2017. augusztus 26., szombat

DÉLELŐTT | 
A hívők reménysége

Igehely: 1Thessz 4:13-18; Kulcsige: 1Thessz 4:17 „Azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk.”

A hívők nem bánkódnak vég nélkül azokért, akik az Úrban haltak meg, mert tudják, hogy a halál csupán egy köztes állapot. Olyan, mintha csak elaludt volna az, akit szeretünk. Lesz egy ébredés, amikor az Úr Jézus megérkezik. Ez lesz a feltámadás. És lesz viszontlátás, lesz találkozás. Újra együtt leszünk azokkal, akikkel már ezen a földön egyek voltunk a Krisztusban. Tehát, azért van nekünk vigasztalásunk azok felől, akik már nincsenek közöttünk, mert tudjuk, hogy semmi bajuk nem történt, és az Úr Jézushoz velük együtt fogunk felemeltetni. Ha pedig nekem vagy neked kell eltávozni hamarabb erről a földről, szeretteink köréből, akkor aludjunk el abban a reményben, hogy akiket most az Úrban látunk, és azokat is, akiket még nem, ismét magunk mellett fogjuk tudni, amikor az Úr Jézus feltámaszt minket. Úr Jézus Krisztus, köszönöm, hogy legyőzted a halált, és feltámasztod a tieidet az utolsó napon! Segíts, hogy ebben a hitben megnyugodva, megvigasztalódva türelemmel és örömmel várjam a te visszajöveteledet. Ámen!

Veress Efraim

DÉLUTÁN | 

A bűnösök áldozatát utálja az Úr

Igehely: Péld 15:1-11 „A higgadt válasz elhárítja az indulatot, de a bántó beszéd haragot támaszt. 1Kir 12,13-19 ; Péld 25,15 A bölcsek nyelve jól alkalmazza a tudást, az ostobák szája meg balgaságot áraszt. Péld 12,23 ; 13,16 Mindenen rajta tartja szemét az Úr, a gonoszakat és a jókat egyaránt figyeli. 2Krón 16,9 ; Jer 16,17 A szelíd nyelv olyan, mint az élet fája, a romlott pedig összetöri a lelket. A bolond utálja az apai intést, de az okos elfogadja a dorgálást. Péld 12,1 ; 13,1 Az igaz házában nagy kincs van, a bűnösnek pedig jövedelme okozza a vesztét. A bölcsek ajka hinti a tudást, az ostobáknak a szíve sem tiszta. A bűnösök áldozatát utálja az Úr, de a becsületesek imádságát kedveli.Péld 15,29 ; 21,27 ; Ézs 1,11.15 ; Ám 5,21-24 ; Jn 9,31 Utálja az Úr a bűnös útját, de szereti az igazságra törekvőt. Rosszul esik az intés annak, aki letér az ösvényről, pedig meghal az, aki gyűlöli a dorgálást. A halál és az enyészet helye is az Úr előtt van, mennyivel inkább az emberek szíve!”

A világi mentalitás szerint: a cél szentesíti az eszközt. Az isteni mentalitás ennek ellentmond. Az ember sokszor elnéző afelett, hogy valami, ami számára értéket képvisel, milyen forrásból, milyen úton, milyen következmények árán érkezik el hozzá. Az Úr előtt kedves a Neki bemutatott áldozat, de nem az áldozatban lát értéket, hanem az áldozatot bemutató ember közeledésében. Éppen ezért, Ő, aki mindenen rajta tartja szemét, nem hagyja figyelmen kívül azt sem, ha valaki csupán látszat szerint közeledik hozzá, szívében viszont nem akar közel kerülni Istenhez. Lehetett ugyanis jönni az Úr elé bűnösként, bűnért való áldozatot hozva, de csak az állhatott az Úr előtt mint felmentett, bűntől megszabadult, aki őszintén, az Istennel való megbékélést keresve folyamodott Hozzá. Akinek Isten megkegyelmez, annak elfogadja ma is áldozatát. Akiről viszont mint (még mindig) bűnösről nyilatkozik, annak áldozata értéktelen, utálatos előtte. Isten ez által is a bűn felismerésének és elhagyásának lehetőségét kínálja az ember számára. Hisz Isten kegyelmes, a gonoszokat és a jókat egyaránt figyeli. Figyeli, várja a gonoszokat is, hogy becsületes imádkozókká legyenek.

Mezei Ödön

 Napi áhítat

Igehely: Lk 2:1–7; Kulcsige: Lk 2:7 „És megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.”

Karácsonykor eszünkbe jutnak szeretteink, ismerőseink. Isten is gondolt reánk, és elküldte Fiát a mi világunkba: „hála legyen az Istennek kimondhatatlan ajándékáért” (1Kor 9:15). Isten jóságáról, szeretetéről tanúskodik: „Leszállott a mennyei fényből, elhagyta a dicső hazát, hogy széttörhesse rabbilincsünk, hogy hintsen az éjbe sugárt” (ÚHH 499).