RMBGySz*

„A megfeszített Krisztust prédikáljuk!”

Média-ajánló

 KÖZLEMÉNYEK, FELHÍVÁSOK

 Napi áhítat

Igehely: Józs 6:16-7:1.10-15; Kulcsige: Józs 7:11 „Vétkezett Izráel, megszegték szövetségemet, amelyre köteleztem őket, mert elvettek a kiirtásra szánt dolgokból, ellopták, és titokban a holmijuk közé tették.”

Jerikó elfoglalásánál a nép két parancsot kapott:

1. Egy kiirtási parancs, mely a parázna Ráhábon és családján kívül mindenkire és mindenre érvényes volt.

2. És egy megszentelési parancs – minden nemesfém az Úr kincstárába kerüljön.

 TÖRTÉNELEM

– Baptista Történelmi Bizottságok tanácskoztak Nagyváradon

Már hatodik esztendeje, hogy a Magyarországi Baptista Egyház és a Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetségének Történelmi Bizottságai évenkénti közös tanácskozást tartanak. Mára a résztvevők köre kibővült, úgyannyira, hogy alkalmanként a Kárpát-medence összes magyar baptista közössége képviselteti magát. A legutóbbi együttlétre május 9-én, Nagyváradon került sor. 

Földijeinkre emlékezünk, két kiváló fiatalemberre. Pásztor Albert és Bugyi József száz éve, ilyentájt, az olasz fronton vesztette életét. A „Baptisták az első világháborúban” c. kötet 1918-as fejezete tette közzé rövid nekrológjukat, valamint a korabeli híradásokat a Piave-menti harcokról.  

■ Pásztor Albert (23, Nagyzomlin és Esztár, Bihar vármegye): nagyon szerethetett olvasni, édesanyját arra kérte, hogy a Békehírnököt küldje el majd a harctérre. Eleste után, amikor a szülők kézhez kapták fiknak csekély holmiját, „azok között zsebbiblia és Békehírnök-lapok voltak, vérrel befutva”.

 BEMERÍTÉS

Bemerítési ünnepélyt húsvét második napján tartottunk, Soós Erzsébet merítkezett alá Homoródalmásról és Pál Szilamér Homoródszentmártonból. Id. Máté...

Örömünnepünk volt augusztus 9-én az ágyai gyülekezetben, ugyanis imáink meghallgattatásaként újszövetségi, hitvalló bemerítést tarthattunk. Dávid...

Június 14-én megmozdult a víz a sziláperecseni magyar baptista imaházban, amikor népes hallgatóság előtt tizenhárom fiatal tett vallást hitéről és...

 GYÜLEKEZETI ESEMÉNYEK

Az új imaház alapkövét 2018. április 19-én fektettük le. Egy órával korábban gyülekezett a testvériség a szokásos csütörtök esti...

2018 húsvétvasárnapjánn a krasznai gyülekezetet nem csak a feltámadás öröme és áldott reménysége járta át, hanem az élet egy másfajta győzelme, és...

 MISSZIÓKERÜLETI ESEMÉNYEK

– Székelyföldi tininap  Minden évben nagy öröm számunkra, hogy a tinikkel részt vehetünk a Hargita Keresztyén Táborban a Tininapon. Ez egy...

A szilágysági missziókerület kezdeményezésében immár a negyedik ifjúsági találkozó került megszervezésre. Október 7-én Kraszna, november 4-én...

 SAJTÓTERMÉKEK 2019

 KITEKINTŐ

Emlékszem, amikor megszülettem Isten családjába, sok, számomra új bölcsességet hallottam. Az egyik ilyen volt, hogy „Teher alatt nő a pálma”....

– Határmenti női konferencia volt Szalárdon Az idei tavaszi határmenti nők találkozója április 29-én került megszervezésre a szalárdi baptista...

 SZÖVETSÉGI HÍREK

– NŐI CSENDESNAPOK VOLTAK A HARGITÁN Több mint 180 nőtestvér gyűlt össze 2018. június 4-6 között a Hargita Táborban, hogy együtt csendesedjenek el...

Az idősekről való gondoskodás elsősorban személyes, családi kérdés, csak az utódok idegenbe szakadása vagy más speciális körülmények teszik közösségi...

 OLVASNIVALÓ

Ha édesapám még élne, ezen a héten ünnepelnénk a 95. születésnapját. Apám volt az első mentorom és ő az a személy, aki az életemre legnagyobb hatással volt. A szavak, melyeket a halálos ágyán...

 INTERJÚ

Április 24-e, Filadelfia Noom Idősek Otthona, Szalárd, délelőtt 11 óra 30 perc. Megélénkül az udvar, a kapu melletti vendégház teraszán