2017. december 8., péntek

DÉLELŐTT | 
A reménység sorrendje

Igehely: 1Kor 15:42-49; Kulcsige: 1Kor 15:46 „De nem a lelki az első, hanem a földi, azután a lelki.”

Ezen igék szerint az ember érzéki, vagyis testi lényként születik e földre. A 46. versben olvasunk erről a sorrendről: először a földi, azután a lelki. A kettő között óriási különbség van. Az első ember úgy lett élő lélekké, hogy Isten életet lehelt belé. Ez a test porból lett és újra porrá lesz, tehát romlandó. Az első embert a Biblia első Ádámnak nevezi, aki bár életre teremtetett, mégis bűnt és halált eredményezett a emberiség számára. De beszél a Biblia a második Ádámról is, aki nem más, mint Jézus Krisztus.

Ő nem a porból teremtetett. Ő a mennyből származik, ő lélek. Bár emberré lett, meghalt, viszont nem látott rothadást, hanem feltámadt dicsőséges testben. Az első Ádámtól örököltük a halált, a második Ádámtól, Krisztustól viszont életet örökölhetünk. Ehhez azonban szükséges az az átalakulás, amelyet csak Krisztus tud megvalósítani az ember életében. Ez nem más, mint az újjászületés, ami megtérés és hit által lehetséges. Isten országának polgárai csak azok lehetnek, akik Krisztustól örököltek új életet. Tapasztaltad-e már ezt az átalakulást? Ha igen, légy jó reménységgel, tied az örökélet. Légy hálás érte!

id. Szűcs Attila

DÉLUTÁN | 

Egyedül benned reménykedem!

Igehely: Zsolt 39:7-8 (6-7) „Árnyékként jár-kel itt az ember, bizony hiába vesződik. Gyűjtöget, de nem tudja, ki fogja hasznát venni. Így hát mit várhatok, Uram? Egyedül benned reménykedem!”

Mindenki reménykedik valamiben. A gyermek játékot remél, a fiatal megfelelő társat, a felnőtt jó munkahelyet, az öreg egészséget. Az ilyen emberi remények azonban szertefoszlanak: van, amikor a halál vet véget minden reménynek, máskor pedig az emberi gonoszság. Nem elég nem gondolni a halálra, és nem elég jót feltételezni a másik emberről. Élő reménységre van szükségünk! A hívők reménysége pedig Jézus Krisztusban van, akit megöltek ugyan, de feltámadt a holtak közül. Hiszem, hogy ez Isten szeretetéből történt, és Ő szeret ma is. Ha azt mondom, hogy Isten holnap is szeretni fog: ez a remény. A hit a reménység alapja, a reménység pedig a hit táplálója. Ha az Úrban reménykedünk, akkor képesek leszünk hordozni keresztünket. A reménység munkára késztet, míg a csalódások elveszik a kedvünket a munkától. Emberekben nem érdemes bízni, csak egyedül Istenben. „Így hát mit várhatok, Uram? Egyedül benned reménykedem!” Nincs is mit várni az emberektől, de „Jó az Úr a benne reménykedőkhöz, a hozzá folyamodókhoz.” (JSir 3:25)

dr. Borzási István

 Napi áhítat

Igehely: Róm 11:1–6; Igehely: Róm 11:2b „Vagy nem tudjátok, mit mond az Írás Illésről, amikor az Isten előtt vádat emel Izráel ellen?”

„Elvetette Isten az Ő népét?” – kérdezi Pál a művelt rómaiakat, de közben minket is ilyen kérdések feszítenek háborúk, gazdasági válságok, természeti katasztrófák és személyes próbák között, vagy ezeket látva. Úgy látom, két oldalról kell ezt a kérdést megközelíteni: nemzetek (társadalmi) és az egyén (személyes) oldaláról.