RMBGySz*

Média-ajánló

 KÖZLEMÉNYEK, FELHÍVÁSOK

 Napi áhítat

Igehely: 2Krón 14: 8-14; Kulcsige: 2Krón 14:10a „Akkor Ászá így kiáltott Istenéhez, az Úrhoz: Uram, neked nem nehéz megsegíteni az erőtlent a sokasággal szemben! Segíts meg bennünket, Urunk, Istenünk, mert rád támaszkodunk, és a te nevedben vonultunk e tömeg ellen!”

Ászá király jól kezdte uralkodását, azt tette, amit Isten jónak látott. Összetörte az idegen oltárokat, szent oszlopokat, áldozóhalmokat, tehát mindent, ami a bálványimádáshoz tartozott. Építkezései sikeresek és hasznosak voltak. Béke volt az országban és prosperitás. Megáldotta az Úr, mert az Ő arcát kereste. Ezt a jó előrehaladást egyszer csak megirigyelte a sátán. Az Etiópok hadat üzentek Izráel országának és királyának, túlerővel jöttek fel ellenük.

 TÖRTÉNELEM

– Baptista Történelmi Bizottságok tanácskoztak Nagyváradon

Már hatodik esztendeje, hogy a Magyarországi Baptista Egyház és a Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetségének Történelmi Bizottságai évenkénti közös tanácskozást tartanak. Mára a résztvevők köre kibővült, úgyannyira, hogy alkalmanként a Kárpát-medence összes magyar baptista közössége képviselteti magát. A legutóbbi együttlétre május 9-én, Nagyváradon került sor. 

Földijeinkre emlékezünk, két kiváló fiatalemberre. Pásztor Albert és Bugyi József száz éve, ilyentájt, az olasz fronton vesztette életét. A „Baptisták az első világháborúban” c. kötet 1918-as fejezete tette közzé rövid nekrológjukat, valamint a korabeli híradásokat a Piave-menti harcokról.  

■ Pásztor Albert (23, Nagyzomlin és Esztár, Bihar vármegye): nagyon szerethetett olvasni, édesanyját arra kérte, hogy a Békehírnököt küldje el majd a harctérre. Eleste után, amikor a szülők kézhez kapták fiknak csekély holmiját, „azok között zsebbiblia és Békehírnök-lapok voltak, vérrel befutva”.

 BEMERÍTÉS

„Kelj fel és menj...!” Hálát adunk az Úrnak, hogy ma is megszólít személyeket, bűnbocsánatot nyújt minden igaz bűnvallónak, és elhív a követésére....

Június 21-én bemerítést tartottak a nagyvárad belvárosi imaházban. Igehirdetésében Szabó László lp. mondott alapigazságokat a bemerítésről, majd Kiss...

Örömteli várakozás és készülődés előzte meg az első bemerítési ünnepélyt Pelén, ahol pünkösd hétfőjén, Isten kegyelméből baptista imaházat...

 GYÜLEKEZETI ESEMÉNYEK

2018. augusztus 11.-én népes rokoni körben ünnepeltük meg Bátkay József és Erzsébet 50 éves házassági évfordulóját  Szilágynagyfaluban. 1985-ig...

Aranymenyegző volt Vajdahunyadon, 2018. szeptember 30-án, amikor Szűcs Endre és Emma, Isten kegyelméből házasságkötésük 50. évfordulóját ünnepelték a...

 MISSZIÓKERÜLETI ESEMÉNYEK

Áldott női csendesnap volt 2018. március 3-án Lupényban, amikor a testvérnők összegyűlhettek az Ige körében, akárcsak az elmúlt években. Vendégek...

VÁRAD-KERÜLETI SZOLGÁLATTEVŐK PAPTAMÁSIBAN Az Úr kegyelméből 2018. március 3-án   lehetőségünk nyílt részt venni a bihari missziókerület...

 HIRDETÉSEK & INFORMÁCIÓK

Örömmel bocsátjuk a testvérek rendelkezésére igememorizálási programunkat. A következő segédanyagok segíthetnek a program megismerésében és használatában:

 a programot ismertető előadás Giorgiov Adrián tolmácsolásában

az ige-memorizálás programja

téma szerinti igeversek


 SAJTÓTERMÉKEK 2019

 SZÖVETSÉGI HÍREK

Miként sikerült felkészülni és lesz-e vajon valamikor még folytatás? Székely András* karmesterrel beszélgetünk az erdélyi összevont ének-zenekar...

– NŐI CSENDESNAPOK VOLTAK A HARGITÁN Több mint 180 nőtestvér gyűlt össze 2018. június 4-6 között a Hargita Táborban, hogy együtt csendesedjenek el...

 INTERJÚ

Miért lesz egy fiatal orvos pszichiáter, és miért éppen itthon, Romániában, Erdélyben? Bolyai János mondta, hogy „az ember akkor ember, ha összes

 SZÓRVÁNY- ÉS ROMAMISSZIÓ

Köszönetet mondunk a nagyenyedi missziónak küldött adományokért. Arad 1750; Nagybánya 800; Bályok 450; Bernáth Erzsébet 100; Bihar 1300; Beszterce...