Igehely: 1Sám 17:34–54; Kulcsige: 1Sám 17:37 „Azután ezt mondta Dávid: Az Úr, aki megmentett engem az oroszlán és a medve karmától, meg fog menteni ennek a filiszteusnak a kezéből is. Saul így felelt Dávidnak: Hát menj, az Úr legyen veled!”
Először is meg kell állapítanunk, hogy ez az élet egy folytonos harc. Ellenséges táborral vagyunk körülvéve, és nem is akármilyennel. Az ellenség, amellyel harcolnunk kell, sokkal hatalmasabb, ravaszabb és gonoszabb nálunk.
Igehely: 1Sám 17:11–33; Kulcsige: 1Sám 17:26 „Akkor Dávid megkérdezte a mellette állóktól: Mi lesz a jutalma annak, aki megöli ezt a filiszteust, és megmenti Izráelt a gyalázattól? Mert ki ez a körülmetéletlen filiszteus, hogy gyalázni meri az élő Isten seregét?”
Dávid udvari muzsikás szolgálatát megszakította a filiszteusok fenyegetése. Így hát a seregek csatarendben álltak a Jeruzsálemtől néhány kilométerre húzódó Élá völgyének szemközti oldalain.
Igehely: 1Sám 16:14-23; Kulcsige: 1Sám 16:18 „Ekkor megszólalt az egyik legény, és ezt mondta: Én láttam a betlehemi Isai egyik fiát, aki tud lanton játszani; derék férfi, harcra termett, okos beszédű, daliás ember, és vele van az Úr.”
Ugyanaz a Lélek ruházta fel Dávidot, amely elhagyta Sault. Ez annak a jele, hogy az Ószövetségben a Szentlélek jelenléte vagy hiánya semmit nem árul el az ember üdvösségéről.
Igehely: 1Sám 16:1-13; Kulcsige: 1Sám 16:12 „Érte küldött tehát, és elhozatta. Ő pedig pirospozsgás, szép szemű és jó megjelenésű volt. Akkor ezt mondta az ÚR: Rajta! Kend föl királlyá, mert ő az!”
Miután az Úr elvetette Sault, Sámuel próféta újabb megbízatást kapott. Dávidot, az Úr szíve szerint való embert kellett felkennie, akit az Úr öröktől fogva kiválasztott Izráel uralkodójának.
Igehely: Lk 21:7-36; Kulcsige: Lk 21:32 „Bizony mondom nektek: nem múlik el ez a nemzedék addig, amíg mindez meg nem lesz.”
Jézus megígérte, hogy visszajön. Visszajövetelének meg lesznek az előjelei, amelyek mind beteljesednek. Nem lehet ugyan megjósolni visszajövetelének időpontját, de az előjeleket figyelnünk és értelmeznünk kell.
Igehely: Jel 6:9-11; Kulcsige: Jel 6:11 „Akkor fehér ruha adatott mindegyiküknek, és megmondatott nekik, hogy nyugodjanak még egy kis ideig, amíg teljes nem lesz azoknak a szolgatársaiknak és testvéreiknek a száma, akiket ugyanúgy megölnek, mint őket.”
Az Ige az ötödik pecsét felnyitásáról szól. A látnok előtt megnyílik az ég, és látja az oltár alatt azoknak lelkét, akiket a bizonyságtételért öltek meg, és lettek mártírokká. Olyan lelkek, akik testüktől megfosztott halottak, de akik látják Istent a mennyei trónteremben.
Igehely: 1Thessz 5:23–28; 2Thessz 3:13–18; Kulcsige: 2Thessz 3:16 „Maga a békesség Ura adjon nektek mindig, minden körülmények között békességet. Az Úr legyen mindnyájatokkal!”
Nem túlzás ez az elvárás, hogy mindig, minden körülmények között legyen békességünk? Hiszen emberek vagyunk, gyakran felbosszantanak minket mások, tele vagyunk feladatokkal, határidőkkel, készülünk az ünnepre, tehát természetes, hogy néha elveszítjük a békességünket. Milyen sokszor mentegetjük magunkat így! Pedig mindannyian vágyunk arra, hogy ez ne így legyen! Egy ének is beszél arról, hogy: „Békességre vágyik minden ember.