RMBGySz*

Ifjúsági koncert volt Zilahon

A szilágysági missziókerület kezdeményezésében immár a negyedik ifjúsági találkozó került megszervezésre. Október 7-én Kraszna, november 4-én Nagyfalu, március 3-án Szilágysomlyó, április 14-én pedig Zilah adott otthont a közös ifjúsági alkalmaknak. A zilahi találkozó célja az volt, hogy Isten dicsőítésére serkentse a fiatalokat. Négy erdélyi együttes kapott meghívást. Részt vett Szűcs Sándor lelkipásztor, a missziókerület elnöke, Nagy Ferenc zilahi, és Kelemen Sándor besztercei lelkipásztorok, valamint Szabó Szilárd, az ifjúsági szövetség vezetője. 

Elsőként a zilahi gyülekezet énekkara szolgált, Elekes Attila vezetésével. Jó volt látni, amint a különböző korosztályok egy szívvel-lélekkel énekelnek régi és új énekeket. Ezután Szűcs Dávid, az ifjúsági szövetség gazdasági titkára bátorította a fiatalokat komoly, odaszánt életre, amiben nem szégyelik hordozni Krisztus keresztjét.

A második fellépő a Belong együttes volt. Ők egy ifjúsági konferencia dicsőítő csapataként kezdtek először együtt énekelni. A nagybányai ifi konfira készülve született meg bennük az az ötlet, hogy vegyenek fel karácsonyi énekeket. Így született meg az első karácsonyi albumuk „Száll a dal” címmel. Készülőben van a második albumuk is, amiben régi himnuszokat fognak feldolgozni teljesen új formában. Az alkalom felénél a fiatalok rövid szünetben élvezhették a zilahi gyülekezet vendégszeretét és egymás társaságát. 

A szünet után Kelemen Sándor besztercei lelkipásztor buzdította a fiatalokat egy győzelmes életre. A harmadik fellépő a bethleni pünkösdi gyülekezet dicsőítő csapata volt. Elmondásuk szerint ez volt az első fellépésük ilyen nagy közönség előtt. Eddig főleg a gyülekezetben és menyegzőkön szolgáltak Isten dicsőségére. Egyszerűségük és énekeik szövege megérintette a szíveket: „Mondd csak, érdemes? Vagy végleg eltűnt a földről a szeretet? Ó, nem! Lásd meg Őt! Tudom érdemes! Mert nem tűnt el végleg a földről még a szeretet!” 

A negyedik együttes előtt Szabó Szilárd, az ifjúsági szövetség elnöke tolmácsolta Isten üzenetét a fiatalok felé. Elmondta: Isten arra vágyik, hogy találkozzon velük! Személyes életpéldákkal támasztotta alá, mit jelent egy apának a viszontlátás öröme , vagy a megbocsátás gyermekével szemben. Lehetősége volt a fiataloknak is leborulni a mennyei Atya előtt és megköszönni az ő szeretetét. Az imádatot a kolozsvári Kőszikla gyülekezet dicsőítő csapata folytatta. A három és félórás összejövetel szinte pillanatok alatt eltelt Isten jelenlétében. Hisszük, hogy erre lettünk teremtve, hogy Isten imádói legyünk! (A koncert megtekinthető a zilahi baptista gyülekezet youtube csatornáján!)

Nagy Ferencz

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.