2019. január 15., kedd

DÉLELŐTT | 
Egy meglepő kérdés

Igehely: Jn 4:1-9; Kulcsige: 4:7 „Egy samáriai asszony jött vizet meríteni. Jézus így szólt hozzá: Adj innom!”

Vannak-e véletlenek? Különösen, amikor Jézus szolgálatáról olvasunk, soha nem gondolunk a véletlenre. Ebben a történetben sem véletlen, hogy az Úr Jézus, mint fáradt vándor, letelepededik a kút mellé. Első látásra azt gondolná az ember, hogy csak elfáradt szegény. Lehet, hogy fáradt is volt, szomjas is, éhes is, de ahol Ő megjelenik, ott valaminek történnie kell, és történni is fog. Ma sincs ez másképp. Ahol Jézus Szentlelke által megjelenik, ott kérdések vetődnek fel, és kérdések tevődnek fel. A történetben Jézus a samáriai asszonyt is megkérdezi. Az Úr tudja, hogy vagyunk, Ő az, aki ismer minket, ahogyan ismerte a samáriai asszonyt is. Tudta, hogy ínségben lévő lélek, ezért úgy határozott, hogy megszólítja, megszabadítja bűnös életéből. Jézus az asszonyhoz kétszer szólt, s a szavaival leleplezte szívének állapotát.

Ő ma is szól, és ismer minket is. Kár és vétek lenne elhallgatni előle a dolgainkat. Ő ma számunkra is felteszi a kérdést, hogy kit imádunk és hogyan?

Rusu Sándor

DÉLUTÁN | 

Aháb és Jezábel házassága

Igehely: 1Kir 21:1-16

Ebben a házasságban az engedetlenség durva megnyilvánulását látjuk. Egy családban lehetünk az áldás vagy az átok hordozói. Ha Isten akaratát tesszük, akkor azt áldás fogja követni úgy a családban, mint a környezetünkben. Nekünk, újszövetségi népnek a legnagyobb áldás az Úr Jézus személye: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házadnépe.” (ApCsel 16:31) Aháb áldás helyett átkot hozott az életére, de nemcsak az övére, hanem a népére is. Elődei vétkét még azzal tetézte, hogy feleségül vette a föníciai Szidón királyának lányát, Jezábelt. Mózes törvénye tiltotta az idegenekkel való házasságkötést, mert az idegen istenek imádásának veszélyét hordozta magában (5Móz 7:1-4; 2Móz 34:11).

A rész végén Aháb részleges megtéréséről olvasunk. Egész életét viszont megalkuvás és lelki kettősség jellemezte. Erkölcsi szempontból ez az uralom rányomta bélyegét Izráel királyságára. Hitehagyás és gonoszság uralkodott. A tanulság számunkra az, hogy Istent csak az Ő akarata és törvénye szerint lehet és kell követni, úgy a házasságban, mint minden területen, és akkor áldás követi életünk minden napját.

Rusu Sándor

 Napi áhítat

Igehely: Péld 2:1–15 Kulcsige: Péld 2:6 „Csak az Úr ad bölcsességet, szájából ismeret és értelem származik.”

Salamon figyelmeztet, hogy keressük és kutassuk az igazi bölcsességet. Ez Isten igéjében található. Az embernek nyitottnak kell lennie, hogy meghallja, befogadja, szívébe zárja és engedjen neki. Születésünktől fogva nem rendelkezünk ezzel az érzékenységgel, gyakran a környezetünk sem erre tanít bennünket. Ezért imában kérni kell és szorgalmasan kutatni, mint a legnagyobb értéket. Ha ezek a feltételek teljesülnek, akkor az ember eljut a bölcsességre, vagyis az Isten félelmére és ismeretére (1–5. v.). Isten kész ezt a bölcsességet megadni.