d.e. Salamon a templomban – 2Krón 6:40-7:10
Amikor Salamon befejezte az imádságot, tűz szállt alá az égből, és megemésztette az égőáldozatot és a véresáldozatokat, az Úr dicsősége pedig betöltötte a templomot. (2Krón 7:1)
A világ hét csodájának egyike Salamon király temploma. Ma már csak egyetlen fal látható belőle, a Siratófal. Ha figyelmesen végigolvassuk a templom építésének történetét, láthatjuk, hogy Salamon Istennek adott ebben minden dicsőséget. Felbecsülhetetlen értéket halmozott fel, hogy az imádat, a hódolat, a dicsőség teljes legyen a Magasságosnak. Igen, vannak kincseink, melyeket az Úr házában találunk jól elhelyezve.
Ott, a gyülekezetben van igazi helyük, és ott vannak értékeink letétben. Isten nem köti magát egy épülethez, de meghallgatja az őt kereső imáját. Ahogyan meghallgatta Salamon király imáját, úgy meghallgatja az én kéréseimet is. Ha keresem őt, nyugalmat, békét ad, figyelni fog rám, és irgalmasságot nyerek. Egy régi, szép ének szavai csendülnek fel bennem: „Lelkem kíván téged,/ Megváltó Jézusom/ Védpajzsom a Neved/ Véred boldogságom!”
Van értelme, hogy szóljon Isten ma a 21. század emberéhez? Meghallja, meglátja, elfogadja az Igét, a megszólítást? Vannak-e még olyan emberek, akik a megszólításra készek cselekedni, áldozatot vállalni, megváltozni, akár a nyilvánosságot is bátran felvállalni? (Mucsi János)
d.u. Mi voltunk a vétkesek – JSir 3:31-42
Miattunk történt, miattunk alázott meg így az Úr, miattunk engedte meg ezt a kíméletlen gyilkolást. Izráel népe kemény önkritikát, bűnbánatot gyakorol. Ott van azért a zokszó, a panasz Istenhez az Ő büntetése miatt: „Elzárkóztál felhőd mögé, nem jutott hozzád imádság.” (JSir 3:44). A következő versekben mintha perelne Istennel a próféta: „Sepredékké és utálattá tettél minket a népek között.” (JSir 3:45) Azt a népet hagytad el ilyen kegyetlenül, akit kiválasztottál, akivel szövetséget kötöttél! De megjelenik a fájdalmas valóság beismerése is, az Isten igazságának fenntartás nélküli elfogadása (JSir 3:48). A mai hiper-szuper világunkra nagyon találó igék ezek!
Mindent beemelünk a panaszok lajstromába, még Istent is felelőssé tesszük, nekiszegezzük a miérteket, és amikor a lajstrom végére érünk, akkor látjuk meg, hogy miattunk történt az a „sok igazságtalanság”. Nem ő zárkózik el, hanem mi mellőztük bevonni terveinkbe. Miattunk halványul az Ő tükörképe, így pedig nincs kit felismerjenek bennem az embertársaim. „Inkább kutassuk, vizsgáljuk meg útjainkat, és térjünk meg az Úrhoz!” (JSir 3:40). (Mucsi János)
