2017. július 9., vasárnap

DÉLELŐTT | 
Krisztusban van megváltásunk

Kulcsige: Ef 1:7 „Őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelmének gazdagsága szerint.”

Az elmúlt évek híradásaiban gyakran hallottunk a devizahiteleseket megsegítő programokról. Lehet, kisebb-nagyobb mértékben sokan érezték saját bőrükön, mit jelent adósnak lenni. Lelkiismeretes embernek kellemetlen, nyomasztó érzés. Főleg, ha tudja azt, hogy a hitelező kegyetlen, nem lehet irgalomra számítani tőle. Az apostol egy világ- és kikötővárosban, az okkultizmus fellegvárában lakó hívőknek ír. Körülményeik mintha kísértetiesen hasonlítanának napjainkra. Viszont volt egy pont, ahol megfordult életük, Jézus rendezte bűnadósságukat. Bűneink adósságának súlyát sokan éreztük. Eladósodtunk, s múltunkra egyetlen megoldás létezik: a bűnt eltörlő vér. Azáltal, hogy kifizette az ellenünk szóló adóslevelet, Ő, az igaz Isten, és igaz Ember ült helyünkbe, hogy helyreállítsa kapcsolatunkat az Atyával, visszavásároljon annak, akihez teremtettségünk és halhatatlan lelkünk révén tartozunk.
Vérével fizetett: Sem arannyal, sem bankbetéttel, sem jótetteinkkel nem törleszthetjük tartozásunkat. Isten igazsága büntetést követelt bűneinkre. Helyettünk a Tisztát, az Ártatlant büntette. Ezért olyan értékes a golgotai áldozat. Ezért lehet jönni ma is tisztulásért a kereszthez. A drága vérben megtisztult életen látszik a változás. Nem azért akarunk szent életet élni, mert félünk Istentől, hanem mert értékes számunkra a kereszt.
Isten az Ő kegyelmének gazdagságából gazdagított meg minket. Bűneink leszegényítettek. Meg nem érdemelt szeretetéből lehetünk szabadok, kegyelme gazdagságából jöhetünk újra meg újra hozzá, épített be a szentek közösségébe, kegyelméből lehetünk a menny várományosai. A kegyelemben gazdag Isten kegyelméből gazdagított meg minket is.
A megváltottak már itt a földön közösségben vannak. Címünkben is, a kiemelt igeversben is, többes szám 1. személyt használ az apostol, utalva arra, hogy aki kegyelemben részesült, nincs egyedül. Nemcsak az Atyával, hanem testvéreivel is közösségben van, értékes számára a közösség, kész áldozatot hozni érte. A bűn elszakítja a testvéreket egymástól, vagy hamis közösséget hoz létre. A vér alatt valódi közösség születik. Hála érte!
Hogyan gyakorlod magad a golgotai áldozat szemlélésében?
Milyen életformáló hatása van életedben a Jézus vérének?
Milyen áldozatot hozol a Krisztus testéért?

Vékás Benjámin

Imaáhítat: 

Könyörögjünk a romákat befogadó szeretetért! – Ez 47:22-23

Bibliaóra: 

Szenteljük meg magunkat! – Józs 3:1-17(Aranymondás: Józs 3:5)

DÉLUTÁN | 

Győztes célba érkezés

2Tim 4:6-8

Hosszú évtizedek áldozatos munkáját, mely az Úr által értelmessé tett évek fényében valódi értelmet nyert, komoly kihívás másvalakire bízni. Pál ismerve Timóteust mint munkatársát, tudta, hogy milyen nagy szüksége volt a folyamatos bátorításra, hisz éppen az hiányzott belőle, ami Pálban személyiségénél fogva természetesen ott volt. A bátor, határozott és elkötelezett kiállás híján időnként kérlelni kellett (kérve kérlek…kérlek: hirdesd az igét..) és a szívére kellett beszélnie. A staféta átadás komoly kihívás, hiszen időnként mindenkit megkísért a gondolat, hogy a másik nem fogja olyan jól csinálni, mint én. Az idős apostol azt is tudta, hogy nem ő építi az egyházat, hanem Jézus Krisztus, aki ezt mondta annak idején Péternek: „én ezen a kősziklán építem majd fel egyházamat”. Az építő az Úr, mi pedig részfeladatokat végzünk, a nagy egész elkészítésében, melyet azóta, már épülése folyamán is tatarozni kellett, javítani a hibákat, ha kellett az alapig visszabontani az építményt, azért hogy a Mester szerinti terv érvényesülhessen. Pál azonban bizonyságot tesz arról, hogy ami az ő része volt ebben a folyamatban, a tőle telhető legtöbbet beletette ebbe a munkába. Nem egyéni futásról beszél, hanem arról, hogy éppen az átadás szakaszában van, és arra biztatja fiatal munkatársát, hogy azzal a kitartással vigye tovább a rábízott evangéliumot, ahogyan ő is mindent megtett a célba jutás érdekében. Egy csapatban vagyunk, egy hajóban evezünk, egy cél érdekében, és ha ezt így látjuk, hálásak lehetünk azért, hogy a folyamat részesei lehetünk. Pál látta a felelősségét az átadásban, tanítvánnyá tételben, de tudta, hogy az elkötelezettséget csak a Szentlélek munkálhatja ki szolgatársa életében. Az ő figyelmét is egyre élesebben a látható célra irányítja, melynek ragyogó jutalmában válnak elhordozhatóvá az éppen aktuális nehézségek, veszteségek (pl.:Démász meghátrálása). Futás, harc, küzdelem az óemberemmel, a körülményekkel, közvetlenül levegőbéli hatalmasságokkal, közvetve másokkal. Az idős szolga kész volt élő és szent áldozatként odaszánni magát, és az ő feláldoztatásának következménye nem a végső elmúlás, hanem a költözés. Mindannyian ennek a Pál által említett célvonalnak az átlépésére készülünk. Neked testvérem megvan már a tanítványod? Mit tudsz, és mit fogsz elköltözésed előtt tovább adni? Kitől várod a koronát? Itt a múlandót várod, vagy a nagybetűs ÉLET-ben az el nem múlót? Győztesen csak akkor lehet célba érkezni, ha a ránk bízott drága kincset jó kezekben tudhatjuk, aki mennyei erővel felruházva tovább viszi azt.

Dóczi Ákos

 Napi áhítat

Igehely: Lk 2:1–7; Kulcsige: Lk 2:7 „És megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.”

Karácsonykor eszünkbe jutnak szeretteink, ismerőseink. Isten is gondolt reánk, és elküldte Fiát a mi világunkba: „hála legyen az Istennek kimondhatatlan ajándékáért” (1Kor 9:15). Isten jóságáról, szeretetéről tanúskodik: „Leszállott a mennyei fényből, elhagyta a dicső hazát, hogy széttörhesse rabbilincsünk, hogy hintsen az éjbe sugárt” (ÚHH 499).