2018. szeptember 12., szerda

DÉLELŐTT | 
Megbánt gyilkosság

Igehely: 2Sám 12:1-14; Kulcsige: 2Sám 12:13 „Akkor ezt mondta Dávid Nátánnak: Vétkeztem az Úr ellen! Nátán így felelt Dávidnak: Az Úr is elengedte vétkedet, nem halsz meg.”

Kemény szavak, amiket Nátán mond Dávidnak. De megvan a jó gyümölcse, mert Dávid mélységesen megbánja tettét! És az ember, aki megbánja Isten előtt életének bukásait: akár nyilvános bukás volt az, akár titkolt, az bocsánatot nyer. Ez azt jelenti, hogy visszatérhet, vagy életében először befogadást nyerhet az Istennel való közösségbe, amiből Dávid is kiesett. Bár teljesen süketté válik lelkileg, de Nátán szavára visszatér az Úrhoz. Az is lehet - sokszor tapasztaljuk mi is, - hogy Isten nem csak a büntetést, az ítéletet veszi el a bűnbánó ember életéből, hanem gyakran még a tetteinek a következményét, vagy azok egy részét is. Nem mindig. Ebben az esetben például a következmények egy része az, hogy Dávid és Betsabé gyermeke meghalt, és ezt Dávidnak el kellett hordoznia, és meg kellett élnie, bármilyen fájdalmas is volt ez.

És mi van, amikor minket ér el Isten szava így, hogy te és én vagyok az az ember, akiről szól ez a történet? Akkor magunkra vesszük-e? A bűneink feletti búslakodás szomorúságából tovább látunk-e a golgotai keresztre, ami a sötétségünkbe világosságot hozhat?

„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtó.” (1Jn 1:9).

Oláh Lajos

DÉLUTÁN | 

Vegyétek észre a tennivalót!

Igehely: Jn 4:31-38

Még teológus koromban, egyik legációs szolgálatom alatt történt velem, hogy megérkezve a szolgálati helyre, megkérdezték tőlem, „na és meddig hever a testvér itt?”. Szinte sértődötten feleltem, hogy én ugyan nem heverni jöttem ide, hanem szolgálni. Csak később tudtam meg, hogy az ottani tájszólás szerint ez azt jelentette, meddig maradok azon a helyen. Nyilván igaz a mondás, hogy ha valaki szolgálni akar az Úrnak, alkalmat keres rá (és bizonyára talál is bőven), ha pedig nem, akkor kifogásokat keres rá (és azt is talál rá bőven). Ezért mondja itt Jézus, hogy „emeljétek fel a szemeteket, és lássátok meg, hogy a mezők már fehérek az aratásra!” Ilyenkor láttatja meg velünk Urunk a „még” és a „már” viszonyát (35. v.).

Nyilván mindannyiunknak van számtalan „kenyérkérdése”, meg jövünk-megyünk, ügyeket intézünk, de mégiscsak az a fontos, hogy meglássuk a lényeget, a tennivalót, amit az Úr ránk bízott, hiszen azért kapunk majd jutalmat! (36. v.)

„Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.” (1Kor 15:58).

Oláh Lajos

 Napi áhítat

Igehely: Mt 27:27–44; Kulcsige: Mt 27:50 „Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.”

Nagypénteken Jézus kereszthalálára emlékezünk: mit vállalt és hordozott el helyettünk a tiszta, szent, ártatlan Bárány. Engedte, hogy a bűnös emberek kigúnyolják, leköpdössék, bíborpalástot és töviskoronát adjanak rá. Üdvözöljék, mint zsidók királyát. Lehetett volna valóban a királyuk, ám az övéi nem fogadták be őt. De ha valaki befogadja – akár én vagy te –, hatalmat kapunk, hogy Isten fiaivá lehessünk (Jn 1:12). Micsoda bővölködő kegyelem árad a keresztről!