2018. október 7., vasárnap

DÉLELŐTT | 
Ne kívánd a másét!

Igehely: 2Móz 20:17; Kulcsige: 2Móz 20:17a „Ne kívánd felebarátod házát!”

A törvény azért szükséges, hogy kordában tartsa az emberi gonoszságot és keretet teremtsen az együtt éléshez. Nyilvánvaló, hogy ott van bennünk a hajlam mások javainak elkívánására, de hamar élhetetlenné válna a világ, ha mindenki önkényesen megszerezne mindent, amit csak megkíván, még ha az éppen másvalaki tulajdona is.

Úgy tűnne logikusnak, hogy akinek kevese van, csak az irigykedhetik arra, akinek sok van. A valóság viszont áthúzza ezt az elméletet: a gazdag ember is épp úgy irigykedhetik a szegényebbre. Erre több bibliai példát is találunk: Dávid király megkívánja Uriás feleségét, Akháb király belebetegszik a Nábót szőlője utáni vágyakozásba.

Ezennel ott is vagyunk a következő problémánál: a kívánság, irigység bár ártatlan dolognak tűnik, de sokszor nem áll meg gondolati szinten. A gondolatból tett lesz, aminek a másik ember látja kárát. Lehet belőle emberhalál, családok közötti évszázados viszálykodás, sőt, háború.

Egyáltalán nem mindegy tehát, hogyan viszonyulunk a bennünk lakozó irigységhez. Ha dédelgetjük magunkban, adott pillanatban olyan erőssé válhat, hogy már nem mi kontrolláljuk, hanem mi leszünk a kívánság rabjai. Jakab apostol ezt így fejezi ki: „Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz.” (Jak 1:14,15) Azt nem tudjuk elkerülni, hogy bizonyos kívánságok soha fel ne támadjanak bennünk; viszont nem szabad engednünk a kívánságot „megfoganni”. Amint rájövünk arra, hogy kívánságunk nem teljesíthető törvényes, erkölcsös úton, fel kell adnunk azt.

Nagyon tömören van megfogalmazva ez a törvény: „Ne kívánd!” Felsorol néhány példát is, hogy mit ne kívánjunk, de lényege a tiltás. Nem tárgyal kivételeket, különleges eseteket. Nem számít, hogy koldus vagy-e vagy királyfi, a tiltás mindenkire vonatkozik.

Mint hívő emberek, töltsük be, sőt tetézzük is meg ezt a törvényt: ne csak a kívánságainknak szabjunk gátat, de legyünk hálásak Istennek mindazért, amit adott nekünk. Bízzunk abban, hogy Isten semmi jót nem tart vissza tőlünk, sőt, Ő sokkal jobban tudja, mi az, ami a javunkra válik.

Szekrényes József

Imaáhítat: 

Imaáhítat: Adjunk hálát az Úrnak áldásul szolgáló, idős korukban is gyümölcshozó testvéreinkért! – Zsolt 92:13-16

Bibliaóra: 

Bibliaóra: Igazságban járás a hazugság világában – Zsolt 119:1-16, 51-63, 98-111 (Aranymondás: Zsolt 119:105)

DÉLUTÁN | 

Kockázatos kezdeményezés

Igehely: Eszter 5:1-14

Azzal kezdődik történetünk, hogy Eszter „három nap múlva” a király elé járul. Emlékezzünk vissza, mi is volt ez a három nap: a böjtölés, felkészülés időszaka. Természetesnek vesszük, hogy Eszter felvállalja a közbenjáró szerepet, de gondoljuk meg: olyan helyzetben volt, amiben nyugodtan elfelejthette volna rokonságát, népét. Ő már befutott, fényes, gondtalan jövő áll előtte. Hámán kezdeményezésére a zsidókat úgyis hamarosan kiirtják, senki sem fogja őt számon kérni. Ez lett volna a másik lehetőség. Hányan nem tesznek így! Hűséget fogadnak Istennek, aztán amikor ez karrierjük, világi boldogulásuk útjába áll, elfordulnak Tőle, megtagadják népét. De Eszter nem ezt tette – ő azt választotta, hogy együtt él vagy hal népével. Eszter nem az a félelem nélküli lovag, amilyennek a hősöket szeretnénk képzelni. Nem önszántából lép, nem az övé a kezdeményezés. Fél, mert tudatában van a kockázatnak, amit Mordokaj előtt fel is hoz kifogásként. Mindez természetes, emberi vonás. Maga az Úr Jézus is félt a kereszt előtt. De végső soron nem az számít, amit érzünk, hanem amit teszünk. Mikor döntésre jut, támogatást kér. Ez az a bizonyos három nap, amikor mind Eszter, mind a városban élő zsidók böjtben fognak össze. Ezután már a cselekvés ideje következett. Eszter nem veszi könnyelműen a dolgokat, gondolva, hogy ha Isten mellette áll, akkor nem számít, hogyan járul a király elé. Ami emberileg rajta állt, megtette, királynéi ruhába öltözött.

Mennyire megkönnyebbülhetett, amikor látta felemelkedni a királyi jogart! Ez volt az első jele annak, hogy Isten meghallgatta a könyörgéseket. De ekkor sem hamarkodja el a dolgot. A keletiek mindennek megadták a módját, illetlenség volt a sietségnek még a látszatát is kelteni. Még ha Isten támogatását is tudjuk magunk mögött, ez nem ok arra, hogy a társadalmi illemszabályokat felrúgjuk.

Mi olyan király elé járulhatunk, aki nem csak egy birodalom, hanem a világmindenség Ura. Mégis, tehetjük ezt félelem nélkül, gyermeki bizalommal, tudva, hogy kéréseinket Ő már előre ismeri. Ne hagyjuk kihasználatlanul ezt a hatalmas lehetőséget!

Szekrényes József

 Napi áhítat

– Mt 20:29–34; Kulcsige: Mt 20:34 „Jézus megszánta őket, megérintette szemüket, és azonnal visszanyerték látásukat, és követték őt.”

Különös, ahogy Isten minden ember szívéhez utat talál. Az sem lehet akadály, ha nem lát. A két vak „meghallotta, hogy Jézus arra megy el”. Olyat is láttam, hogy evangélizáció végén siket ember jött előre, hogy megnyissa szívét Jézusnak, pedig nem volt jeltolmács. Az evangélium válasz az elesett embernek, ezért beleillik a lelkébe. Jézus azért jött, hogy örömhírt mondjon a szegényeknek. Erre érzett rá a két vak, és nem lehetett akadály az, hogy nem látnak, de az őket helyre utasító tömeg sem.