Igehely: ApCsel 5:1-11; Kulcsige: ApCsel 5:4b „Mi indította szívedet ilyen cselekedetre? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek.”
Anániás és Safira története olyan fontos eset volt, hogy Lukács úgy gondolta, feltétlenül le kell írnia a beszámolójában. Na, nem azért, mert követendő példa lenne a házaspár viselkedése, ellenkezőleg, hogy figyelmeztessen arra, hogy a hazugság bűn, és azt Isten nem hagyja szó nélkül. Mi a hazugság? A Keresztyén Biblia lexikon a következőképpen határozza meg ennek jelentését: „valótlanság szándékos állítása, a valóság elferdítése, az IGAZSÁG ellentéte.” Anániás és Safira feltehetőleg úgy tehette le az eladott birtok árát az apostolok elé, mint amelyre azt mondhatták, hogy „a teljes birtok árát” adták az Úrnak. A hazugság egy olyan bűn, amivel Istent bántjuk meg, még akkor is, ha egymásnak hazudunk. Lehet szent hazugságnak nevezni, szükségességből fakadó hazugságként indokolni, elbagatellizálni, de az végülis Isten elleni vétek.
Honnan fakad a hazugság? A 3. versben Péter apostol ezt kérdezte Anániástól: „miért foglalta el a Sátán a te szívedet?” A Sátán minden pillanatot megragad arra, hogy hazugságot suttogjon a fűledbe és hazugságba keverjen. Nem csoda, hiszen: „Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja” (Jn 8:44). A hazugság forrása tehát az ördög és ha az ember helyet ad Neki, akkor az emberi szívben hamar meg tud gyökerezni a hazugság gondolata. Ha Krisztus maradna mindig a szíved ura, akkor nem lenne kérdés egy pillanatra sem, hogy a hazugság bármilyen forrása Isten elleni vétek. Mi a hazugság következménye? Az előttünk álló történetben a lehető legsúlyosabb következménye volt Ananiás és Safira hazugságának. Eszembe jut a Jel 21:8 verse: „A gyáváknak pedig és hitetleneknek, és utálatosoknak és gyilkosoknak, és paráznáknak és bűbájosoknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, ami a második halál.” A hazugság bűne kizárhat Isten országából. Ez alapján kérdezem: megéri a hazugság bármilyen formáját is választani?
Miért támadt nagy félelem azokban, akik hallották ezt az esetet? (11. v.)
Mi támadt fel benned, amikor olvastad ezek az igeverseket?
Nem indít-e megtérésre ez az eset, még mielőtt Isten kemény ítéletet gyakorolna rajtad?
János Csaba
Kérjük az Urat, mutasson rá bűneinkre, hogy azokat felismerjük és könyörögjünk szabadulásért! - Zsolt 32:3-6
Áldozatkészek Isten dicsőségére – 2Kor 10:1-5; 11:24-31 (2Kor 12:10)
Ezékiel elhívása a prófétai szolgálatra
Igehely: Ez 1:28-3:3; Kulcsige: Ez 2:7 „Hirdesd nekik az én igéimet, akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele; hiszen engedetlen nép ez!”
Ezékiel egyike volt azon prófétáknak, aki elhívatásáról ő maga számol be. Elhívatásából a következőket tanulhatjuk meg:
Állj lábadra! (2:1) Ezékiel csodálatos látomásokat kapott, köztük a mennyei dicsőségbe is betekintést nyert. Mindezeket látva az arcára esett, leborulva Isten előtt. Ekkor jött az első isteni szó: állj lábadra, vagyis állj fel, mert beszélni akarok veled. Sokszor könnyebb lenne egyszerűen leborulva maradni Isten jelenlétében, és csak élvezni a mennyei kincsek áldásait. De az Úr azt akarja, hogy állj fel, mert beszélni kíván hozzád. Legyél kész meghallani és tenni azt, amit mond neked. Az Úr szolgálatára való elhívás alapja az engedelmes szív.
Ne félj! (2:6) Az isteni küldetés súlyossága és gondja mindig teherrel és felelősséggel jár. Nem beszélve egyéb kihívásokról. Ha az ember ezekre tekint, nem csoda, hogy elkezd félni és remegni. Sok esetben a félelem miatt nem mer az Úr gyermeke engedelmeskedni az isteni elhívásnak és megbízásnak. Azonban jön Istentől az üzenet: Ne félj! Az Istenben való bizalom és szeretet kiűzi a félelmet.
Szóljad! (2:7) Ezékiel prófétai elhívatásához tartozott az, hogy Isten szócsöve legyen, vagyis, hogy szóljon, amikor az Úr erre kéri. Nem némasági szolgálatra hívta el, hanem arra, hogy amikor kell, bátran felálljon és szóljon a néphez, akár meghallgatja a nép, akár nem. A legtöbbször könnyebb hallgatni, mint szólni. Ne szólj szám, nem fáj fejem - szokták mondani. Egy kedves ének szövege jön elő az emlékeim közül: „Őrálló szólj, ne légy néma.”
Halld meg! (2:8) Csak akkor volt képes a próféta Isten üzenetét átadni a beszédében, ha azt először ő maga is meghallotta. A nép egyik súlyos bűne az volt, hogy nem figyelt oda Isten szavára. Ezékiel arra kellett vigyázzon, hogy a füle és szíve állandóan nyitva legyen az Ige előtt, amely édesebb minden méznél, és amely a beszélő részévé kell váljon teljesen, ahhoz, hogy másoknak is továbbadhassa.
Megbízhatott-e már Isten téged valamilyen szolgálatra?
Mi akadályozhat meg abban, hogy engedj az isteni megbízásnak?
Kész vagy-e Isten szócsöve lenni, amikor erre az Úr megbíz?
János Csaba
