Szeptember 23 – Péntek

d.e. József a börtönben – 1Móz 39:19-23

De az Úr Józseffel volt, hűséges maradt hozzá, és gondoskodott róla, hogy elnyerje a börtönparancsnok jóindulatát. (1Móz 39:21)

Áldott helyzet, amikor felismerhetjük, hogy a terhelő körülmények ellenére Isten munkálkodik a háttérben. „Istenem, te tudod, milyen balga voltam, vétkeim nincsenek elrejtve előtted.” (Zsolt 69:6) Ebben az esetben igaz az a megállapítás, hogy „Isten nélkül a palota lehet maga a pokol, de az Ő jelenlétében a börtön is lehet palota”.

Emberileg József egy szerencsétlen ember volt, elárulva, eladva, bebörtönözve. Más szempontból áldott ember: Isten munkálkodik érdekében, most éppen a börtönparancsnok hozzáállása által.  József magatartása – a körülmények ellenére – nem a legyőzött állapotot, hanem a reményteljes, az ismeretlen, de mégis boldog jövő tudatát tükrözi. „Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa” (Zsid 12:11).

A mai társadalmi berendezkedés nem ad túl sok okot arra, a jövőt reményteljesnek lásd, de annál inkább tedd le Isten elé elvárásaidat! Ma tudd meg, hogy a sátán megtesz mindent, hogy rabságba hajtson, de adj hálát, hogy Isten megváltottja lehetsz! „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!” (Fil 4:4) (TI)

 

d.u. Őrizd meg, ami rád bízatott! – 2Tim 1:11-14

Az értékek különös bánásmódot követelnek a tulajdonos részéről. Nyitottságot, aprólékosabb odafigyelést, gondosabb tervezést, igényes magaviseletet, több időt. Felvetődik, hogy mi volt a mai napon az, ami leginkább lekötötte figyelmünket, időnket, tehetségünket, igényességünket. „Őrizd a kincset!” Ismered a rád bízott drága kincset? Tudod, azt a kincset keressük, ami ugyan rád van bízva, de nem a magad kiemelésére, fényezésére, hanem a mások hasznára adatott.

Miért kell őriznem? Mert kialszik. Oka lehet a nem használás vagy a táplálás hiánya. Gerjeszd fel, tehát! Élesztés érdekében használd a „belső kamrádat”: imádkozz, olvass igét (táplálkozz!), tedd a váltók asztalára az ajándékodat, taníts másokat a kincs megőrzésére, hadd hajtson hasznot az ajándékod! Ugyanakkor beszélünk olyan kincsről is, ami a miénk, de Nála van letéve, ott van biztonságban.  Egyik ilyen kincsünk az örök élet és az üdvösség. Még Nála van, de majd átadja nekünk. Az Úr segítsen minket az ajándék(ok) felismerésében, hatékony kezelésében, a „boldog tulajdonos” – életérzésnek élvezésében!  (TI)