– Fil 3:17-21 Kulcsige: Fil 3:20
A polgárjog a születéssel kezdődik. Születésünktől kezdve mi reánk is számítanak az ország lakosai körében. Rólunk, keresztyénekről, azt mondja igénk, hogy a mi polgárjogunk a mennyekben van, mert megszülettünk az Isten számára a megtérés és újjászületés által.
Számolnak velünk, számítanak ránk ma is a mennyben. Az elvárás az, hogy Isten országának terjedését vigyük előre példamutató életünkkel. Krisztus visszajön, talán még ma, és következik az elszámolás és a jutalom. Az ő országának polgárai átváltoznak: dicsőséges testet kapunk, elragad a földről és maga mellé helyez a mennybe. Véget ér majd a megtűrt, alávetett helyzet. Egyszer és mindenkorra véget ér. Oda helyez az Úr, ahol van a mi országunk.
Az, ahogy járok ma, ne legyen a Krisztus keresztjének gyalázatára! Krisztusért járjak követségben, ne azt keressem, ami az én Uram előtt gyalázatos, ne ragadjak le a földiek mellett!
Mit kell ma másképp tennünk, mint általában szoktuk, hogy tetsszünk Krisztusnak?
Kaszta Áron
A fennhéjázó beszéd ítélete
– Zsolt 12:2-9
Egy elkeseredett kiáltás hagyja el a zsoltáríró ajkát, mert úgy látja, hogy nincs kegyes, és a hívek is eltűntek. De vajon minek az alapján teszi ezt az álltást?
hazug módon beszélnek egymással – a beszédben azt keresik az emberek, hogyan árthatnak a másiknak, elárulják, rágalmazzák egymást.
kétértelmű beszéd – a kedves, nyájas beszéd mögött kettős, megosztott szív van és gonosz lelkület.
Azok, akik ilyen magatartással vannak, azok még dicsekszenek is, és kérkedően azt mondják: „ki lehet úr felettünk?”.
Az Úr sem nézi tétlenül, hanem felkél és biztonságba helyezi azokat, akik ki vannak téve az ármánykodó nyelveknek. Ezzel ellentétben az Úr beszédei tiszta beszédek, amelyekkel a gonoszt elnémítja és megítéli. A zsoltáríró könyörgése az, hogy azokat, akik képviselik az Úr tiszta beszédét, azokat az Úr őrizze meg, tartsa meg, hogy képviselhessék igéjét. A fennhéjázó, gőgös, dicsekvő nyelvek elveszik ítéletüket, éppen ezért szavunk legyen tiszta, az Úrtól vezetve, ne fennhéjázó, gőgös, hanem egyenes.
Papp László
