RMBGySz*

„A megfeszített Krisztust prédikáljuk!”

Média-ajánló

 Napi áhítat

Igehely: Bír 6:25-32; Kulcsige: Bír 6:27 „Gedeon maga mellé vett tíz embert a szolgái közül, és úgy tett, ahogyan megparancsolta neki az Úr. De nem merte ezt nappal megtenni, mert félt apja háza népétől és a városbeli emberektől, ezért éjjel tette meg.”

A midiániták kezéből való szabadulás feltétele a Baal oltárának lerontása volt. Isten a szabadulást feltételekhez kötötte. Azt mondta az Úr Gedeonnak: megszabadítom a népet a Midián kezéből, de először rombold le az apád udvarán lévő Baal-oltárt, a mellette lévő szent fát pedig vágd ki. Gedeon engedelmeskedett Istennek, annak ellenére, hogy félt apja háza népétől és a városbeli emberektől. Mivel nem merte nappal megtenni, maga mellé vett tíz embert szolgái közül, és éjjel tette meg.

 TÖRTÉNELEM

– Baptista Történelmi Bizottságok tanácskoztak Nagyváradon

Már hatodik esztendeje, hogy a Magyarországi Baptista Egyház és a Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetségének Történelmi Bizottságai évenkénti közös tanácskozást tartanak. Mára a résztvevők köre kibővült, úgyannyira, hogy alkalmanként a Kárpát-medence összes magyar baptista közössége képviselteti magát. A legutóbbi együttlétre május 9-én, Nagyváradon került sor. 

Földijeinkre emlékezünk, két kiváló fiatalemberre. Pásztor Albert és Bugyi József száz éve, ilyentájt, az olasz fronton vesztette életét. A „Baptisták az első világháborúban” c. kötet 1918-as fejezete tette közzé rövid nekrológjukat, valamint a korabeli híradásokat a Piave-menti harcokról.  

■ Pásztor Albert (23, Nagyzomlin és Esztár, Bihar vármegye): nagyon szerethetett olvasni, édesanyját arra kérte, hogy a Békehírnököt küldje el majd a harctérre. Eleste után, amikor a szülők kézhez kapták fiknak csekély holmiját, „azok között zsebbiblia és Békehírnök-lapok voltak, vérrel befutva”.

 BEMERÍTÉS

Isten Szentlelkének munkáját ismét felfedezhettük gyülekezeteink családjaiban az elmúlt időszakban. Marosvásárhelyről két személy, és Héderfájáról is...

Pünkösdkor megmozdult a víz a szilágysomlyói gyülekezetben. Laposi Bettina merítkezett be hitének megpecsételéseként. Vendég igehirdető Dr. Gergely...

Húsvétvasárnap délutánján, 2018. április 1-én a Németi testvérpárt merítette alá lelkipásztorunk, Papp Dezső testvér. Roland (20) és Anita (18) az...

 GYÜLEKEZETI ESEMÉNYEK

– Presbiteravatás az arad-belvárosi baptista gyülekezetben Az Úr népének mindig voltak Istentől rendelt vezetői. Az Ószövetségben olvassuk,...

Hála és öröm tölt el bennünket, magyar baptistákat, hogy hírt adhatunk arról a munkáról, ami ez év tavaszán elindult Temesváron. Február utolsó...

 MISSZIÓKERÜLETI ESEMÉNYEK

Áldott női csendesnap volt 2018. március 3-án Lupényban, amikor a testvérnők összegyűlhettek az Ige körében, akárcsak az elmúlt években. Vendégek...

VÁRAD-KERÜLETI SZOLGÁLATTEVŐK PAPTAMÁSIBAN Az Úr kegyelméből 2018. március 3-án   lehetőségünk nyílt részt venni a bihari missziókerület...

 KITEKINTŐ

„Ha egy nap majd azt olvassák vagy hallják, hogy Billy Graham meghalt. Egy szót se higgyenek belőle. Sokkal elevenebb leszek, mint most vagyok. Csak...

Összehúzom a zakót magamon, jobb kezemben a táskámmal, hónom alatt a naplóval sietve megyek végig az előbb még oly zajos folyosón. Becsengettek,...

 SZÖVETSÉGI HÍREK

– NŐI CSENDESNAPOK VOLTAK A HARGITÁN Több mint 180 nőtestvér gyűlt össze 2018. június 4-6 között a Hargita Táborban, hogy együtt csendesedjenek el...

Az idősekről való gondoskodás elsősorban személyes, családi kérdés, csak az utódok idegenbe szakadása vagy más speciális körülmények teszik közösségi...

 OLVASNIVALÓ

A Biblia apokaliptikus jövendölései a világ végéről és az emberiséget sújtó isteni ítéletről számos embert indított arra, hogy a világvége egyes híres eseményeinek bekövetkezésével kapcsolatban...

 INTERJÚ

Április 24-e, Filadelfia Noom Idősek Otthona, Szalárd, délelőtt 11 óra 30 perc. Megélénkül az udvar, a kapu melletti vendégház teraszán

 SZÓRVÁNY- ÉS ROMAMISSZIÓ

Köszönetet mondunk a nagyenyedi missziónak küldött adományokért. Arad 1750; Nagybánya 800; Bályok 450; Bernáth Erzsébet 100; Bihar 1300; Beszterce...