2017. augusztus 23., szerda

DÉLELŐTT | 
A mulandó boldogság jelképei

Igehely: Jób 30:11-26; Kulcsige: Jób 30:15 „Rémület tört rám, és úgy űzte el méltóságomat, mint a szélvész; boldogságom eltűnt, mint a felleg.”

Sok ember úgy gondolja, hogy ha valaki egészséges, ha gazdag és még tiszteletnek is örvend, akkor az igazán boldog. Jób sokáig makkegészséges volt, szép családdal, a gazdasági életben sikeres, nagy vagyont halmozott fel, messze földön híres lett, barátokban és tisztelőkben sem szenvedett hiányt. Boldog volt. Ideig-óráig. Megtapasztalta, és le is írta, hogy milyen mélységeket járt meg az életben a kezdeti örömök és bőség után. Mindebből nyilvánvaló lett előtte és előttünk is, hogy akiknek a boldogságot a testi egészség, a sok pénz vagy a földi dicsőség jelenti, azok sajnálatra méltó emberek. Azért, mert az ilyen boldogság csak addig tart, míg egészség van, míg van mit a tejbe aprítani, és amíg valaki tiszteletlenül be nem szól. A mulandó ember mulandó dolgokban való bizalma az örökkévalóság felől nézve boldogtalanságot eredményez. Azonban, ha a mulandó ember az Örökkévalóba helyezi bizalmát, ha az Úr jelenléte ad számára örömöt, akkor a boldogsága állandó marad. „Valóban nagy nyereség az istenfélelem, megelégedéssel.” (1Tim 6:6). Aki örül annak, hogy neve fel van írva az életnek könyvébe, ha beteg is, ha szegény is, ha mindenki megveti is, azt mondja, hogy elég neki az Úr kegyelme; nem fél a haláltól sem, mert örök élete van. Ámen!

Veress Efraim

DÉLUTÁN | 

Magunkat is szánjuk oda!

Igehely: Róm 12:1-2 „Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmasságára, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul, és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.”

Az ember talán leggyakrabban kéréseivel, vágyaival fordul Isten felé. Keresi Őt azért, mert szükölködik lelki-, vagy testi erőben, reménytelennek, emberileg megoldhatatlannak látja önnön állapotát. Legtöbbször azokban a dolgokban vesszük észre a hiányt, a felborult rendet, amikkel a legtöbbet törődünk, amikre a legtöbb figyelmet fordítjuk. Ezek gyakran az anyagi világgal vannak összefüggésben. Isten mégis arra hívja fel a figyelmünket, hogy az ember legnagyobb szüksége nem evilági, hanem a materiális világ fölötti: keresni a Mindenható akaratát. Az Istennel való kapcsolatunk viszont nem merülhet ki abban, hogy megfogalmazzuk neki kéréseinket. Egy igazi szeretetkapcsolatban, nem csak (el)várni, hanem adni is kell. Ez az odaszánás az igazi istentisztelet, amikor annyira fontossá válik nekem Ő, hogy még testi kívánságaimról is le tudok mondani. A lemondás nem fájdalommentes, viszont annál nagyobb értéket rejteget: igaz ismeretet. Keressük az Ő igazságát, és fedezzük fel, hogy milyen nagyszerű adni, odaadni magunkat Istennek!

Mezei Ödön

 Napi áhítat

Igehely: Lk 2:1–7; Kulcsige: Lk 2:7 „És megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.”

Karácsonykor eszünkbe jutnak szeretteink, ismerőseink. Isten is gondolt reánk, és elküldte Fiát a mi világunkba: „hála legyen az Istennek kimondhatatlan ajándékáért” (1Kor 9:15). Isten jóságáról, szeretetéről tanúskodik: „Leszállott a mennyei fényből, elhagyta a dicső hazát, hogy széttörhesse rabbilincsünk, hogy hintsen az éjbe sugárt” (ÚHH 499).