Hálanap a Hargita Táborban 

„A hármas fonál nem szakad el egyhamar” mondja a Préd 12:4. Ez volt a mottója az idei székelyföldi hálaadó istentiszteletnek is. A hétköznapi rutin és a rohanás közben mindig várunk és készülünk valamire. Minden évben van egy nap szeptemberben, amikor a székelyföldi gyülekezetek közössége összegyűl a Hargita Táborban. Közel hatszázan voltunk idén. A – sajnos, azóta sikertelennek bizonyuló – referendumra is hangolódva jó volt megállni és újragondolni azt, hogy mit jelent nekünk a szűk családi kör, a közeli kapcsolatok megélése, az értékek képviselése a gyülekezetben és a társadalomban. Nem idillről beszélgetünk, nem tökéletes családokról vagy házasságokról, hanem valós kapcsolatokról, amelyekben vannak völgyek és hegyek, van bocsánatkérés és megbocsátás – de minden az Isten jelenlétében. A hálaadás építi a kapcsolatot, a szavaknak súlya van, az igazi értékek az Istent kereső életekben válnak valóra.

A istentiszteleten a dicsőítést a kolozsvári Kőszikla Gyülekezet tagjai vezették, őszinte, tiszta, felemelő, hozzánkszóló énekelekkel, ráhangolódva a hálára istenkeresésünkben, életvitelünkben.

A gyermekek újra részt vehettek a Tudóska bibliaismerteti versenyen, korosztályonként, a délutáni istentiszteleten pedig a Székelyföldi Bibliaiskola került bemutatásra, imádkozva a másodévet kezdő diákokért, tanárokért.
A fogadtatás, az éneklés, a fúvós zene, az ige, az imák, a közös ebéd, a beszélgetések, a gyerekek hangja, a jó idő, a bizonyságtevések – minden azt hangsúlyozta, hogy együvé tartozunk, egy közösség vagyunk, hogy számíthatunk egymásra és ha Isten akaratát keressük életünkben, akkor a hálaadásunk igazi lesz.

Joó Erika