Bábel tornya és az ember (de nemcsak) szabadsága

Rendhagyó alkalmon vettünk részt a székelyudvarhelyi gyülekezetben az elmúlt hetekben. Barátaimtól hallottam már Röhrig Gézáról, aki rendkívül jó előadó, én viszont csak a színészi arcát ismertem eddig. Amikor  lehetőségem nyílt az előadásán részt venni, meglepődve vettem tudomásul, hogy rég hallgattam ennyire lebilincselő, tartalmas, ugyanakkor könnyed, személyes és mélyen gondolkodó tanítót. Az alábbiakban megpróbálok néhány megjegyzett gondolatot leírni, illetve továbbgondolni.

A Bábel tornyáról volt szó, és arról a szabadságról, amelyről az ember kezdett lemondani akkor, amikor a torony építésébe kezdett. Itt olvassuk először a Bibliában azt, hogy téglát használtak építésre. A tégla pedig abban különbözik a kőtől, hogy nem egyedi, nem különleges, hanem minden tégla egyforma. Talán egyszerűbb úgy szervezni a társadalmat, hogy mindenki egyforma, kiszámítható legyen benne, de a teremtés ereje – annak ereje, hogy Isten bennünket az Ő képére és hasonlatosságára alkotott – abban rejlik, hogy olyannak teremtett, amilyen Ő. Szabadnak és egyedinek. Az Ő kreativitása abban is tükröződik, hogy az ember társául nem egy másik férfit alkotott, hanem egy nőt, aki tetőtől talpig, kívül-belül más, mint ő.

A szabadság mai értelmezése nagyon relatív és sokszor másoktól véljük tanulni, hogy mit jelent a szabadság – azt hisszük, ha elég verset, beszédet, hangzatos szólamot hallunk/mondunk a szabadságról, már tudjuk is, miért küzdünk. Pedig a szabadság nem mindig az, aminek látszik. Például – állítólag – a csuka, ha kifogják, nem vergődik a vederben, mint a többi hal. Mert az ő szabadsága nem abban áll, hogy a folyóban úszkál, hanem ő önmagában szabad, akár kifogják, akár nem. Ugyanúgy, az a fogoly, akinek kapcsolata van Istennel, a magánzárkában sincs egyedül, sőt, talán a szabadságát sem a rácsok korlátozzák. Mert a szabadság nem fogság mentesség, a szabadság az Isten jelenléte.

Izráel népét sem úgy szabadította ki Isten Egyiptomból (ahol a fogság az Ő jelenlétének hiányát jelentette), hogy azt tegyék, ami tetszik nekik. Törvényt adott nekik és engedelmességet követelt. A mai ember szabadság-értelmezése a törvénytől való mentesség: hagyjanak békén, hadd tegyem, ami jólesik. De vajon az ilyen fajta szabadság nem korlátozza más ember szabadsághoz való jogát? Mi a tapasztalatunk, jobb-e a világ, ha mindenki azt teszi, ami neki tetszik? Pedig a szabadság azt feltételezné, hogy jobb legyen. Azért nem jobb, mert a szabadság nem ez. 

Röhrig szerint a csendben, az Istennel való közösségben élhető a legjobban a szabadság. Minél többen vagyunk, annál jobban korlátozódik a szabadságunk. Így születnek a forradalmak, amelyekben a fiatalok azért küzdenek a szabadságért, mert valójában nem szabadok. És vajon a szabadság az életünk célja? Istennek a velünk való közösség igen fontos, talán még fontosabb volt. Ő már a teremtésnél beszélgetésre hívja az embert. Meghallom-e ezt a hangot a mindennapokban vagy egyedül hagyom a kérdéseivel? 

A szabadság értelmezhető úgy, hogy szabad vagyok valami alól, de úgy is, hogy szabad vagyok valamire. Ha rájöttem, hogy én Neki vagyok szabad, akkor van mit kezdenem a szabadságommal.

Ilyen és hasonló gondolatok mentén ízleltük és ismertük, hogyan gondolkodik ez a New Yorkban élő magyar zsidó filozófus, színész, költő, énekes, aki mellesleg hétköznapi munkával keresi (családja) kenyerét, és valamikor – ha majd apai kötelességei nem kötik a tengeren túlhoz –, hazaköltözne.

Lőrincz Tünde, Székelyudvarhely