2017. január 27., péntek

DÉLELŐTT | 
Küldetésteljesítő tanítványok

– Mk 6:7-13

Mielőtt Jézus kiküldte volna szolgáit, először magához hívta, felkészítette, felhatalmazta és fontos utasításokkal látta el őket. Aki az igehirdetés szolgálatára kapott elhívást/küldetést, annak teljes mértékben Istentől kell függnie. Szükségleteikről azok által fog gondoskodni, akik felé szól megbízatásuk, hogy ők küldetésükre koncentrálhassanak.
Fő feladatukként Jézus a megtérés prédikálását említi, ami következtében ördögöktől, megkötözöttségektől, bűnöktől szabadulnak meg azok, akik elfogadják üzenetüket és hisznek az evangéliumban. A betegek olajjal való megkenése jelzi, hogy tanítványai nem saját nevükben és dicsőségükért, hanem Jézus ereje és hatalma által, mindent Isten dicsőségére cselekszenek.
A tanítvány szolgálata nem mentes a visszautasítástól sem. Ez Jézus szerint nem a kiküldő és a szolga, hanem a megtérést, szabadulást elutasítók kudarca, ami súlyos következményeket von maga után az ítélet napján (11. v.).
Jézus utasításai közül számodra mi tűnik a legnehezebbnek?
Miért a megtérés és a szabadulás hirdetése a legfontosabb Jézus küldetésében?

Kiss Zoltán

DÉLUTÁN | 

Munkánk eredménye az Úrban

– 1Kor 15:54-58

Az élet múlandó: gyorsan tovatűnik. Végül egy nagy vereségnek látszik: a halál elragad, és mi a szélnek munkálkodtunk. De Isten Igéje győzelemről beszél. Elénk tárja a feltámadást, a végső dicső kimenetelt Krisztusban, hogy hitünkkel erre nézzünk, ennek fényében lássuk a jelent, s innen merítsünk erőt feladataink végzésére. Az apostol elkötelezett szent életre buzdít, s ezt nevezi „az Úr dolgában való buzgólkodásnak”. Olyan munkáról van szó, amit Krisztus parancsára végzünk (Lk 5:5), amelyben az Ő dicsőségére összpontosítunk, akaratának engedelmeskedünk. Ez a munka nem hiábavaló. A hit munkája ez, és Istentől gazdag jutalmat nyer. Az Úr megvigasztal a csüggedésben, amikor úgy tűnik, hiába fáradoztunk (Ézs 49:3-6). Vizsgáljuk meg dolgainkat: mivel töltjük időnket? Kérhetjük-e rá az Úr áldását? Az Úrban vagyunk-e? Munkánkat az Ő nevében, tetszésére végezzük? „Láttassék meg a te műved szolgáidon… Kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk!” (Zsolt 90.). „Most azért munka vár minden nap énreám, /Amihez Mesterem ad erőt. / Vágyam az: hű legyek, s megkapjam koronám /Angyalok és a sok szent előtt.” (HH. 31.)

Borzási Sándor

 Napi áhítat

Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”

Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.