2018. május 8., kedd

DÉLELŐTT | 
A szeretet a Lélek ajándéka

Igehely: Kol 1:3-8; Kulcsige: Kol 1:8 „Ő hozott nekünk hírt a Lélektől kapott szeretetetekről.”

Látjuk, hogy heti sorozatunk fő gondolata a szeretet. Ezzel foglalkoztunk eddig, és ezt folytatjuk tovább. Láttuk az anyai szeretet buzgóságát, majd a testvérek iránti önfeláldozó szeretet is kiemelt példaként volt bemutatva János apostol által. Ma az összes szent iránti szeretet következik, a testvériség, ahova beletartozunk. Él-e bennem ez a szeretet? Hálaadásra buzdít, hogy szerethetem hittestvéreimet? De ezt csak akkor tehetem, ha az isteni szeretet él bennem. Ez a szeretet pedig nem emberi, mert nem belőlünk fakadó. Az isteni szeretet eredete Isten maga. Amikor megtérünk, újjászületünk, betölt a Szentlélek, aki elkezdi teremni bennünk az Ő gyümölcsét. A Gal 5:22-ben a felsorolás elején találjuk a szeretetet. Érdekes az, hogy minden növény gyümölcse látható, nem lehet elrejteni. A szeretet is látható kell legyen életünkben, mint olyan gyümölcs, amit a Szentlélek terem életünkben. Imádkozzunk ma azért, hogy ez így legyen, hozzon gyümölcstermő életünk dicsőséget az Atya nevére, Jézus Krisztusban.

Tóth Zoltán

DÉLUTÁN | 

Prófétikus anyák és férfiak

Igehely: Gal 4:21-31

Isten saját képére és hasonlatosságára teremtett bennünket. Az ember szabad akarattal rendelkezik. Akarata alapján hozhat olyan döntéseket, amelyek szabadságát megtartják, korlátozzák vagy elveszik. Rossz döntéseinket sokszor lehetetlen jóvátenni. Ha egy rossz döntéssel eljátszom szabadságomat, az akaratom is befolyásolva lesz. Ez a Bibliarész két anyáról és fiaikról szól. Mivel magyarázatot is kapunk rá, nem kell nekünk jelentésüket találgatnunk. Rajtuk keresztül a szabadság és a szolgaság van szembeállítva egymással. A testi és a szellemi soha nem egyeztethető össze. Ami testtől született test marad, ami Szellemtől, az szellemi. Megváltónk mondja ezt, amikor Nikodémussal beszélget. Te érted-e ezt a titkot? Kinek vagy a gyermeke? Földi édesanyádé csak, vagy újjászült a Szent Szellem? Engem igen, téged is? Tartozol-e az elsőszülöttek ünnepi seregéhez és gyülekezetéhez? Ha ezt prófétikusan értjük, meglátják-e bennem mennyei eredetemet?

Imádkozzunk azért, hogy életünk a teljes szabadságot hirdesse mindenkinek, és eljuttasson másokat is ide!

Tóth Zoltán

 Napi áhítat

Igehely: Mt 27:27–44; Kulcsige: Mt 27:50 „Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.”

Nagypénteken Jézus kereszthalálára emlékezünk: mit vállalt és hordozott el helyettünk a tiszta, szent, ártatlan Bárány. Engedte, hogy a bűnös emberek kigúnyolják, leköpdössék, bíborpalástot és töviskoronát adjanak rá. Üdvözöljék, mint zsidók királyát. Lehetett volna valóban a királyuk, ám az övéi nem fogadták be őt. De ha valaki befogadja – akár én vagy te –, hatalmat kapunk, hogy Isten fiaivá lehessünk (Jn 1:12). Micsoda bővölködő kegyelem árad a keresztről!