Kulcsige: Ézs 11:1 „Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről.”
A kijelölt igeszakasz egy prófétai látomást tár elénk, aminek egy része már beteljesedett, másik részének a beteljesedése pedig gyors léptekben közeledik felénk. Ez a tény reménységgel tölt el bennünket, hiszen olyan békekorszakot vetít elénk, aminek jelen korszakunk eseményei szinte teljeséggel ellentmondanak. A békeidő szépsége és nyugalma idilli képben jelenik meg előttünk, a farkas és a bárány, a borjú és az oroszlán együtt tanyáznak és egy kisfiú terelgeti őket. A kisded a viperával, az alig elválasztott gyermek a mérges kígyóval játszik, „nem árt, és nem pusztít szent hegyemen senki, mert telve lesz a föld az Úr ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja”. Mindez kezdődik egy vesszőszállal, egy kis hajtással, ami Isai gyökeréről sarjad. Mi sokszor leértékeljük, vagy megvetjük a kicsiny kezdeteket, és kétkedve tesszük fel magunkban a kérdést, hogy lesz-e ebből az ötletből vagy elindulásból, kezdeményezésből valami? Igen lesz, ha az Úrból sarjad. Ha Ő a kezdeményező, Ő az alap, akkor megtapasztalhatjuk, hogy a vesszőszál, „zászlóként magaslik ki a népek közül, és székhelye dicsőséges lesz.”
Megtapasztaltad-e már Isten minden értelmet felülmúló békességét?
Terveid, jövőképed milyen gyökérből sarjadnak?
Sipos Dénes
Moáb ítélete
Ez 25:6-7 „Bizony, ezt mondja az én Uram, az Úr: Mivel tapsoltál kezeddel, dobogtál lábaddal, és megvetéssel, szívből örültél Izráel földjének a sorsán, azért én kinyújtom a kezemet ellened, odavetlek zsákmányul a népeknek, kiirtalak a nemzetek közül, és kipusztítalak az országok közül. Megsemmisítelek, és majd akkor megtudod, hogy én vagyok az Úr.”
Dávid ősanyja Ruth Moábból származott. Nincs Bibliát szerető ember, akinek ne lenne kedves a moábita Ruth története. Naómi mellett elmondott hűségnyilatkozata gyakran elhangzik fiatalok szájából, amikor egymásnak fogadnak hűséget. Ruthnak a Boázzal kialakuló házassága, valamint az Izráel Istene felé való elköteleződése példa értékű szép történet.
Olvasott igénk azonban nem emlékezik meg a szép múltról, hanem a moábiták szemére veti, hogy kárörömmel nézték Izráel vereségét. Semmit érőnek tekintették Istenhez tartozásukat. Úgy vélték, hogy ők viszont megússzák a beinduló fenyegető történelmi mozgást. Nem így történt. Igénk arról tesz bizonyságot, hogy Isten minden népnek az Ura. Mindenki részesedik Isten gondviselő szeretetéből, nemcsak a hívők. De Isten mindenki magatartását számon tartja, nemcsak a hívőkét. Több-kevesebb pozitív tapasztalata és emléke bárkinek lehet arról, ami igaz, kedves és jó, mert Istentől származik. Lehet, hogy éppen a hívőkön keresztül jutott hozzá. Lehetnek neki hívő-keresztény ősei.
De vajon a régi szép emlékek elégségesek-e az ő Istenhez és embertársaihoz való helyes viszonyulásához? Hogy káröröm helyett együttérzéssel, semmit érő sajnálkozás helyett aktív segítőkészséggel forduljon a bajban lévők felé? Nekünk hívőknek kell példaképpé válnunk etekintetben. Nagylelkűségből, jóindulatból mi adjunk jól követhető mintát.
Ha környezetünk hamarabb vélekedik valakiről negatív módon, legyünk mi megértőbbek, irgalmasabbak! Mert Isten is irgalmas.
Hegyi András
