– Mk 4:26-29; Kulcsige: Mk 4:27b
A növekedés áldása Isten ajándéka, de a magvetésre elengedhetetlenül szükség van. Ha nem vetjük el a magot a földbe, nem számíthatunk a növekedés csodájára. Isten igéje élő mag, melynek szólása feltétlenül fontos feladat minden keresztyén számára. Pál apostol életét az evangélium hirdetésének kényszere határozta meg (1Kor 9:16). Ifjú munkatársát, Timóteust is erre nevelte: „hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással (2Tim 4:2).
Ha eleget tettünk az igehirdetés küldetésének, alázattal el kell ismernünk, hogy többet nem tehetünk. A munka végkimenetelének győzelmét Isten adja: „Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta” (1Kor 3:6). Az élet kibontakozása már nem a mi kezünkben van. Megállítani sem tudjuk, de felgyorsítani sincs módunkban. A növekedés Isten hatalma által történik. Az ige nem marad gyümölcstelen, véghezviszi Isten akaratát, küldetésének célját betölti (Ézs 55: 11).
„Kész vagyok fizetni valakinek, hogy prédikáljon, minthogy engem fizessenek azért, hogy ne prédikáljak.” (Samuel Chadwick)
Milyen áldozatot vagy kész meghozni az igehirdetés szolgálatáért?
Szabó László
Esztelen testvérharc Gibeónnál
– 2Sám 2:4-17
A keresztyén élet harc, nem testvérharc, mert nem test és vér ellen (Ef 6:12), hanem a sátáni erőkkel szemben, lelki fegyverekkel harcolunk (2Kor 10:4). Meg kell harcoljuk „a hit nemes harcát” (1Tim 6:12), és harcolunk az „ördög mesterkedéseivel szemben” (Ef 6:11). Az esztelen testvérharcokra nem bátorít Isten Igéje. A „ne takargassuk a bűnt” indok mögött, sokszor annyi sértődöttségből fakadó, rosszindulatú testvérharc alakul ki, amiben egyesek a régmúlt tartozásait akarják törleszteni. Itt már nem a bűnös szeretetből fakadó helyreállítása a cél, hanem az „erők” fitoktatása a közösségben családok vagy személyek között. Kinek a véleménye az igaz? Kinek van döntő szava, nagyobb befolyása, tekintélye? Ki játsza ki, teszi félre, szorítja háttérbe, vagy alázza meg jobban a másikat, úgy „hívőiesen”? Ezt nevezzük esztelen, értelmetlen testvérharcnak.
Abnér és Jóáb hadseregparancsnokok is ilyen esztelen testvérharcba bocsátkoztak, amikor kiválasztva Izráel és Júda seregéből tizenkét-tizenkét harcost, kardjuk egyetlen döfésével leterítették egymást. Mi lett a következménye? Mindenkire kiterjedő testvérharc (27. v.).
János Levente
