Új anyaság

Ha egy tökéletes világban élnénk, talán minden nap anyák napja lehetne. Meg  is érdemelnék az édesanyák, hogy gyermekeik naponta virággal kedveskedjenek nekik. Mi is lenne a felnövekvő új generációval, ha a gyermekek mellett nem lennének ott a melegszívű, mindenre kész édesanyák.

Mivel azonban a világ nem tökéletes, nincs minden nap ilyen ünnep. Mégis jó, hogy az emberek legalább évente egy napot az anyáknak szentelnek, s ezt szinte mindenütt megünneplik a földgolyón. Mi hívők, anyák napján Istennek adunk hálát az édesanyákért, és arra kérjük, hogy sok erővel, jó egészséggel és mérhetetlen türelemmel ajándékozza meg őket.

A szomorú asszony

Sámuel első könyvében olvasunk Annáról, aki az elkeseredett és szenvedő asszony példája. Keserűségben telt az élete, és komoly lelki terhet hordozott. Bánata mögött súlyos családi konfliktus állt. Nem is csak az keserítette el, hogy a bírák korában, amikor élt (de nem csak akkor), a gyermektelenség átoknak számított egy család életében, hiszen férje, Elkána ezzel együtt is nagyon szerette, sőt így vigasztalta: „nem többet érek én neked tíz fiúgyermeknél”? Anna életét az tette sötétté és nehézzé, hogy Elkánának – valószínűleg éppen az ő meddősége miatt – másik felesége is volt, és az egyfolytában gúnyolódott vele, bosszantotta, ingerelte. Annyira, hogy Annának sokszor egy falat ennivaló sem ment le a torkán, sírt, és még a férje sem tudta megvigasztalni.

Napjainkban két véglet kísértheti az asszonyokat. Az egyik az, hogy a gyermekáldás ajándékát semmire sem becsülik és könnyelműen eldobják. A másik véglet, amikor egy nőnek valami okból nem lehet gyermeke, mégis mindent elkövet azért, hogy gyermeke lehessen. A lehető legelképesztőbb dolgokat lehet olykor hallani ezzel kapcsolatban. Pedig egy nőnek lehet kiteljesedett és hasznos az élete akkor is, ha számára nem adatott a gyermekáldás. A Bibliából is ismerünk olyan asszonyokat, akikről bár nem tudjuk, volt-e gyermekük vagy sem, mégis azt olvashatjuk, hogy nem egkeseredve élték az életüket, hanem szolgálva az Úrnak. Az Újszövetség lapjain találkozunk egy Krisztusban hívő házaspárral: Akvilával és Priszcillával. Mivel nem olvasunk arról, hogy lettek volna gyermekeik, úgy gondoljuk, hogy gyermektelenek voltak. Ám ennek ellenére Priszcilla, férjével együtt, az Úr hűséges szolgája volt.

Ha valakinek az Úr nem adott testileg gyermeket, még adhat lelkileg, azáltal, hogy odafordul az Úr gyermekeihez és örömmel szolgál feléjük.

Az imádkozó nő

Anna ugyanakkor az imádkozó nő példája, aki jó helyre fordul szomorúságával és jó helyen keresi a megoldást. Pedig ilyen helyzetben az sem lenne meglepő, ha az alkohol mámorában keresné az ideig-óráig való feloldódást. Éli főpap is azt gondolta Annáról, amikor látta, hogy hosszasan imádkozott az Úr előtt, hogy talán részeg. Ő azonban azt mondja: „Nem Uram, bánatos lelkű asszony vagyok. Nem ittam bort vagy szeszes italt, hanem a lelkemet öntöttem ki az Úr előtt” (1Sám 1:15).

Sokan gondolják ma is – tévesen –, hogy az életük megoldatlan problémáiban az alkohol vagy a kábítószer vigaszt adhat nekik. Családi problémákban, sikertelenségben, amikor úgy látja az ember, hogy elrontotta az életét, bánatát feledni italhoz, droghoz nyúl. De tudjuk jól, ez sosem hoz megoldást. A bajban, nyomorúságban az egyetlen jó megoldás: kiönteni a lelkünket az Úr előtt. Van tehát egy olyan hely, ahol személyes és családi életünk gondjait őszintén kiönthetjük.

A mondás szerint vagy leborulsz, vagy kiborulsz. Aki nem tud Isten előtt elcsendesedni, és Ő előtte kiönteni a szívét, az előbb-utóbb a nagy lelki teher alatt kikészül, tönkre megy az idegrendszere, s ez kihat családjára, gyermekeire. Ahol békés, nyugodt, kiegyensúlyozott a családi légkör, ott a gyermek lelki világa is egészségesen és kiegyensúlyozottan fejlődik. Ahol viszont a szülők nem tudják megbeszélni a problémáikat, ott tele van a családi élet feszültségekkel, s ez kihat a gyermekek lelki fejlődésére is. 

Aki időt tud szakítani arra, hogy Isten előtt leboruljon, az már akkor átéli a feloldódást, ha a problémái nem is oldódnak meg azonnal (1Pt 5:7). Ezt az igazságot tapasztalta meg Anna is. Az imádkozás után megnyugodott az Ő lelkében (1Sám 1:18).

A gyermekét Istennek ajánló édesanya

Anna ebben is szép példát mutat a mai édesanyáknak. Imádságát követte az Úrnak tett ígéret gyakorlati megvalósítása. Anna ígéretét így olvassuk a Szentírásban: „Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amit kértem tőle. Én viszont felajánlom az Úrnak. Legyen egész életére felajánlva az Úrnak!” (1Sám 1:27-28).

Amikor eljött az ideje, elvitte gyermekét az Úr templomába, hogy ott szolgáljon. Ezt az utat ma is meg kell tennie minden szülőnek, ahogy Anna is tette (1Sám 1:24). Ezt az utat a templom, az imaház, a gyülekezet közössége felé ma is együtt kell megtennie szülőnek és gyermeknek. Ha eljön a vasárnap, de a szülő nem indul a templom felé, és nem fogja kézen a gyermekét, hogyan indulna akkor a gyermek. Ezért nem azt mondja a Biblia, hogy zavarjátok, küldjétek oda a gyerekeiteket, majd hagyjátok őket dönteni, hanem azt mondja: gyermekeitek előtt tanúsítsátok saját hiteteket, azután ők is eljuthatnak a személyes meggyőződésre és hitre.

Mivel Anna imádságban kérte Istentől gyermekét, kezére bízva tudta elengedni is őt. Tudta, hogy a gyermek nem az övé, Isten csak rábízta egy időre, hogy nevelje. Nagyon fontos, hogy ez az elengedni tudás végigkísérje az édesanyák, a szülők életét. Jó, ha szülőkként el tudjuk engedni bizonyos szinten, már akkor, amikor még csak imádkozunk a gyermekáldásért. Úgy hiszem, hogy Anna is azért szabadult meg keserűségétől és virágzott ki újra az élete, mert rábízta Istenre a dolgot.

Kedves édesanyák, bízzatok abban, hogy Isten, akié a gyermek, akitől kaptátok őt, gondolt visel rá. Igen, féltjük gyermekünket a nagyvilágtól, féltjük a durvaságtól, az erkölcstelenségtől, de nem tarthatjuk őt az otthonunk falai közé rekesztve. Anna is egy züllött korban élt, még a pap családja is, ahová a gyermekét vitte, istentelen volt. Sámuelből mégis tiszta életű próféta lett, akiről azt írja a Biblia, hogy „semmit Isten igéiből a földre esni nem hagyott”, következetes, szelíd és megbocsátó volt. Mert volt imádkozó, Istenben bízó édesanyja. Bárcsak lenne ma is sok hívő, imádkozó édesanya!

Horváth Ferenc, Melbourne