d.e. Hittel fogadott parancsok – Zsolt 119:65-72
„Taníts engem helyes értelemre és ismeretre, mert hittel fogadtam parancsolataidat.” (Zsolt 119:66)
A zsoltáríró életében történt nyomorúságnak jót kiváltó szerepe volt (67. v.). A nyomorúságban a legbölcsebb dolog, ha elfogadjuk azt, amin nem tudunk változtatni, illetve, ha változtatunk saját hozzáállásunkon. Van a nyomorúságnak egy olyan arca, amely által Isten kiformálja bennünk a helyes úton való járást.
Száznyolcvan fokos fordulatot látunk a 67. versben: „tévelyegtem, de most megtartom beszédedet”. Amikor tévelyeg az ember, akkor nem az Isten akaratát teljesíti, mert Isten céllal és tervvel küldött el bennünket, nem pedig a tévelygő életet bízta ránk. Mindannyiunknak szükségünk van erre a fordulatra. Ezt a fajta változást Isten tudja kiformálni az életünkben. Gondoljunk arra a nyomorúságra, amelyen jelenleg keresztül kell menjünk: nem véletlen történik mindez. A nyomorúság következtében kétféleképpen viszonyulhatunk, ami az Istennel való kapcsolatunkat illeti: eltávolodunk tőle, vagy hittel fogadjuk parancsolatait.
Amikor nem engedjük, hogy a sok „miért?” legyen úrrá rajtunk, hanem hittel fogadjuk Isten parancsait, akkor kialakul bennünk egy vágyakozás, ami a helyes ismeretre vonatkozik. Mikor volt bennünk legutoljára ez a vágy? Vajon milyen nyomorúságnak kell történnie ahhoz, hogy felismerjük: a helyes értelemre és ismeretre van szükségünk?
Valaki egyszer azt mondta: „mutasd meg kik a barátaid, és én megmondom, kivé fogsz válni.” Fontos, hogy ki gyakorol ránk hatást. Fontos, hogy kit bízunk meg azzal a felelősséggel, hogy bennünket tanítson. Kik azok az emberek, akiknek szavuk van az életünkben? Olyan sokszor földre tipornak bennünket olyan emberek és olyan szavak, melyeknek semmi keresnivalójuk az életünkben. Beszélgettem egyszer egy korban és bölcsességben is elöljáró testvérrel, aki a lehúzó és bántó megjegyzésekre a következőképpen reagált: „Nézd meg, ki mondja, és csak utána azt, hogy mit mond!” Engedjük, hogy az egyedüli „Jó” tanítson bennünket, és Ő legyen ránk hatással! (Szűcs Dániel)
Imaáhítat: Valljuk meg az Úrnak, hogy gyakran nem járunk az ő igazságában! – 3Jn 1:3-4
Bibliaóra: Elhivatásunk a lelki növekedés – 2Pt 1:1-11
Aranymondás: 2Pt 1:5-7
d.u. Légy gazdag a jó cselekedetekben! – Tit 3:8-15
Jót cselekedni ott kell, ahol éppen vagyunk. Az egymás iránt való szeretetünket nem mondani kell, hanem jót cselekedve bemutatni. A szeretet által motivált ember nem vár fizetséget, mégis végzi a jót, mivel tudja: ez a feladata.
Minden ember vágyik arra, hogy jó és hasznos életet éljen. Ennek a kulcsa szakaszunk 8. versében van. „...az Istenben hívők igyekezzenek, a jó cselekedetekben elöl járni: ezek jók és hasznosak az embereknek.”
Az a szó, hogy „igyekezzenek”, egyfajta folyamatosságra utal, miszerint a jó cselekvésében nem lehet megrekedni, betelni. Érdemes megfigyelnünk, hogy a jó cselekvésében örömét leli az ember. Jót cselekedve nem leszünk szegényebbek, csak gazdagabbak. Valaki egyszer úgy fogalmazott, hogy az a szegény ember, akinek kevesebb van, mint nekünk. Aki saját magának szeretné megtartani örömeit, jó cselekedeteit, egy idő után leszegényedik. Nem feltétlenül fizikailag, hanem odabent.
Gyakran, amikor elmegyünk szolgálni egy településre, azzal a vággyal tesszük ezt, hogy szeretnénk adni. Viszont amikor összegezzük az adott szolgálatot, mit csináltunk jól, valamint mit kellene másképp tenni, akkor egyöntetűen az a következtetés, hogy mi, akik jót cselekedve akartunk adni, mi kaptunk a legtöbbet. Jót cselekedve ugyanis gazdagodunk.
Láttuk, hogy mi hasznos és jó az embereknek, de szükséges, hogy az érem haszontalan oldala is tudatosuljon bennünk. A jó cselekedetek elfojtója az üres, haszontalan vitatkozás: „De kerüld az ostoba vitatkozásokat, a nemzetségtáblázatokkal kapcsolatos kérdéseket, a viszálykodásokat és a törvényeskedő harcokat, mert ezek haszontalanok és hiábavalók” (9. v.) .
A gyülekezet és a lelki élet egyik megrontója az üres és élettelen filozofálgatás. Hogyha ezekre összpontosítunk, szívünkben a békesség helyét átveszi a békétlenség, ez pedig a jó cselekedetek ellentétét vonja maga után.
„De tanulják meg a mieink is, hogy jó cselekedetekkel járjanak elől ott, ahol sürgős segítségre van szükség, nehogy gyümölcstelenek legyenek.” Hogy jót cselekedjünk, és sürgős segítséget nyújthassunk, szükséges a nyitott szemmel való járás. Aki nem így tesz, az haszontalan életet folytat. Nos, feltehetjük magunkban a következő kérdést: „kivel tehetek jót a mai napon?” (Szűcs Dániel)
