2017. augusztus 5., szombat

DÉLELŐTT | 
Kerteket művelnek

Igehely: Ám 9:11-15; Kulcsige: Ám 9:14 „Jóra fordítom majd népemnek, Izráelnek a sorsát. Az elpusztult városokat fölépítik, és azokban fognak lakni. Szőlőket ültetnek, és isszák azok borát, kerteket művelnek, és eszik azok gyümölcsét.”

Talán soha olyan jó dolga nem volt a testünknek, mint ma. Semmit nem kell nélkülöznie, hisz külön ipar gondoskodik kényeztetéséről. De mi van a lelkünkkel? Nincsenek-e összedőlt sátrak, romos, résekkel tarkított falak? A kudarcot vallott életek, az összedőlt házasságok, vagy a szakadozó családok és kapcsolatok mind arról beszélnek, hogy bajban vagyunk. Lelkünk vágyik rá, hogy számunkra is személyessé váljanak e próféciai sorok. Nagyszerű dolog, hogy van helyreállás és meg lehet gyógyulni. Istennek ma is van hatalma ezt véghezvinni. Egyre inkább találkozunk azzal a csüggesztő állapottal, hogy a lelki munkavégzésünk meddő. A testvérek idejüket, energiájukat nem kímélve végzik a missziómunkát, és mintha nem lenne előrelépés. Ma reggel imádkozzunk azért, hogy jöjjön el az az idő, amiről a felolvasott igeszakasz beszél, amikor ültetünk, kertet művelünk és látjuk, élvezzük is a befektetett munka gyümölcsét. Te miben tudod kivenni a részed a lelki munkában, a „kertek művelésében”?

Sipos Dénes

DÉLUTÁN | 

Az igazságos ítélet

Igehely: Róm 9:14-18; Kulcsige: Róm 9:14-15 „Mit mondjunk tehát? Igazságtalan az Isten? Szó sincs róla! Hiszen így szól Mózeshez: «Könyörülök, akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok.» Ezért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.”

„Könyörülök, akin könyörülök…”. Ez a kijelentés késztessen minket arra, hogy az Örökkévaló döntéseit ne az Őt befogni képtelen emberi igazságfogalom oldaláról közelítsük meg, hanem a lényét meghatározó feltétel nélküli szeretet felől. Ezt elfogadva, lemondtam arról, hogy vélt érdemeimmel vívjam ki az Úr elismerését, mert ha megszakadnék, sem tudnék megfelelni az Ő igényének. Ám létezik egy másfajta mód a közeledésre: „Jövök, semmit nem hozva… Árván, bízva, hogy megszánsz” (HH. 25). Ha ezt teszem, keblére ölel az Úr, és irgalma palástját borítja rám. Isten gyermekeiként sem függetlenülhetünk tőle, mert „nélkülem semmit sem tudtok cselekedni” (Jn 15:5). Lélekmentőként úgy szorgoskodunk, mintha a mi teljesítményünktől függne az emberek Krisztushoz térése. Ám ne feledkezzünk meg arról, hogy mind a lélekmentőre, mind a megmentendőre egyaránt érvényes, „nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené”. Isten felőlünk alkotott ítéletét nem teljesítményünk, hanem hozzá való viszonyulásunk – hitünk, bizalmunk, engedelmességünk – határozza meg. Ezért „keressétek az URat, amíg megtalálható!” (Ézs 55:6)

Győri Kornél

 Napi áhítat

Igehely: 2Sám 14:18–24; Kulcsige: 2Sám 14:22 „Ekkor Jóáb arcával a földet érintve leborult, és áldotta a királyt. Azután ezt mondta Jóáb: Ma tudta meg szolgád, uram, királyom, hogy jóindulattal vagy hozzám, mert teljesítetted, ó király, szolgád kérését.”

A történetünkben Joáb próbálja megenyhíteni Dávid szívét, aki megharagudott fiára, Absolonra, mivel megölte testvérét, Amnónt. Joáb ravasz csellel próbálja megnyerni a király jóakaratát. Úgy néz ki, ő is azon az elven volt, mint Pál apostol: az alkalmat áron is meg kell vásárolni.

Dávid felismeri a ravasz félrevezetést, mégis könyörületes lesz, és teljesíti Joáb kérését. Vajon mi hányszor cselekszünk Joábhoz hasonlóan? Sokszor ravaszul becsempésszük imáinkba vágyainkat, de a végén alázatoskodva hozzátesszük: legyen meg a te akaratod.