d.e. A bűnösökért érkező Úr – Lk 5:27-32
Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket megtérésre. (Lk 5:32)
Jézus azért jött a bűnösökért, hogy megtérésre hívja őket. A megtérő bűnösökkel vállalt közösséget, és elítélte az önigazult farizeusokat.
Az igazi megtéréssel mindig együtt jár az újjászületés. Az újjászületést senki sem érzékeli, de lemérhető abban, amikor valaki érzékeny lesz a lelki dolgokra, és engedelmeskedik Isten szavának. A megtérés lehet egy pillanat műve, de lehet egy folyamat eredménye is.
A megtérés egyrészt egy parancs, másrészt egy ajándék: Isten ajándéka, mint a hit (ApCsel 11:10). Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson, és nem akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson (1Tim 2:4; 2Pt 3:9).
Mégsem igazolhatja megtéretlenségét senki sem azzal, hogy Isten neki nem adott megtérést. A kegyelem ideje, Isten hosszútűrése megtérésre késztet. A megtérés azt jelenti, hogy elfordulok bálványaimtól és odaszentelem magam Isten szolgálatára (1Thessz 1:9). Ez valódi, látható változást jelent, amely szent életet eredményez (Zsid 12:14). (BI)
d.u. Hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet – Lk 19:10
(Karácsony nagyhete)
Azt kell keresni, ami elveszett, ami nincs a helyén, ami értékes. Az elveszett bárány nem tud hazatalálni saját erejéből. Azt sem tudja, hogy merre van a „hazafele”! A Pásztornak kell eljönnie, hogy hazavigye. Ezt tette Jézus: eljött, hogy megelégítse Zákeus szomjazó lelkét. Betért nemcsak a házába, hanem a szívébe is. Megkereste és megtalálta.
Senki sincs a helyén, amíg a bűnben él. Az ember helye ott van Isten közelében, amit Isten kijelölt számára. Az elveszett állapot épp abban mutatkozik meg, hogy az ember nincs többé a helyén. A szerszámokkal vagy konyhai felszerelésekkel is úgy van, hogy ha nincs a helyén, akkor keresni kell. Az Emberfia azért jött, hogy megkeressen és helyreállítson: ott legyünk, ahol Isten minket látni akar. Te ott vagy-e?
Senki sem keresi azt, ami értéktelen. Nem érdemes még lehajolni sem érte. De azt, ami értékes, azt kiemeljük a sárból, leporoljuk, féltve megőrizzük. Ezt tette Isten velünk. Az ember értékét az adja, amennyit Isten fizetett érte: „önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje.” (Ef 5:25-26). (BI)
