RMBGySz*

Gyülekezetek a szórványban

Kedves külföldön tanuló vagy dolgozó testvéreink!

Az Úr Jézus szeretetével köszöntünk titeket Erdélyből!

Mivel – bár hisszük, hogy csak ideiglenesen – szép számban tartózkodtok külföldön, arra hívunk benneteket, hogy ne hanyagoljátok el a közösség gyakorlását. Ha vannak még a közeletekben magyar nyelvű testvérek, barátok, hívjátok össze őket, és alakítsatok magyar baptista gyülekezeteket az ige hallgatására, éneklésre, és Isten imádására. Meggyőződésünk az Ige és a tapasztalat alapján az, hogy lelkileg növekedni akkor tud a legjobban valaki, ha anyanyelvén hallgatja az igét (ApCs 2:8). Arra is láttunk példát, hogy valaki külföldön tért meg, és lett elkötelezett szolgája az Úr Jézusnak. Nem utolsósorban a gyermekeitek tanítása és az Ige velük való megismertetése is fontos, és hasznos.

A Romániai Magyar Baptista Szövetség kész segíteni ebben, és ha szükséges, beszélhetünk arról, hogy valaki itthonról is segítségül legyen a munkában, szervezésben.

Tisztelettel kérünk, fontoljátok meg ezt a felhívást, imádkozzatok ezért, és ahol igény van, ott a cselekvésben se legyetek restek. Ha van konkrét helyzet, és szükség a segítségre, kérünk, a lajevo [at] gmail.com címen vegyétek fel velünk a kapcsolatot!

A RMBGYSZ vezetősége nevében
Budai Lajos Dániel missziói alelnök

Hozzászólások

Kegyelem es békesség! Drága testvéreim ez nagyon jo ötlet de nem értem miért kell "baptista" közösséget alapítani . Jobb volna egy Keresztény közösséget inkább ahol nem a vallási keretekettel tomjuk majd meg a frissen megtért emberek agyat hanem a Szent Bibliaval. Mert az Ur Jézus nem erre hívott el minket hogy "baptistákka tegyük az emberek!

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.