RMBGySz*

Média-ajánló

 KÖZLEMÉNYEK, FELHÍVÁSOK

2019 február 28-án az Ebaptifon-szerződést felügyelő csapat megkezdte a szerződés megújításának tárgyalását a Vodafone-nal. Feltöltöttük az Ebaptifon menübe az új feltételeket...

 Napi áhítat

Igehely: 1Pt 4:13-14; Kulcsige: 4:14 „Boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket Krisztus nevéért, mert a dicsőség Lelke, Isten Lelke megnyugszik rajtatok.”

Péter arra akarja ráhangolni a gyülekezet tagjait, hogy a Krisztusért való szenvedés miatt ne háborogjanak. Az előző fejezetben nagyon világosan kifejti, hogy ne szenvedjenek a rossz cselekedetekért, azaz ne cselekedjék a rosszat, amit a világi hatóságok is büntetéssel sújtanak, hanem cselekedjék a jót, mert Jézus is ezt tette, és ezt a követendő példát hagyta rájuk.

IGEI ÜZENET

A 2019-es évben a Baptista Vallásfelekezet – úgy a Román Baptista Unió, mint a Magyar Baptista Szövetség – egy fontos eseménynek néz eléb

 TÖRTÉNELEM

A történészek a tordai gyülekezetben

Tanulmányút a Tordán meghirdetett vallásszabadság 450. jubileumi évében, 2018-ban

 

A Magyar Baptisták Történelmi Bizottsága az „Erdélyi anabaptisták nyomában” címmel tanulmányutat szervezett 2018. november 9-12 között a Tordai Vallásbéke 450. jubileumi emlékévében. A körútnak több állomása volt. 

 

Konferencia és megemlékezés Déva várában

 BEMERÍTÉS

Isten kegyelme folytán 2018. szeptember 30-án, ez évben is megmozdult a víz a félegyházi cigány misszióállomáson. Az előtte levő estéken...

2018. szeptember 16-án ünnepély volt a tordai magyar baptista gyülekezetben.  A délelőtti istentisztelet keretében Gilyén Erzsébet tett vallást...

 Az Úr kegyelméből 2018. október 7-én bemerítési ünnepélyre került sor az érszőllősi gyülekezetben. Újból megmozdult a víz, miután két fiatal...

 GYÜLEKEZETI ESEMÉNYEK

Páratlanul áldásos ünnepünk volt Szilágynagyfaluban 2018. október 14-én, vasárnap, amikor megtartottuk a gyülekezet pengetős zenekarának 50 éves...

A lónai énekkar 70 éves jubileuma Ünnepelni gyűlt össze a lónai baptista gyülekezet  folyó év októberének utolsó vasárnapján. Isten...

 MISSZIÓKERÜLETI ESEMÉNYEK

Elmúlt év őszén a Zilahi Baptista Bibliaiskolában is megkezdődtek a 2016-2017-os tanév kurzusai. Ebből az alkalomból beszélgettünk Veress Ernővel, az...

December 10-én tartottuk meg a Zilahi Missziókerület év végi konferenciáját, melynek a Krasznai Magyar Baptista imaház adott helyett. A meleg...

 HIRDETÉSEK & INFORMÁCIÓK

Örömmel bocsátjuk a testvérek rendelkezésére igememorizálási programunkat. A következő segédanyagok segíthetnek a program megismerésében és használatában:

 a programot ismertető előadás Giorgiov Adrián tolmácsolásában

az ige-memorizálás programja

téma szerinti igeversek


 SZÖVETSÉGI HÍREK

10 éve (2009) imaházmegnyitó: Korond (január 18.), Erdőszentgyörgy (március 29.), Beszterce (augusztus 23.), Magyarlóna (augusztus 2.),...

2018. november 16-18 között került sor a 35. TELEK találkozóra Magyarországon, aminek a pénteki indító napján a Nyíregyházi Baptista Gyülekezet adott...

 OLVASNIVALÓ

Ha édesapám még élne, ezen a héten ünnepelnénk a 95. születésnapját. Apám volt az első mentorom és ő az a személy, aki az életemre legnagyobb hatással volt. A szavak, melyeket a halálos ágyán...

 INTERJÚ

– Idén ünnepelte 10 éves évfordulóját a Pro Africa misszió. Hogy indult, honnan származott a misszió alapötlete? Mi volt az alapmotiváció?