2017. augusztus 29., kedd

DÉLELŐTT | 
Dávid a Zif-pusztában

Igehely: 1Sám 26:1-12; Kulcsige: 1Sám 26:3 „Saul a Hakílá-halmon, a sivatagtól keletre, az út mellett ütött tábort. Dávid is a pusztában tartózkodott. Amikor megtudta, hogy Saul utánajött a pusztába.”

Konfliktusokkal tele világban élünk. Sajnos, divatos jelenség a harag, irigység, gyűlölet, terror, bosszú, és sorolhatnánk tovább. Saul többször megpróbálta Dávidot elpusztítani, gyűlölte őt sikerességéért, féltette a trónt, amit az Úr már Dávidnak ígért. Megláthatjuk és megtanulhatjuk, hogyan kezelte Dávid a konfliktushelyzeteket. Dávid mélységes tiszteletet tanúsított Isten iránt és Saul iránt is, akit az Úr felkentjének tekintett. Nem az ószövetségi kitaposott úton járt, és cselekedett. „Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket” (Mt 5:43-44 Károli). Nem hallotta az Úr Jézus tanítását, mégis az Újszövetség fényében cselekedett. Saul háromezer válogatott emberrel kereste Dávidot. Az Úr Dáviddal volt, kezébe adta Sault, de Dávid kegyelmet gyakorolt vele. Hogyan oldod meg a konfliktushelyzeteket? Tudsz-e irgalmas és megbocsátó lenni?

Papp Dezső

DÉLUTÁN | 

Buzdítás igaz istentiszteletre

Igehely: Zsolt 50:7-15 „Hallgass, népem, most én beszélek! Izráel, most téged intelek! Isten, a te Istened vagyok én! Nem feddelek meg véresáldozataidért, sem állandóan előttem levő égőáldozataidért, Zsolt 40,7-9 ; 1Sám 15,22 ;Ézs 1,11-17 de nem fogadok el házadból bikát, sem aklaidból bakokat. Hiszen enyém az erdő minden vadja, és ezernyi hegynek minden állata. Ismerem a hegyek minden madarát, enyém a mező vadja is. Ha éhezném, nem szólnék neked, mert enyém a világ és ami betölti. Eszem-e a bikák húsát, iszom-e a bakok vérét? Hálaadásodat áldozd az Istennek, és teljesítsd a Felségesnek tett fogadalmaidat! Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.”

Ászáf a hatalmas, megjelenő, közel jövő Istenről tesz bizonyságot, aki szól és hívja a népeket minden égtájról és minden időben. Az 5. verstől ezt a hívást olvashatjuk, amely az Isten szájából hangzó üzenetként van lejegyezve. Ebben az igeszakaszban szépen körvonalazódik, hogy miben áll az igaz istentisztelet. Először Isten elcsendesedésre hív: hallgass én népem, most én beszélek. Szükséges az én csendem ahhoz, hogy az Ő beszéde meggyökerezhessen bennem. Ezt követően meg kell hallanom, hogy kicsoda Ő: nem csak közösségi Isten (enyém a világ, és ami betölti), hanem az én Istenem is (a te Istened vagyok). Ha rácsodálkozom a Teremtő nagyságára, akkor ez mindenképpen alázattal tölt el, így alkalmassá válok arra, hogy meghalljam, milyennek lát engem Ő. Ez még több alázatra indít. Ebben a csendben kell felhangzania dicséretemnek, kell hoznom áldozatomat Elé. Éljük meg az Istennel töltött csend örömét, hallgassunk el, hogy halljuk meg az Ő szavát, és dicsérjük Őt szabadításáért!

Mezei Ödön

 Napi áhítat

Igehely: Lk 2:1–7; Kulcsige: Lk 2:7 „És megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.”

Karácsonykor eszünkbe jutnak szeretteink, ismerőseink. Isten is gondolt reánk, és elküldte Fiát a mi világunkba: „hála legyen az Istennek kimondhatatlan ajándékáért” (1Kor 9:15). Isten jóságáról, szeretetéről tanúskodik: „Leszállott a mennyei fényből, elhagyta a dicső hazát, hogy széttörhesse rabbilincsünk, hogy hintsen az éjbe sugárt” (ÚHH 499).