– ApCsel 2:1-13
Pünkösd napja eljött! Az ószövetségi pünkösd a hálaadás ünnepe volt. Kettős ünnep volt ez, egyrészt a törvényadás ünnepeként tartották számon, amikor megkapták a parancsolatokat a Sínai-hegynél; másrészt az aratás ünnepe (2Móz 23:16), vagy az első zsenge ünnepe (4Móz 28:26), amely mindig a páska ünnepe utáni 50-ik napra esett.
Jézus tanítványai nem kezdtek el cselekedni, hanem várták, hogy amit Jézus Krisztus megígért, beteljesedjen rajtuk. Isten Szentlelke ma is azoknak az életében cselekszik, akik reá várnak. Az ígéret beteljesedett. A Szentlélek hallható és látható jelenségek keretében jött el. Az erős hang szokatlan jelenség volt, mert a mennyből, vagyis Istentől jött. A hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás az égből támadt. A titokzatos hanghatás látható eseménybe megy át (3. v.). Tüzes, megosztott lángnyelvekhez hasonló jelenséget láttak, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Az égi vihar és a tűz Isten megjelenésének a kísérő jelensége. A Szentháromság harmadik személye jelent meg, és mindnyájan megteltek Szentlélekkel.
A zsidó ünnepek közül nem pünkösd a legnagyobb, de mivel az évszakok közül ez volt a legkedvezőbb az ünneplésre, sokan eljöttek. Így sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben. Az akkor ismert világ minden része képviseltette magát. Kis-Ázsia, Észak-Afrika és Európa különféle nyelveket beszélő zsidó, és Izráel egy Istenét imádó nem zsidó tagjai voltak együtt. A különleges hang Isten hívó hangjaként hatott. Összefutott a sokaság. De a zavart elsősorban nem ez okozta, hanem a „fülcsoda,” hogy a megszólaló galileai tanítványokat valamennyien tökéletesen megértették. A tanítványok úgy szóltak, ahogyan emberi képességeik szerint nem tudtak volna: a Lélek szólt általuk. A Szentlélek hatalma alatt lévő ember mindig Istent képviseli, és a Megváltó Jézust akarja elérhetővé tenni környezete számára. Ennek a célnak megvalósítására a nyelv az első számú eszköze.
Az ünneplő nép csodálkozva keresi a rendkívüli esemény titkát. De értelmes magyarázatot nem tudnak adni zavarukra. Egyet viszont jól tudnak, azt, hogy saját nyelvükön hirdetik Isten felséges dolgait. Ma sincs ennél nagyobb hírérték, nincs ennél erősebb üzenet, mint Isten hatalmának és irgalmának üzenete! Várod testvéreiddel együtt Isten Lelkének kiáradását? Lesz-e személyes Istenélményed ezen az ünnepen?
Nagy István
Adjunk hálát, hogy a Szentlélek kinyilatkoztatta nekünk Isten titkait!
Amikor eljön hozzátok a Szentlélek – ApCsel 1:4-8, 12-14; 2:1-13, 37-47 (Aranymondás: ApCsel 1:8)
Az Erő Lelkével az evangélium szolgálatában
– 2Tim 1:6-18
Szüleink után a barátaink hatnak ránk leginkább. Különösen akkor, ha barátaink ráadásul még a tanítóink is. Timóteusnak pedig egészen kiváló és nagyszerű tanító - barátja volt Pál apostol személyében. Az apostol természetesen lelki atyja is volt az ifjú Timóteusnak, akit magával vitt missziós útjaira, mint afféle tanoncot. Később is megemlékezett ifjú munkatársáról, vágyakozva őt újra látni, hogy örömmel teljesedhessen be.
Az apostol lelki barátsága – beleértve a közös utazásokat, a tőle kapott leveleket és az általa mondott imádságokat is – bizonnyal erőteljesen formálta az ifjú Timóteus jellemét és személyiségét. Azonban az apostol barátságán, vagy éppen az anyai és nagymamai lelki örökségen túl, Timóteus keresztyén jellemére leginkább az Istentől kapott kegyelmi ajándék hatott. Pál apostol arra utal, hogy Timóteus kézrátétellel lett kijelölve a szolgálatra, melyre az Úr őt elhívta. Ezért bizton állíthatjuk, hogy nemcsak az formál bennünket, amit szüleinktől, barátainktól, tanárainktól vagy lelki vezetőinktől kaptunk, hanem az, amit Isten maga adott nekünk, amikor valamilyen sajátos szolgálatra elhívott, és ehhez a szolgálathoz megadta a szükséges lelki képességeket is.
Isten minden ajándékát fejleszteni és használni kell. Az apostol tűzhöz hasonlítja Isten kegyelmi ajándékát, melyet fel kell gerjeszteni, mint ahogyan a szunnyadó parazsat kell feléleszteni, hogy ki ne aludjon a tűz. Milyen jó, hogy ebben a Lélek szele is segítségünkre van! A Léleké, mely nem a félelemé, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelke.
Az ifjú Timóteus személyiségét formáló tényezőkön túl, Pál apostol kihangsúlyozza lelki fia számára az evangélium iránti felelősség fontosságát is. Timóteus ugyan még fiatal, törékeny, félénk és gyenge, és könnyen megriad a rábízott feladatok láttán; ám, mivel Isten formálta jellemét, és tette őt alkalmassá a rábízott szolgálatra, nincs miért szégyenkeznie vagy félnie.
Mai keresztyénekként, mi is készségesek kell legyünk arra, hogy szégyen nélkül megvalljuk Krisztust és hirdessük evangéliumát. Ugyanakkor nem csupán az Urat nem szabad szégyellnünk, hanem az ő népét sem. Lehetséges ugyanis, hogy Krisztusra büszkék vagyunk, de népe (a gyülekezet és szolgálattevői) miatt szégyenkezünk, és nincs ínyünkre, hogy közösséget vállaljunk vele. Isten Lelkének hatalma azonban meg tud erősíteni, és képessé tud tenni még arra is, hogy szenvedjünk Krisztus evangéliumáért, amely egyeseknek bolondság, másoknak botrány, nekünk azonban Istennek ereje.
Horváth Ferenc
