aki a legnagyobb kincset, az Úr Jézust bírja, az mindent megnyert. Ezért van Isten gyermekeinek szívében öröm, béke még akkor is, ha a halállal kell szembenézniük. Isten gyermekeinek legfőbb feladata elmondani, hogy Isten legnagyobb ajándéka az Úr Jézus, és a vele való találkozásra minden embernek szüksége van. Isten tegyen alkalmassá minket erre!

Király Antal

 Napi áhítat

Igehely: 2Kir 2:1–18; Kulcsige: 2Kir 2:11 „Amikor azután tovább mentek, és beszélgettek, hirtelen egy tüzes harci kocsi jelent meg tüzes lovakkal, és elválasztotta őket egymástól. Így ment föl Illés forgószélben az égbe.”

Erre a történetre gyakran úgy szoktunk hivatkozni, mint amikor Illés tüzes szekéren ragadtatik el az Úrhoz. Az ige viszont csak annyit említ, hogy ,,Hirtelen egy tüzes harci kocsi jelent meg tüzes lovakkal, és elválasztotta őket egymástól. Így ment föl Illés forgószélben az égbe.” De valóban a tüzes szekér is jelen volt. Elizeus szempontjából jelentős, hogy élete következő nagy krízisében lát újra tüzes szekereket (2Kir 6:17). A tűz jellemzően Isten ítéleteként jelenik meg, az Édenből való kiűzetés óta (tüzes pallos).