Igehely: Dán 7:1-14; Kulcsige: Dán 7:9 „Azután ezt láttam: Trónokat állítottak föl, és helyet foglalt egy öregkorú. Ruhája fehér volt, mint a hó, fején a haj, mint a tiszta gyapjú. Trónja olyan volt, mint a lángoló tűz, s annak kerekei, mint az égő tűz.”
Bár az évszázadok alatt szerteágazódott a dánieli látomás értelmezése, a konzervatív Bibliamagyarázók abban legalább megegyeznek, hogy a négy vadállat négy birodalmat (Babilon, Méd-Perzsa, Görög, Római) jelképez, melyek kisebb-nagyobb mértékben befolyással voltak és vannak Isten népének történelmére. A látomás végén azonban Dániel egy ötödik királyságot is lát, amelynek hatalma nem múlik el soha.
Talán minket is – Dánielhez hasonlóan megrettentenek ezek a nem mindennapos, ijesztő képsorok. Azonban fedezzünk fel néhány bátorító dolgot a látomásban: (1) A kérkedő ellenségnek csak annyi hatalma van, amennyit adnak neki, se több se kevesebb (Dán 7:6, 12). Ezt alátámasztja több ige is: Sátánnak csak annyi hatalma lehetett Jób és körülményei fölött, amennyit Isten neki megszabott (Jób 1:12, 2:6). Az idők végén pedig a Sátán megkötözése, majd szabadon bocsátása is Isten abszolút akarata érvényesítésével történik (Jel 20:2-3,7). (2) Bátorítson minket az is, hogy Isten nem hiányzik a történetből, sőt Ő nem csak mellékszereplője az eseményeknek, hanem szuverén Ura a történelemnek. Hisz a történelem az Ő története. Igen, Ő az öregkorú, akit Dániel lát, és aki a trónon helyet foglal. Isten trónja, valamint a trónon ülő fontos bibliai kép és igazság. Jánosnak, amikor látomásban a mennybe nyer bepillantást egy megnyílt ajtón keresztül, az első dolog, ami megragadja figyelmét, egy trónus, amelyen Valaki ül (Jel 4:2). Sosem látjuk az Igében, hogy a mennyei trón üres lenne, ami azt üzeni nekünk, hogy egy másodperc töredékében sem véletlenszerű bolygónk és az egész világmindenség menete. (3) De ki lehet az emberfiához hasonló lény, aki az ég felhőin lépdel, hogy Istentől dicsőséget és uralmat vegyen? Ő a mi Szabadítónk, a királyok Királya, Jézus Krisztus. A Dániel által látott négy birodalom mind hatalmas és leigázó volt, de egyszer végük lett. Erre azóta is volt példa más birodalmakkal és rendszerekkel. Jézus Krisztus királyi uralma viszont nem semmisül meg soha. Micsoda bátorítás ez a mai gyülekezetnek! Hála neked Istenünk, hogy mi már most tudhatjuk a történet végét!
Boros Róbert
Imaáhítat: Dicsőítsük az Urak Urát! – 1Tim 6:15-16
Bibliaóra: Isten jelenlétének a próbája – 2Móz 33:12-34:7 (2Móz 33:14)
A válás nem megoldás
Igehely: 1Kor 7:7-24; Kulcsige: 1Kor 7:10-11 „A házasoknak pedig nem én parancsolom, hanem az Úr, hogy az asszony ne váljon el a férjétől. Ha azonban elválik, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön ki férjével! A férj se bocsássa el feleségét!”
Az utóbbi években feltűnően megcsappant a házasságkötések száma. A fiatalok jóval húsz év fölött, szinte 30 körül házasodnak, mert érett fejjel akarnak indulni. Ám azt látjuk, hogy nem kevés esetben mégsem mennek jól a dolgok. Pszichológus segítségét kérik, és házassági terápiára iratkoznak. A médiasztárok pedig, színészek, sportolók, celebek, akiket „követnek” – kevés kivétellel – egyik sem elkötelezett a házasságban.
A heti témánk a válás lesz. Istennek is van szava róla. De válásról csak azután kellene beszélni, miután a házasság és házas élet sokrétű áldását megismertük már (mégha elmélet szintjén is). Úgy gondolom, hogy azzal tudjuk leginkább elejét venni a válás szomorú tapasztalatának, ha komolyan vesszük a házas életet. Más szóval, ne a válás esetleges okaira koncentráljunk, hanem házasságunkat erősítsük.
Nem akarom annak látszatát kelteni, hogy nekünk, lelkipásztoroknak, mindenre kész válaszunk van. Viszont alázattal mondom, hogy Isten igéje – itt is – félreérthetetlenül világosan fogalmaz a házasság, elválás és újraházasodás témakörében. Hiszem, hogy Isten a javunkra és örömünkre adta igéjét. A házasságot is Ő alkotta, hogy tükörképe legyen Krisztus (vőlegény) és a gyülekezet (menyasszony) szövetségmegtartó szeretetének. Ez az a szeretet, amely képes a házasságban szembenézni a kapcsolat kihívásaival, a felmerülő nehézségekkel, a félreértésekkel és az idő múlásával jelentkező monotonsággal. Ez a szeretet áldozatot akar hozni a másikért, és lemondani vagy terhet viselni a másik javára, hisz tudja, hogy az neki is örömöt és áldást fog jelenteni. Hiszem és vallom, hogy az Úrban kötött házasság sírig tartó, vagyis amíg a halál el nem választ (ahogy a házassági fogadalomban is valljuk).
Ha nem homokra, „szemétdombra” kötöttünk házasságot, hanem jó alapra, amire időtálló és értékes „építőanyagot” rakunk, nincs az a vihar, tűz és próba, amely a házat (kapcsolatot) ugyan megtépázhatja, de megsemmisíteni nem lesz képes. Ha ezt komolyan veszik a házasság előtt álló fiatalok és a házasok, akkor az elválás gondolata, elenyésző kivétellel, fel sem fog merülni.
Boros Róbert
Új hozzászólás