d.e. Egyetlen menedék – Zsolt 11ű
„Az Úrhoz menekülök. Hogyan mondhatjátok nekem: Menekülj a hegyre, mint a madár?!” (Zsolt 11:1)
Az olimpiai játékok az egyének, közösségek, nemzetek harcát tükrözik a társadalomban. Minden verseny végén csak egy győztes van. A küzdelem – legyen bár az szabályszerű –, az önző magatartást tükrözi. Az igaz emberség, bajtársiasság megjelenése a küzdőtéren mindig meglepetést okoz, amit a közönség pillanatnyilag elismer, de a visszhangot kiváltó hírek az erőszakhoz, a csaláshoz, a szabálytalansághoz kötődnek.
A való élet is hasonló, vagy durvább jelenetekkel van tele, amelyekben az egyének, közösségek mély sebeket okoznak egymásnak. Amikor a kapcsolataiban felülkerekedik, az ember könyörtelen és érzéketlen.
Dávid is egy ilyen élményét írja le itt, amikor érzi, hogy a tiszta szívű, aki önzetlen, irgalmas, segítőkész, társai bűnös természetének lehengerlő erejével szembesül. Hozzá hasonlóan mi is felkiáltunk tehetetlenség-érzésünkben, amikor a körülöttünk élők lerombolják a Teremtő által felállított egyéni és társadalmi alapokat.
Igazi biztonságot, menedéket egyetlen dolog adhat: Isten folyamatosan ránk irányuló figyelme. Ő mindenről tud és mindenkit vizsgál. A bűnöst számon kéri, az igazat megjutalmazza. Jutalma például az állandó, jelenlétébe való visszatérés. Ennek a valóságában Dávid az ellenségtől körülzárva is békésen tud aludni. Ne feledkezzünk el erről, amikor megsebeznek bennünket.
Dávid az Ószövetség „szemet szemért” törvényébe kapaszkodva kéri Istentől a megtorlást. Ma már Krisztus királyi törvénye, a felebarát szeretete van érvényben. Jézus az ellenségét is felebarátjaként kezelte, kereszten mondott imája az ellenség szeretetéről is szól. Ne feledkezzünk el a mindennapokban az emberek irántunk tanúsított gonoszságát jóval „torolni” meg.
Mikor okoztam utoljára önzésem miatt szenvedést valakinek? Átélem-e naponta Isten menedéket adó szeretetének biztonságát? Áldást vagy átkot szoktam kérni Istentől azokra, akik bántanak? (Győrffi Elek Tóbiás)
Imaáhítat: Könyörögjünk a szórványgyülekezetek lelki gazdagodásáért és számbeli növekedéséért! – Jób 8:5-7
Bibliaóra: Gyakoroljuk a türelmet a szenvedések közt! – 1Pt 3:13-22; 4:12-19
Aranymondás: 1Pt 4:14
d.u. A lelki szolgálat kihívásai – Tit 1:1-6
Az elmúlt két évszázad során a közgondolkodásban kialakult az a szemlélet, hogy az emberi élet a véletlen műve. Ezért a mai ember életében nem létezik a létszükségletek betöltésénél magasabb rendű cél. Az Istenbe vetett hit eszerint a gondolkodás szerint csak önámítás. Az emberek önző céljaikat szolgálják.
Isten Igéje bemutatja, hogy világunk Isten fennhatósága alatt áll. Ő határozta meg az emberi élet célját is. Annyira kreatív és előretekintő, hogy már az ember veleszületett természetébe olyan tulajdonságokat csepegtet, amelyek által az élet során embertársa, testvére szükségeit változatosan, sokrétűen kielégítheti. Ő az, aki törődik az ember lelkével, és a Fia által elvégzett megváltáson túl a jelenben is fenntartja megváltottainak közösségét, az Egyházat. Ő rendel elöljárókat, akiket különböző feladatokkal lát el, hogy felkészítsék szent népét a szolgálatra.
Pál tudta, hogy megbízása Istentől származik. A gyülekezet szolgái Isten tekintélyének rendelik alá magukat, így soha nem önkényesen vezetik Isten népét, hanem Isten akaratát képviselik a közösség érdekében.
Pál ismerte, hogy megbízatásának mi a célja. Isten választottainak nevezi a megváltottakat, így nem fölé, hanem alá rendeli magát a közösségnek, ahogy azt Krisztustól is tanulta. Feladata az, hogy a gyülekezet eljusson az Isten igazságába vetett hitre, és annak megismerésére úgy, hogy abból valódi istenfélő élet származzon, telve az örök élet reménységével.
Pál megtanult felfedezni és kiképezni a szolgatársakat. Megtanulta megosztani és átruházni a munkát, a felelősséget, figyelve Isten vezetésére és értékrendjére.
Manapság az emberek többnyire karriert építenek, amely az egyénről szól, nem pedig a közösségről. A közösséget sokan csak ugródeszkának használják személyes érdekeik megszerzésében. Ez a társadalmi divat ostromolja a gyülekezet falait is, megkísértve az elöljárókat.
Szolgálni mások érdekét ma sem divatos, de az Isten országa még mindig és változatlanul ezen az alapon áll, mert Krisztus a feje, aki örökké ugyanaz marad. Készen állsz megalázkodni Isten tekintélye alatt és végezni a nem mindig könnyűnek nevezhető szolgálatot? Ez nem természetes a régi embernek, de az új élet kegyelme magával ragad, ha nyitott és engedelmes vagy. Harcolj ezért a nemes célért! Ennek eredménye maradandó örömöt jelent majd számodra! (Győrffi Elek Tóbiás)
