RMBGySz*

„A megfeszített Krisztust prédikáljuk!”

Média-ajánló

 KÖZLEMÉNYEK, FELHÍVÁSOK

 Napi áhítat

Igehely: Róm 2:11-29; Kulcsige: Róm 2:14 „Mert amikor a törvényt nem ismerő népek természetükből fakadóan cselekszik azt, amit a törvény követel, akkor ezek a törvény nélküliek önmagukban hordozzák a törvényt.”

Az ismeret felelősséggel jár, a tudatlanság még nem tesz makulátlanná. Isten mindenkit meg fog ítélni, teljesen jogosan. Lesznek olyanok, akik tudták és teljesítették Isten akaratát, aztán olyanok, akik tudták és nem tették, mások, akik nem ismerték, mégis lelkiismeretük és a bennük dolgozó Szent Lélek Isten segítségével tették a „törvényt”, Isten parancsát. Miért van az, hogy nekünk nem szabad megtennünk bizonyos dolgokat, amelyeket mások szabadon megtesznek? Az egyik ok éppen ez: Istenhez tartozunk, hozzá igazodunk önként és szabadon.

 TÖRTÉNELEM

– Baptista Történelmi Bizottságok tanácskoztak Nagyváradon

Már hatodik esztendeje, hogy a Magyarországi Baptista Egyház és a Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetségének Történelmi Bizottságai évenkénti közös tanácskozást tartanak. Mára a résztvevők köre kibővült, úgyannyira, hogy alkalmanként a Kárpát-medence összes magyar baptista közössége képviselteti magát. A legutóbbi együttlétre május 9-én, Nagyváradon került sor. 

Földijeinkre emlékezünk, két kiváló fiatalemberre. Pásztor Albert és Bugyi József száz éve, ilyentájt, az olasz fronton vesztette életét. A „Baptisták az első világháborúban” c. kötet 1918-as fejezete tette közzé rövid nekrológjukat, valamint a korabeli híradásokat a Piave-menti harcokról.  

■ Pásztor Albert (23, Nagyzomlin és Esztár, Bihar vármegye): nagyon szerethetett olvasni, édesanyját arra kérte, hogy a Békehírnököt küldje el majd a harctérre. Eleste után, amikor a szülők kézhez kapták fiknak csekély holmiját, „azok között zsebbiblia és Békehírnök-lapok voltak, vérrel befutva”.

Eseménynaptár

h k sz cs p sz v
 
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
 
10
 
11
 
12
 
13
 
 
 
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
 
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 
 

 BEMERÍTÉS

Húsvétvasárnap reggel megmozdult a víz a kémeri baptista imaházban. A feltámadás üzenetét láthattuk megnyilvánulni annak a 14 fiatalnak az életében,...

Szerető Istenünk kegyelméből újból termést hozott az elhintett ige magva a korondi gyülekezetben. 2018. február 18-án heten vallották meg az Úr...

Frissen hulott hó fedte tájra ébredtünk február 25-e reggelén, a zilahi baptista imaház bemerítési ünnepén. Nem csak a táj öltözött fehérbe, hanem...

 GYÜLEKEZETI ESEMÉNYEK

– Presbiteravatás az arad-belvárosi baptista gyülekezetben Az Úr népének mindig voltak Istentől rendelt vezetői. Az Ószövetségben olvassuk,...

Hála és öröm tölt el bennünket, magyar baptistákat, hogy hírt adhatunk arról a munkáról, ami ez év tavaszán elindult Temesváron. Február utolsó...

 MISSZIÓKERÜLETI ESEMÉNYEK

2017. december 9-én a Szilágysági Missziókerület gyülekezetei is találkoztak, ezúttal Erkeden. A félre eső, de annál kitartóbb, népesebb, és jelentős...

A Nagyváradi Missziókerület éves közgyűlése – 2017 Körülbelül 60 gyülekezeti képviselő részvételével rendezték 2017. december 2-án, szombaton a...

 SAJTÓTERMÉKEK 2019

 KITEKINTŐ

Csúcstalálkozót tartottak Washingtonban az üldözött keresztények megsegítéséért 2017. május 10-13 között. Az üldözött keresztények megsegítése...

Több éves előkészítő munka eredményeként Magyarországon járt dr. Gary Chapman, a világszinten elismert párkapcsolati szakértő, az „5 szeretetnyelv”...

 SZÖVETSÉGI HÍREK

– NŐI CSENDESNAPOK VOLTAK A HARGITÁN Több mint 180 nőtestvér gyűlt össze 2018. június 4-6 között a Hargita Táborban, hogy együtt csendesedjenek el...

Az idősekről való gondoskodás elsősorban személyes, családi kérdés, csak az utódok idegenbe szakadása vagy más speciális körülmények teszik közösségi...

 INTERJÚ

Április 24-e, Filadelfia Noom Idősek Otthona, Szalárd, délelőtt 11 óra 30 perc. Megélénkül az udvar, a kapu melletti vendégház teraszán