2017. augusztus 31., csütörtök

DÉLELŐTT | 
A pusztában kiáltó szó

Igehely: Jn 1:19-28; Kulcsige: Jn 1:23 „Erre ő így felelt: „Én kiáltó hang vagyok a pusztában: egyengessétek az Úr útját”, ahogyan Ézsaiás próféta megmondta.”

Keresztelő János a pusztában hirdeti a megtérést, a bűnök bocsánatát. Az ézsaiási próféciát magára vonatkoztatva végzi a szolgálatot, a maga egyszerűségében (Ézs 40:3). Elősegítette a Messiás szolgálatát, az egyház kibontakozását. Nem magára hívta fel a figyelmet, hanem Jézus Krisztusra mutatott, az Isten Bárányára, Aki elveszi a világ bűneit. Jézus Krisztus jött hozzá, hogy bemerítkezzen általa. János nem vallásalapító volt, nem céget nyitott, hanem kiáltó szó volt a pusztában, aki bemutatta, és felmagasztalta Jézus Krisztust. Elismerte a Messiás nagyságát, Aki János után jött, de előtte volt, az Atyától született. János magát méltatlannak látta, még Jézus saruja szíját megoldani is. Ő mindenkit Krisztushoz vezetett. Készíttette az utat, ami elromlott a bűn miatt, és nem volt járható Isten és ember között. Az volt a küldetése, hogy hirdesse a megoldást az Istentől eltávolodott, elbukott embervilágnak. Nem a szolgálat nagysága volt a fontos János számára, és nem a hely, ahol kiáltania kellett, hanem az, hogy kinek szolgál. Megnyílik-e a szánk a pusztában a bizonyságtételre? Kire mutatunk rá, hogyan mutatjuk be?

Papp Dezső

DÉLUTÁN | 

Nem beszéd, hanem erő

Igehely: 1Kor 4:16-20 „Kérlek tehát titeket: legyetek az én követőim! Ezért küldtem el hozzátok Timóteust, aki szeretett és hű gyermekem az Úrban, aki emlékeztetni fog titeket arra: hogyan élek Krisztus Jézusban, és hogyan tanítok minden gyülekezetben. Egyesek azonban úgy felfuvalkodtak, mintha nem készülnék hozzátok. Pedig ha az Úr akarja, hamarosan elmegyek hozzátok, és megismerkedem majd ezekkel a felfuvalkodottakkal, de nem a beszédükkel, hanem az erejükkel. Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben.”

Az első századi korinthusi gyülekezetben voltak Istennek nem tetsző elgondolások és gyakorlatok. Pál apostol levelei által az Úr szeretettel inti és tanácsolja a közösség tagjait. Az apostol tudja, hogy tervezett látogatása során találkozni fog a megszenteltekkel és a felfuvalkodottakkal is. Nem a bűnben élők és bűnt pártolók beszédét helyezi előtérbe, nem érvelésükre kíváncsi, nem is szavaiktól tart. Az Isten országa nem beszédben áll – mondja Pál, aki ismeri a szavak erejét, a beszéd fontosságát (Róm 10:17) - hanem erőben. Ezt ő is megtapasztalta a damaszkuszi úton, amikor Jézus nem csupán megszólította, hanem megállította, megtérítette istentelen útjáról. Isten nem csak szava által biztosította az embert szeretetéről, hanem életét adta érte. Gyermekeinek egyéni életére és közösségi istentiszteleteire vajon milyen mértékben igaz az, hogy nem beszédben, hanem erőben áll az Isten országa? Hajlamos rá az ember, hogy beszéde, szavai által vétkezzen (Jak 3:8). Bárcsak lenne nyilvánvaló életünkben és istentiszteleteink alkalmával is, hogy az Istentől kapott erő cselekvésre, és nem csak beszédre indít!

Mezei Ödön

 Napi áhítat

Igehely: Lk 2:1–7; Kulcsige: Lk 2:7 „És megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.”

Karácsonykor eszünkbe jutnak szeretteink, ismerőseink. Isten is gondolt reánk, és elküldte Fiát a mi világunkba: „hála legyen az Istennek kimondhatatlan ajándékáért” (1Kor 9:15). Isten jóságáról, szeretetéről tanúskodik: „Leszállott a mennyei fényből, elhagyta a dicső hazát, hogy széttörhesse rabbilincsünk, hogy hintsen az éjbe sugárt” (ÚHH 499).